2010. szeptember 7., kedd

Izraeli napló III. rész. Hétvége Jeruzsálemben.

Hétvége csak a mi szempontunkból, Izraelben munkanap a vasárnap.


6.    Szombat – aug. 21.

  • A jeruzsálemi Óváros felfedezése.
  • Az örmény negyednek csak a kapuját láttuk, az is impozáns, a ki-be mászkáló örmények megmosolyogták bámészkodó turistatömegünket, bár gondolom már megszokták ezt a látványt.
  • Nagyon értékeltem, hogy Zoli beleszuszakolt a programunkba pár keresztény templomot is, ami hivatalosan nem volt benne. Pl. azt a templomot, amiben a szendergő Mária szobra van, a kriptájában meg mindenféle európai ország nemzeti oltára, így a miénk is.
  • Siratófal. Az ott imádkozó nőkön úgy láttam, hogy a lehető legintimebb pillanatot élik át, a tolongástól függetlenül (amúgy délben, amikor ott voltunk, kevesen voltak). Tettem kívánságot a falba (másét, amit itthonról vittem lezárt borítékban) és Zsuzsi segítségével elmondtam azt az imát, amit akkor szokás, amikor legeslegelőször járunk valahol vagy csinálunk valamit. De engem a Siratófalban az emberek érintettek meg a legjobban, akik ott imádkoznak. Nagyon tetszett, hogy egy könyvespolcról kölcsön lehet venni imakönyvet, sőt segítenek is, hogy abban mit kell keresni, mindent megtesznek a vallási analfabéta turisták vallási élményéért is. A Siratófal szomszédságában van egy rabbiképző szerű intézmény (a papnövelde talán adekvátabb kifejezés lenne rá) a III. Szentély leendő papjainak oktatására. Mások szerint ugyanakkor a III. Szentély már megvan, maga Izrael állama.
  • Arab bazársor. A szombatszegő zsidóknak bőven van hol vásárolniuk. J Ugyanabban az arab boltban Free Palestine feliratú pólótól keresztes medálon át a táleszig minden kapható!
  • Keresztény kegytárgy boltsor a Via Dolorosán.Nekem ez visszásnak tűnik egy kicsit, de a katolikus barátnőm vallási érzékenységét nem sérti, úgyhogy ez egyéni.
  • Igazából nem válnak el élesen ezek az üzletsorok.
  • Osztrák-magyar vendégház. Ferenc József szentföldi látogatása alkalmából építették. Van egy osztrák kávéház is benne, ahol állítólag nagyon finom bécsi kávé és almás pite van, de épp zárva volt. L A kápolnában egy tanulságos freskó bemutatja, amint Ferenc Jóska keresztes hadjáratba hívja az osztrák-magyar hadsereget. Ez az intézmény tele van apácákkal és egyházi személyekkel, mindez két lépésre egy minarettől, így amikor felmentünk az épület tetejére kilátást nézni, a müezint hallgattuk.
  • 396 keresztény templom van Jeruzsálemben!
  • A Szent Sírból csak az előtte hömpölygő sort volt időnk megcsodálni. Aztán egy evangélikus templomot kívülről.
  • Francia negyed. Romain Gary francia kulturális központ.
  • Orosz negyed. A város legnagyobb görög-keleti temploma.
  • Jeruzsálem városháza
  • Szombat délutáni pihenő (csak fizikai értelemben) a szállodában
o      Holocaust-os peula a következő napi Yad Vashem látogatás megelőlegezésére.
o      Kávé-tea + baklava és knaffe evés. A knaffe egy nagyon extrém ízű (mivel juhtúró mézzel+ valami piros reszelékkel a tetején) arab édesség, de első kóstolásra ízlett.
o      Egy palesztin ügyekkel foglalkozó TV riporter előadása az arab-izraeli konfliktus történetéről. Jól érthetővé tette és elég objektív is volt. Főleg azt hangsúlyozta, hogy a Közel-Keleten nem igazán működik diplomácia, mint olyan, muszáj az erő nyelvét beszélni.
  • Havdala a szálloda halljában. (A különböző Taglit csoportok sorba álltak a helyért. J )
  • Szombat este a városban: hatalmas eufória, ami ránk is átragadt, spontán bulik, táncolás. Kicsit fura, hogy pont a szombat kimenetelét kíséri ekkora örömünnep, ami a legeslegnagyobb zsidó ünnep. Hóráztak is az utcán – itt tényleg csak férfiak, semmi Nyugati téri hanukai lazaság a nők iránt… A nachmanok bulijába (kocsi tetején is táncoltak) mi is beálltunk páran táncolni Moriyát követve, mire kétségbeesetten figyelmeztetett  egy ortodox  lány (héberül), hogy lányoknak nem szabad. Hidegzuhany az eufórikus buli hangulatra… Persze, elfogadom, csak ott és abban a pillanatban hihetetlenül illúzióromboló volt. Mindamellett tök jó lenne minden szombatot jeruzsálemi környezetben megünnepelni. És ők mindezek után vasárnap reggel dolgozni mennek!
  • Éjszaka egy pub-ba mentünk, ami nagyon tetszett, egy kör alakú épület emeletén volt, így a teraszról körös-körül minden irányba volt kilátás. Bent meg hangszóró tetején táncolás és társai. J

