Éljen május elseje! - Koncert a Lateránon

Rómában minden május 1-jén rendeznek egy usque 10 órás, ingyenes maratoni könnyűzenei koncertet a San Giovanni in Laterano templom terén. A konferansziék minden évben más vezértémára fűzik fel a zenék közti rövid intermezzókat kitöltendő show-t, idén "a szavak színe" volt ez, ennek keretében antirasszista beszédek, és gyerekek levelei hangzottak el.
Az világos, hogy a munka ünnepe inkább balos színezetű mint semleges ünnep, de ennek a megakoncertnek az átpolitizált Woodstock hangulata picit meglepett. Ez a hangulat az egymással egyébként összeférhetetlen ideológiát képviselő zászlók (Che Guevara, sarló-kalapács, peace) lobogtatásából, a füvezésből és a sörösüvegszilánkokon való taposásból áll össze. Itt aztán nem hogy rendőri terror, még minimális rendfenntartás sincs, ugyanolyan magától értetődően gyújt rá az ember a fűre, mint a cigire, délután 3-kor az ünnepi koncerten. Az átpolitizáltság nem csak vörös, hanem a liberálistól balra mindenféle árnyalatú.
Rendfenntartó erőkön kívül szemétszedésnek sincs nyomva, akarva sem lehet kukát találni, a mozgó víz- és sörárusok kereskedelmi célzattal persze be bírnak furakodni a tömegbe, de azért nem, hogy elősegítsék a szemétgyűjtést. Konzumizmus a köbön. Hogy jön ide a sarló-kalapács? Ne tőlem kérdezzétek... Amikor válság van, hirtelen felszökik a Marx iránti szimpátia.
A tüntetés jelleg a "Berlusconi, pezzo di merda" (Berlusconi, egy darab szar) skandálásban csúcsosodik ki. Mindamellett békés véleménnyilvánítás, csak vízipisztolyokkal lövöldöznek. Mindez hihetetlenül erős közösségi érzést teremt a többezer fős közönség sorai közt.
Az a 2,5 óra, amit meghallgattam a műsorból, színvonalas volt, és tanulságos is, mert elég sok olasz előadóba sikerült belehallgatnom élőben, tekintve, hogy 20-30 percenként váltották egymást. Elhangzott a Bella, ciao! c. partizándal is!