7.    Vasárnap – aug. 22.

  • Yad Vashem
o      Nagyon jó tárlatvezetőnk volt, technikailag is jól van megoldva, mindenki kap egy fülhallgatót, amiben a saját vezetőjét hallja, ha a megfelelő csatornára kapcsol. Így a lemaradók is sem maradnak le a tudnivalókról.
o      Az épület alapstruktúrája piramis szerű, egyre lejjebb megyünk, a történet mélypontja van középen, aztán megint egyre feljebb, ahogy haladunk előre a VH vége felé.
o      Már az első teremben volt egy fénykép a 30-as évekből egy férfiről, aki szinte pont úgy nézett ki, mint a dédnagyapám.
o      Emléklapok terme: középen vizes gödör, amiben tükröződnek a mennyezeten lévő emléklapok arcai, együtt a látogatók arcaival. Emléklapok mindenféle nyelven vannak, mindegyik az adott áldozat nyelvén, fényképpel, élettörténettel.
o      A gyermek áldozatok emlékművét Edit és Abraham Spiegel adományából építették, akiknek a gyereke pici korában halt meg Auschwitzban. Ők amúgy magyarok voltak, és utána kivándoroltak Amerikába. Az emlékműben öt gyertya lángja tükröződik rengetegszer, ezek a fények jelképezik az egyes gyerekeket.
o      Rengeteg túlélőkkel készült interjút is vetítenek a múzeumban, bennem Sinai Adler maradt meg a legjobban, aki az egész tábori történetéről mosolyogva beszélt, és az abszurd részleteket emelte ki. És ezzel fejezte be: „Mindenki azt kérdezi, hogy tudok mosolyogni. Ha nem mosolyognék, örökké sírnék.”
  • Katonai temető a Herzl-hegyen.
o      Azért van a Yad vashem mellett, hogy emlékeztessen arra az izraeli felfogásra, miszerint vagy van erős izraeli hadsereg, vagy megismétlődik a Soa.
o      Ha lehet, még jobban megrázott, mint a Yad Vashem, mert a sötét jövő nyomasztóbb, mint a sötét múlt. Az az érzésem, hogy ha valaha is béke lesz itt, az izraeliek már nem fognak tudni békében élni, mert addigra már annyi nemzedék élte le az életét militarizmusban és adta tovább a militarista értékeit. Zoli saját bevallása szerint is szélsőséges ember, azt mondta, hogy szóba sem áll olyan emberrel, aki nem akar harci alakulatnál szolgálni a katonáskodás alatt. És egyébként nagyon nehéz Izraelben lelkiismereti összeférhetetlenség miatt felmentést kapni a katonai szolgálat alól, és nem is törekednek rá, mert az egész társadalom megvetése sújtja az illetőt. Ennyire minden a hadsereg köré szerveződik, ismerkedésnél is az egyik első kérdés, hogy hol és melyik alakulatnál katonáskodott a másik. A szülők meg készítik fel magukat arra a pillanatra, amikor becsöngetnek a tisztek bejelenteni a gyerek elestét. Szóval értem én, hogy akkora szükség van egy ütőképes izraeli hadseregre, mint egy falat kenyérre, mert amint meggyengülne, Izraelt elsöpörnék a Föld színéről, de akkor is elborzaszt ez a militarizmus engem, „lúzer”, pacifista, európai zsidót.
o      A legújabb sírokon vannak fényképek, hogy személyesebbek legyenek. Ez nagyon borzolja a vallási érzékenységem. A chipsek, plüss állatok és egyéb pogány halotti áldozatokra emlékeztető tárgyakról nem is beszélve.
o      Nem csak háborús hősöket temetnek ide, hanem mindenkit, aki a katonaideje alatt halt meg.
o      Apróság: nincs elég kavics a temetőben.
o      Yitzhak Rabin és a felesége sírja. Zoli elmesélte azt a napot, amikor megölték Rabint. Nagyon érdekes volt tanútól hallani, az egész ország meg volt döbbenve, hogy egy zsidó ölte meg.
o      Golda Meir sírja
o      Szenes Hanna sírja
o      Herzl sírja, előtte felvonulási tér. Egyedül itt könnyű kavicsot találni, Herzl sírjára tettem is.
  • Délután utazás Északra. Este Jewish Identity peula (kollázst csináltunk). 

2010. augusztus 31., kedd

Izraeli napló II. rész

4.    Csütörtök – aug. 19.

  • Kibbutz Lotan ökokibuc
o      Nagyon fellelkesített! 
o      2 ausztrál önkéntes vezetett minket körbe, akik fél évig dolgoznak itt és valami hasonlót akarnak importálni Ausztráliába.
o      1983-ban alapították a kibucot, később lett zöld.
o      Aki belép, ketubát köt a kibuccal.
o      Lehetőségünk nyílt kipróbálni a komposztáló WC-t. De élnek itt nem-zöldek is, ezért vannak vízöblítéses WC-k is.
o      Színes, vidám dizájnos kukák.
o      Reform zsidó közösség.
o      Kb. 50 tagú, az egy harmaduk máshol dolgozik.
o      Van saját óvodája, iskolába egy közeli, nagyobb kibucba viszik a gyerekeket.
o      Adam az ausztrál önkéntes nincs annyira kiakadva az izraeli légkondimániától, mint én, de ebben a kibucban persze spórolnak vele. És szerinte tök jü megoldás a vályogfal a hűvös megtartására, ahogy ugye nyomorultabb helyeken szokás építkezni…
o      Teaház  és ajándékbolt is van.
o      Fürödtünk a medencébe, ami a klórhoz képest valami alternatív dologgal van tisztítva, sokkal jobb benne fürödni, mint egy átlagmedencében, de, higgyétek el, tiszta is!
o      Nem semmi a medencéből nézni a háttérben a sivatagi sziklákat, körülöttünk meg a zöld pázsitot.
o      Buszozás É-raa beduinokhoz. Útközben pihenő egy Aroma Caféba. Ekkor még nem sejtettük, mennyit fogunk még különböző Aromákban időzni. =)
  • David Ben Gurion és a felesége sírja. Nagyon szép fehér köves – zöldellő növényes park van a sír körül, a sivatag közepén. Direkt költöztek a sivatagba, példamutatásból, mert B. G. tudatosítani akarta a népben, hogy Izrael fennmaradása azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e belakni a sivatagot (ami a terület 62 %-a). A sírjára rá van írva az alijázása évszáma is (1906), mert újjászületésnek tekintette. Oroszországból érkezett, nagyon szélsőséges cionista volt, iszonyatosan lenézte a lúzer európai zsidókat. Olyat is csinált, hogy találomra megszólított Tel Aviv utcáin embereket, és akinek nagyon lengyeles-oroszos neve volt, annak egyből ezt mondta: „Rögtön menjen el nevet változtatni! Ne látsszon még a nevéből is, hogy Galíciából jött!” Nem volt vallásos, de mindig a Bibliát idézte és nagyon művelt volt, hatalmas könyvtárat hagyott maga után.
  • Beduin tábor, turisták számára komfortosítva és berendezve. Beduinsátorban aludtunk, matracon és hálózsákon, és a földön ülve vacsoráztunk, kvázi hagyományos (??) beduin kaját, és tábortüzeztünk is. De volt zuhanyzó és angol WC, a reggeli meg svédasztalos volt (corn flakes, Danette szerű puding meg minden). A vacsoránál 6osával ültünk egy-egy hatalmas tálcához, és folyton hozták az utánpótlást mindenféléből az asztalokhoz. A menü: pita (édes palacsintatészta volt az én fogalmaim szerint), humusz, thina, rizs zöldségdarabokkal, pulykanyárs, káposztasaláta, olabogyó, csípős paprika. Desszertnek lehetett kérni baklavát (3 félét is: diós, pisztáciás, mogyorós) valamint kávét és teát. A teatöltögető srác franciának nézett. =) Ezek után a sátrunkban a csoport külön bejáratú autentikus beduinja mesélt a beduinok mai helyzetéről és zenélt is nekünk. Héber dal is volt a repertoárjában, de az a mi repertárunkból hiányzott. Tudnivalók a beduinokról:
o      Muszlimok és arabul beszélnek, de nomádok. Sejkek az irányítóik és védnökeik.
o      A mi beduinunk izraeli állampolgár.
o      Erős közösségi szolidaritás -> ha kell, el tudnak jutni kocsival a szupermarketbe, ami tevével kicsit hosszadalmas lenne. J
o      1 férfi általában csak 1 feleséget + 6-7 gyereket tud eltartani.
o      Beduin mese: egy szörny megfenyegeti a főhőst, hogy ha 3 nap alatt nem nősül meg, akkor felfalja a harmadik naplementekor. Végül csak egy 90 éves vénasszonyt talál. Naplemente után azonban gyönyörű fiatal lánnyá változik. Kiderül, hogy ő a szörny.
o      Az esti tábortűznél Bence gitározott, saját számot is! És rögtönzött egy dalt a Taglitunkról, aminek a refrénje:
„Ez itt a Taglit, hív a sivatag,
De nem maradsz itt, ne hívjál taxit!”
Zoli főzött „füves” teát és kávét. Kobival, a fegyveres őrünkkel meg vízipipáztunk. Szóval nagyon-nagyon jó este volt. Éjszaka valaki látott egy skorpiót, szerencsére nem a hálózsákjában, (eddig mindig arról volt szó, hogy kamu mindenféle skorpióparáztatás!), a beduinunk kíméletlenül kivégezte.

5.    Péntek – aug. 20.

  • Reggel gyönyörű a pálmákat és a sivatagi tájat meglátni legeslegelőször.
  • Tevegelés: felszállásnál rettegtem, de nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki legyőzi félelmét, megérte legyőzni! Kettesével ültünk egy tevén, és több tevét összekötve vezet egy beduin. Minden teve másképp viselkedik, a miénk nagyon jó fej volt, simán leült és felállt, nem köpött, nem harapott és nem rúgott. Csak néha fújtatott egyet-egyet.
  • Buszút Jeruzsálembe. Dél körül oda értünk, annyira finom hideg ebéd volt, hogy nagyon örülnék neki, ha Szarvason is ilyen lenne a pénteki ebéd. =) Megnéztük az Olajfák hegyét és egy kilátóból jól körbefényképeztük a várost.
  • Bevásárló utca, ami a Yafo kapuhoz vezet (7 kapuja van az Óváros falának, ami az oszmán uralom idején épült). Az egyetlen üzlet, amit itt láttam és nem multi, a FOX, csak Izraelben honos, de a kínálata pont ugyanaz, mint a H&M-nek vagy az Upimnak.
  • A kötelező fehér mészkövezés ellenére nem unalmas az építészet, sőt mintha pont ez ösztönözne formai változatosságra itt.
  • Piac péntek délután. Hogy Zoli klasszikus mondását idézzem: ezek az ortodoxok, akiknek más dolguk sincs egész héten, mint a Szombatra készülni, szerintetek mikor kezdenek el vásárolni? Hát nem péntek délután 4.kor? És tényleg rengeteg idegesen rohangáló, szinte a fülén is szatyrot cipelő ortodox férjet láttunk, a hasonló állapotban lévő feleségnek kiabálva a nagy pénteki bevásárlási pánik miatt. Preszombat-szindróma? De legyünk igazságosak, talán mást dolguk is akad a hétköznapokon… A jeruzsálemi piacon is sikerült pesti ismerőssel összefutnom.
  • Hazafelé menet belecsöppentünk egy utcai buliba, élő zenével, színpaddal, forgalomeltereléssel meg mindennel.
  • Este Kabalat Shabbat a The Great Synagoge of Jerusalem nevezetű jelentősnek számító zsinagógában. Magyarországon kb. minden egyes zsinagóga ezerszer szebb ennél! Hát ezzel jár, hogy Izraelben kimaradt a szecesszió meg sok egyéb korstílus. L Igazából csak egy ¾ órás pofafürdőt vettünk. Gondolkoztam rajta, hogy vajon nem ciki-e, hogy a taglit csoportok kivonulnak a szertartás kellős közepén, de ahogy kimentünk, szembejött egy csomó család, akik ellenben az első felét késték le úgy, ahogy van. J A szembejövők, mind Shabbath shalommal köszöntöttek, megvan a mediterrán közvetlenség itt is. J A zsinagógai imádkozás is nagyon érdekes volt, mintha egy kórus koncertje lett volna operabetétekkel (és karmesterrel).
  • Vannak kóser és nem kóser Aromák, a nem kóserek nyitva tartanak szombaton is.
  • A szombati vacsi a szállodában nem volt túl nagy szám, nem bírtak el az ételek melegen tartásának problematikájával, amit azért lássunk be, hogy ment régen is áram nélkül… Volt sólet, de a maceszgombóc levesről (amit imádok) kiderült, hogy Izraelben nincs elterjedve.
  • Később Jerusalem by night séta
o      Yafo negyed: az első városrész, ami az óváros falán kívül épült, a 19. század végén.
o      Egy elit lakónegyed pici, növényekkel romantikusan befuttatott házakkal.
o      Egy parkban leültünk Jeruzsálemmel kapcsolatos dalokat hallgatni (tehát csoportilag nem tartottuk meg a szombatot) és gyümölcsözni.

2010. augusztus 29., vasárnap

Izraeli napló I. rész

1.    Hétfő – 2010. aug. 16.

  • Egy gépen utaztunk az úszó EB-ről hazatérő izraeli úszóválogatottal. Nagyon finom mentás limonádé volt a repülőn. J
  • Tel Aviv: Ben Gurion reptér. Lufik a plafonon!
  • Tel Avivból buszozás Jeruzsálembe, aztán D-re a Holt-tengerhez.
  • Jeruzsálem
    • A brit mandátum óta törvény, hogy kötelező fehér mészkőből építeni az összes épületet.
    • Itt is van Goethe Intézet.
    • A lakosság 70%-a zsidó.
  • Elbuszoztunk Petah Tikvah mellett (a városka A zenekar látogatása c. izraeli filmben)!
  • Tel Avivban mediterrán, Jeruzsálemben kontinentális az éghajlat. Jeruzsálemből D-re buszozva az alagúton túl már sivatag van!
  • Az arab falvakban nincs cserepes háztető, mert
o      A) a nők minden házimunkát a tetőn végeznek-> lapos
o      B) az új nemzedék ráépíti az otthonát a szülői ház tetejére->lapos
o      -> az európai zsidók hozták be a cserepes háztetőt, mert a Közel-Keleten ugyebár amúgy sincs annyi hó, amitől beszakadhatna a tető. =)
  • Este szállás Ein Gedi városkában egy kibucban. Tele van éhesen kószáló csont sovány macskákkal, kicsit nyugtalanító a jelenlétük.
  • Fojtogató záptojásszaga van a holt-tengeri levegőnek.
  • Este 8-kor más teljesen sötét van!

2.    Kedd – aug. 17.

  • Masada
o      A világ egyik legrégebbi Bét Kneszetje és első keresztény temploma!
o      Tök jól szemléltetik maketten, hogy hogyan oldották meg a védők a vízellátást az ostrom 3 évében. Amikor Jeruzsálemben esik az eső, a hegyi vádik megtelnek vízzel és lefolynak az alacsonyan fekvő sivatagba, ezt a vizet gyűjtötték ciszternákba a zelóták. Történeti rejtély: a rómaiak erre hogyhogy nem jöttek rá? Simán megakadályozhatták volna!
o      Római rámpa, amiről kőhajító géppel ostromolták az erődöt, a védők meg visszadobálták rájuk a köveket.
o      A hadsereg nem csak a folyamatos háborús készültség miatt fontos Izraelben, hanem a világ minden tájáról bevándorolt nép olvasztótégelye funkció miatt is.
o      Sivatag definíciója: évente kevesebb, mint 150 ml csapadék. Itt, a Júdeai sivatagban évi 70-80 ml esik.
o      Columbarium: Masada védői elfogott galambokat és varjakat ettek!
o      Néha az izraeli katonákat itt esketik fel a Tanachra (fegyverestül), hogy Masada soha nem fog megismétlődni.
o      Nemzeti zarándokhely, közben erkölcsi-pedagógiai dilemma. ?Az öngyilkosságot példának állítani gyerekek elé? Pláne a gyilkosságot (egymást szúrták le)?
  • Ein Gedi Nemzeti Park: sivatagi élővilág
o      Csak kecskéket láttunk, a többi állat elbújt a meleg miatt, de amúgy vannak sziklanyulak (!) is.
o      Két vízesésnél megálltunk fürödni. Hűsítő, de a kavicsok az aljukon nagyon szúrnak.
o      Kobi, a fegyveres őrünk utálja ezt a helyet, mert már unja. Nekem (így elsőre) tökre tetszik.
  • Holt-tenger
o      Nekem kifejezetten rossz élmény volt fürödni benne. Egyszer az életben ki kellett próbálni, de lehet, hogy ennyi elég is volt belőle.
o      Évente 1 m-t visszahúzódik! A kísérő katoáink (akik 20-23 évesek!) is emlékeznek rá, hogy az ő életük alatt tizenvalahány m-t visszahúzódott a tenger. Sószigetek is keletkeztek a vízben.
o      A Holt-tengeri kozmetikumok Izrael fő exportcikkei.
o      Közök jordániai-izraeli projekt: csatornával összekötik majd a Holt-tengert a Vörös-tengerrel, hogy az előbbit táplálja édesvíz és így megmentsék. Az ENSZ (?) csak akkor ad rá pénzt, ha közösen valósítják meg. Mindkét félnek erőteljesen érdeke, úgyhogy állítólag együttműködnek és 3-4 éven belül kész lesz a csatorna.
o      Két és fél óra buszozás D-re, a Vörös-tengerhez.
  • Esti túra a Vörös kanyonban
o      Szép, de azért nem kárpótol a sok szenvedésért. Szúrós köveken mászás+ szűk szakadékokba ereszkedés… -> fájdalom + halálfélelem (hozzáteszem, hogy ezzel a véleménnyel kb. egyedül álltam a csoportban)
o      Az alkonyi fényben leültünk meghallgatni a Zsoltárok könyvének sivatagot dicsőítő részének egy mai megzenésítését. Hangulatos és egyben hatásvadász program volt.
  • Eilat
o      Tisztára olyan, mint Reggio Calabria, egy Lungomare köré szerveződik a város. Az esti piac meg pont olyan, mint a lungoteverei nyári fesztivál. J
o      Mintha Izrael Las Vegas-a lenne, a „bűnös város”, tökre kakukktojásnak tűnt itt az az egy szem pajeszos-kaftános férfi, akit láttam az utcán.
o      Tengerpart + piacnézés késő este. Kb. ugyanazt árulják, mint a lellei borhéten.
o      Zoli (az izraeli madrichunk) megjegyzései Eilatról: „Sok itt a HMCS.” „Ez a legjobb hely Eilatban” – az Aroma Caféra mutatva, ami pont olyan jellegtelen, globalizált hely, mint a Starbucks. J

3.    Szerda – aug. 18.

  • Hajnali túra 4:45kor az Eilat hegységben. Napkelte nézés. Muriya főzött nekünk kávét, Zoli meg zsályás-fahéjas („füves”-nek becézett) teát. A Vörös-tenger partján kávézni, a napfelkeltét nézve az egyik leghangulatosabb dolog a világon! Még akkor is, ha utána a szél ránk fújta a gőzölgő kávét, minek következtében a ruhánk pont úgy nézett ki, mint amikor 5 éves korunkban csoki pudingot ettünk. Utána reggel 9-re mentünk vissza a szállodába reggelizni.
  • Önkénteskedés egy eilati öregek otthonába. Nekem pechem volt, az olasz bácsi, akivel igyekeztem olaszul beszélgetni, csak héberül beszélt velem, pedig mondtam, hogy nem értem.
  • Délután strandolás a Vörös-tengernél.
o      Búvárkodás: gyönyörű! Amikor bemegy az ember a vízbe, eleve nagyon mély és tele van különböző halakkal és fehér korallokkal. Ezek a halak egyáltalán nem zavartatják magukat az emberi jelenlét miatt.
o      Kristálytiszta, teljesen átlátszó víz.
  • Este discohajó a Vörös-tengeren. Csoportdinamikailag nagyon rosszul jött ki, hogy már a harmadik estén volt egy szétesős, hazafelé egymást elvesztős, tehát közösségbomlasztó program. A viharzás fázis túl erőteljes lett. De egyébként maga a buli jó volt. 

2010. augusztus 13., péntek

Szarvas 2010/2. turnus - Csillagok

Vége a szarvasi nyárnak

Július 9-e óta Magyarországon vagyok. Nem azért nem írtam azóta, mert több mint egy hónap alatt nem történt velem semmi említésre méltó. Épp ellenkezőleg! Olyan sebességgel követték egymást az események, hogy nem tudtam semennyit sem a gép mellett punnyadni. Ezt nem is bánom, de a következő kaland előtt azért nem árt egy kis visszatekintés.

Igazából az utolsó római napokról sem írtam még, pedig egyáltalán nem voltak kalandmentesek. Meglátogatott Hanna, az Amerikában élő magyar barátnőm, akivel 1996-tól kezdve gyerekkorunk minden nyarát végigbarbieztuk és polly pocket-eztük Balatonlellén. Tehát az együtt sülés-fővésben nagy gyakorlatunk van, én is voltam náluk New Jersey-ben. De most először csináltunk csak kettesben maratoni városnézést. Ennek során megesett két olyan dolog, ami Hanna nélkül sosem történt volna meg velem, és nagyon örülök, hogy megestek, mert felszabadultnak éreztem magam a szokásos eltűrő-konfliktuskerülő magatartásomhoz képest. Ehhez a Hannának az a fajta  harciassága kellett, amit a sztereotípia "amerikai pimaszságnak" nevez (persze durvábban is ki szokták fejezni), vagyis a kiállás a jogaink mellett (jó, tudom néha ezt túlhajszolják, de alapvetően hasznos hozzáállás). Az egyik történetben egy trasteverei vacsora (ami pedig önmagában az egyik leghangulatosabb élmény a világon, ha az ember autentikus, tehát kockás terítős, ételkirakós, pórias, olcsó vendéglőt választ) sült el kicsit rosszabbul a vártnál. Miután 40 percen át nem hozták ki a desszertet (és egyáltalán nem volt teltház, csak az volt a baj, hogy kiderült, hogy a Hanna amerikai), szóltam a pincérnek, hogy most már a számlát kérem, akár a desszert kihagyásával is, még 20 percet ráhúztak, így aztán Hanna indítványozására fizetés nélkül leléptünk.Mondanom sem kell, hogy magamtól soha nem mertem volna megtenni. Az a durva, hogy ebben az étteremben már 3szor-4szer jártam korábban, mindig jó fejek voltak, teljesen megfelel a trasteverei trattoria követelményeinek, amiket fentebb vázoltam. A következő sztori még jobban kidomborítja, hogy miként illan el a híres olasz kedvesség és vendégszeretet az amerikai turista láttán.

Mindent megtettem Hanna tiltakozása ellenére is annak érdekében, hogy vatikánkompatibilis öltözékben jelenjen meg a Szt. Péter Bazilikában. Térdig érő ruha boleróval. Nem volt elég. A szoknyahossz megfelelő volta vitatható kérdés, és mint ilyen, kizárólag jóindulat kérdése szerintem, hogy mit fogadunk el annak. A térdkalács teteje oké, vagy csak a közepe vagy az alja? Tudom, hogy iszonyat nevetséges ez a problémafelvetés, de lássuk be, hogy így műlödik. Hannának a térde tetejéig ért a ruhája, amit szerintem el kellett volna fogadniuk a boleró (és ily módon a jószándék és a tisztelet) láttán. De azért rászóltak, hogy nem mehet be (tekintve, hogy eddigre az amber minimum 35 percet állt sorba a biztonsűgi ellenőrzés miatt a már reggel 9kor tűző napon, ilyenkor mindenki kiakad), mire ő: "Are you serious?"... és még pár angol mondat után, a pallérozott elméjű őrtállónk olaszul üvltve közölte, hogy nem tud jenkiül, csak a "jólnevelt" angolt ismeri. (Amíg velünk veszekedett, percenként usque 10 rövidnadrágos vagy ujjatlan felsős nő ment be a templomba.) Ezen a ponton én is ráordítottam, hogy miről is beszélünk, 280 millió ember anyanyelve nem egy beszélnivaló nyelv? Azért mert ő nem érti, azért az már nem angol? Az összecsapás az emblematikus "Yankee, go home!" mondattal végződött az ő részéről, az enyémről pedig - ... azt kitalálhatjátok. Nem lennék büszke erre az olasz szónoklatomra, ha nem előzte volna meg ez a botrányos dolog, hogy Vatikán Állam alkalmazottja megengedi magának, miközben dolgozik, hogy beletiporjon a turista nemzeti identitásába. Ha a jenkizést beleviszi a munkába, akkor én is felhasználhatom az olasz nyelvtudásomat a nyers indulatok kifejezésére.
Mindazonáltal bejuttattam Hannát a Szt. Péterbe. Kerestünk gyorsan egy WC-t, ruhát cseréltünk (az ő ruhája nekem az egész térdemet elfedte). Diadalmasan akartunk bevonulni jenkiző emberünk szeme láttára, de sajnos akkor épp lefoglalta két baseball sapkás japán fiú egrecíroztatása.... =(  De a Vatikán megnézése programpontot is teljesítettük!

Miután hazajöttem, szinte egyből Szarvasre mentem precampre, majd első, majd második turnusra. Nagyon jó, hogy nem kellett egyből a rendes pesti kerégvágásba visszailleszkednem.

Az első turnus elég sok szenvedéssel járt a madrichtársakkal való együttműködés szempontjából, amiből sokat tanultam. A madrichpárommal, Kirával való együttműködés és a gyerekekkel való kapcsolat szempontjából viszont hihetetlenül pozitív és maradandó élmény volt. A második turnus újszerű tapasztalat volt, mert az eddigi 3 madrichságomtól eltérően most negevesekkel dolgoztam (6-10 éves gyerekek), őket is nagyon megszerettem, és Lindát is, a mostani páromat, és több barátságom elmélyülését is köszönhetem az utóbbi 12 napnak.

Nem rég kaptam új fényképezőgépet, mivel a réginek már csak ritkán van kedve működni, így a második turnusról rengeteg képet csináltam (az első alatt még nem tudtam sajnos, de ettől még felejthetetlen emlék marad!), a nagy része olyan tipikus "jaj de büszke vagyok a gyerekekre, milyen ügyesek itt is meg ott is" típusú anyukás kép =), közzé is tettem: http://picasaweb.google.hu/agneskelemen218/Szarvas20102TurnusCsillagok#

Az utolsó napokban nagyon elszomorított, hogy mindjárt vége az idei szarvasi nyárnak, pedig utána is van mire várnom, mert hétfőn megyek 10 napra Izraelbe és igazából tudom, hogy augusztus végén mennyire fel fog dobni, hogy újra belecsöppenhetek a pesti életembe, amit imádok. De akkor is hihetetlen, hogy 5 hét után véget ér a szarvasi nyár és lehet, hogy jövő júniusig nem is járok majd arra!

2010. július 2., péntek

MAXXI

2010. május 30-án nyílt meg a XXI. századi művészetek múzeuma Rómában (Museo Nazionale Delle Arti del XXI Secolo), friss szenzáció. Maga az intézmény jól ki van alakítva, 1000szer több féle, formájú, fajta installációt el lehet benne rendezni, mint egy régi vágású múzeumban, de a nyitókiállítások csalódást okoztak. Leginkább az, amelyikra a legkíváncsibb voltam, Kutlug Ataman török művész Mesopotamian Dramaturgies c. kiállítása. Kis füzeteket osztogatnak, amikben benne van az adott kiállításokhpz tartozó falon lévő magyarázó szövege, ez nagyon jó ötlet, mert nem kell mindenhol az 5x10 centis táblácskáknál tolongani, és előre is orientálódhat az ember, hogy mit kell közelebbről megnézni, mit nem. Na az ebben a fejtágaítóban lévő belemagyarázások Ataman műveivel kapcsolatban nagyon érdekessé tesznek párat, de Ataman ars poeticaja, amit a művekből nehezen lehet leszűrni katarzisként vagy akár csak halvány művészeti élményként is, ellenben egyetlen közhelyben összefoglalható, minden mű kommentárjában, nem csak hogy erőltetett, hanem hiteltelen is. Régen rossz, amikor oda kell írnia az alkotónak mellé, hogy látod, milyen csúnya dolog a globalizáció, jaj istenem, milyen szép is, amikor ütközik a nyugati modern világ a keleti archaikussal, már csak az lenne szebb, ha  anyugati modern világ eltűnne.  -  ez az előre megcsámcsogott és kiböfögött, majd szánkba rágott mondanivaló. Például két szemben lévő falon egy-egy videó 1-1 török srácot ábrázol, amint Edward Lear verseket olvas fel (ill. nyökög) angolul, és ebből azt kéne leszűrnünk, hogy lám, a globalizáció egyetemes volta illuzórikus, hiszen mekkora gáz van az idegen nyelvvel, pláne, ha anyanyelvűek számára is bonoylult magas irodalmat olvasunk... Na ne! Számomra a megdöbbentés, vagy az öncélúság belefér a posztmidernbe, de az ideológia szájbarágása nem. Ez így rosszabb, mint egy fasiszta kori fehér telefonos vagy történelmi kosztümös film.
Az érdekes magyarázatok közül egy: egy egymás hegyén-hátán lévő TV halom, aminek minden képernyője beszélő arcokat mutat, Traianus oszlopára utal, csak a veszteseket ábrázolja, akik természetesen a globalizáció török vesztesei.
Nagyon értékeltem, hogy a plafonra vetített videó alá díványokat tettek párnákkal, hogy fekve nézhessük, nyaktörés nélkül, nem úgy, mint a Palazzo Veneziában lévő szentes kiállításon a Jeanne d'Arc filmet. :D

Gino De Dominicis L'Immortale c kiállítása jó, mint posztmodern kiállítás, egy két fricska, pár meglepetés, néhány "gondolta a fene". Pl. a földre festett háromszög címe: "Biztos vagyok benne, hogy mindig ezen a háromszögön belül, vagy kívül lesztek." :)


Maga az épület színvilága, és pszichológiai hatása is hagy kívánni valót maga után. A rengeteg fekete-fehérségtől 1 óra alatt elillant az életkedvem, elsősorban a WC miatt, mert beillene koporsónak. Odáig mentek a nők meg nem különböztetésében, hogy eltörölték a WC ülőke intézményét.
A MAXXI elhelyezése egy kicsit emlékeztet a Ludwig múzeumra, mert itt is betették a kortárs művészeti múzeumot egy kietlen, valahai ipari negyedbe, csak itt aztán, a MAXXI utcája sivár és elhagyatott is. Az egészben nincs egy bár sem! Ilyen utcát nagyon nehéz Rómában találni!

Itália margóján

A római British School egy magyar által (Forgács Dávid) gondozott, Olaszországról szóló fotókiállításának címe. Eredetileg azért keltette fel az érdeklődésemet, mert hirdették Robert Capa-t az alkotók között. Tőle egyetlen darab kép van, de így is nagyon tetszett az egész, szerencse, hogy ott árválkodik az a Capa kép, mert különben talán nem néztem volna meg ezt a kiállítást. 
5 szekcióra van bontva:
1. Római perifériák
2. A Kelet-afrikai gyarmatok (szerintem picit túlzás többes számban beszélni arról a rengeteg egykori olasz gyarmatról K-Afrikában. :P)
3. Dél-Itália
4. Zárt osztályok
5. Mai bevándorlók

Az első rész az 1860as évektől az 1970-as évekig megy el, értelemszerűen a legtöbb fénykép közelebb esik az utóbbi időszakhoz. Pontosan azt mutatják, mint Pasolini Csórója. Egyáltalán nem keltenek dokumentarista benyomást, a kedvenc képeim olyanok, mintha véletlenül kapták volna le őket. Az egyiken egy cigány család táncol, a kisfiú mintha pont elrepülne, a másik egy nyomornegyedbeli barakk belsejét mutatja, boldogságtól kicsattanó szöszi kislány egzisztenciálisan szorongó munkásapával.A második szekcióból rengeteg újat is megtudtam, például, hogy Abesszínia gyarmatosítása idejéből egy csomó etiópok által készített fénykép fennmaradt, amit etióp szabadságharcosokról készítettek. Vagyis az etióp helyi lakosság, mint elnyomott csoport élt a fénykép technikájával, aminek az összes többi ábrázolt elnyomott csoport csak kiszolgáltatottja volt. Például mielőtt Olaszországban megtörtént a II. VH alatt a marzabotto-i lakosság lemészárlása a németek részéről, amiért páran a faluból együttműködtek a partizánokkal, és a Via Sistinában megmerényelt 33 német katona életét megbosszulandó 334 olasz civil megölése, azelőtt az olasz hadseregnek volt civilmészárlási tapasztalata Etiópiából. Addis Abebában megkíséreltek egy merényletet az olasz királyi helytartó ellen, amiért cserébe az olasz hadsereg 1 napig kaszabolta  a lakosságot. Ez csak azért érdekes, mert a jól meggyökeresedett közhely szerint az olasz hadsereg operetthadsereg volt, és mint ilyen nem működött jól és nem is vérengzett. Legalábbis a Sapienzán ezt tanították nekem... 
A harmadik rész összefügg egy vesszőparipámmal, Carlo Levi Krisztus megállt Ebolinál c kömyvével, mert az ráébresztette Ernesto De Martino etnológust, hogy nem kell elmenni a tengerentúlra élő mágikus hiedelmeket kutatni az 1950-es években, elég Lucaniáig menni.Így Dél-Olaszországban kezdte el dokumentálni ezt a témát, vitt magával fotósokat, mint pl. Franci Pinnát (ő a legtöbb olyan kép alkotója, ami megfogott engem ezen a kiállításon). Nagyon sokkol, hogy már létezett a Beatles, amikor Leccében még ördögűzéssel foglalkoztak a templomban! 
A negyedik fejezet kicsivv halványabb, a zárt osztályok fényképeiről szól, amiket azért dokumentáltak a 60-as-70es években, hogy felhazsnálják a pszichés betegek kényszerkezelése elleni harcban. 1978ban született meg az a törvény Olaszországban, ami kimondja, hogy az ember csak a saját beleegyezésévek kezelhető. 
Az utolsó rész szenzációja, az 1992-es Benetton plakát, ami egy albán menekültekkel teli Bariban kikőtő hajót ábrázol. Annak a hajónak az utasai könnyebben bejutottak a célországba, mint az Exodus hajón utazó Shoah túlélők annak idején, 20 év után viszont nem kerültek beljebb a perifériáról azok az albánok, és a gyerekeik sem, Olaszországban.