2011. június 16., csütörtök

10. Buddhizmus 2011.05.09.

A szerzetesi élet 10 szabálya:
·        Mindegyik vmitől való tartózkodásról szól:
1.      tartózkodás az élet kioltásától v megtámadásától
2.      olyan dolgok elvételétől, amit nem adtak nekünk (csak olyan dolgot birtokolhatunk, amit nekünk ajándékoztak)
3.      „ a vágy dolgaiban a hamis dolgoktól”-> vagyis a házasságon kívüli nemi élettől
4.      hazugságtól
5.      bódító szerektől
6.      a meg nem engedett időben evéstől (megengedett: naponta 1x, délben)
7.      szórakozástól
8.      kenőcsök, szépítőszerek és ékszerek használatától
9.      magas és széles ágytól (a magas a matracra vonatkozik, szóval tilos a puha matrac)
10.  arany és ezüst elfogadásától

Tutaj hasonlat:
·        darma ~tutaj-> átkelésre szolgál, nem arra, h az ember birtokba vegye
·        innenső part veszélyes, túlsó parton nyugalom van
·        az ember maga tákolja össze a tutaját
·        helyettünk senki nem tehet meg semmit

A buddhizmus szándéka szerint nem teljes világnézet: szándékosan nem ad mindenre receptet!

Woody Allen - a változatosság kedvéért

A "Whatever works" után aggódtam, hogy a túl gyorsan jövő új Woody-film csalódást fog okozni, mert a tavalyi opus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. (lásd: http://kelemenagnes.blogspot.com/2009/12/whatever-works.html)
De W. A. neve még mindig eléggé megmozgatott ahhoz, hogy elmenjek az "Férfit látok álmaidban" (You Will Meet a Tall Dark Stranger) miatt a moziba. És utólag is örülök neki, sokkal jobb az előző filmjénél, nem csak a megszokott poénok teszik szórakoztatóvá (de azért persze megvannak a W. A. filmek állandó szereplői, felvonul a jól kereső sima sznobok és a változóan jól kereső szuperértelmiségi kultúrsznobok gyülekezete), hanem van új és jó ötlet is. Mondjuk az kár, hogy nem robban ki a plágium botrány. Jó, hogy vannak nyitott kérdések, de 1-nél valamivel több cselekményszálat azért még el szabad varrni.
Feltűnő, hogy akármelyik szereplőt is látjuk éppen és akármit is csinál, mindig iszik valaki valamilyen töményet ebben a derék brit világban. Kivéve Roy haverjait a kocsmában, mert ők söröznek.

2011. június 6., hétfő

Ellenreformok és forradalmi eszmék kora

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest, Maecenas, 1997

Lorisz-Melikov tervezete
·        Karakozov merényletkísérlete-> válasz: rendőri terror és elnyomás fokozása
·        Mihail Katkov: az autokrácia legfőbb szószólója
·        Danyilevszkij: Oroszország és Európa c. könyv 1869: a latin-germán kultúrkör kifújt, a szláv kultúrköré a jövő. Oroszo.nak külön úton kell járnia Európától.
·        Lorisz-Melikov tervezetét alkotmánytervezetként emlegették, de igazából nem az volt, mert a választott egyének csak javaslatokat tehettek volna, semmi tvhozó parl szerűségről nem volt szó
Az első pogromok és oroszosítások
·        Az 1881-es merénylet hatására arisztokraták létrehozták a „szent druzsinát” a cár védelmére. 700 fő. 1882-től pogromokat rendeztek, főleg zsidók ellen.
·        III. Sándor-> oroszosító hullám, a nagyorosz nacionalizmus állami ideológia lett
·        Már az eddig lojális és ezért elismert nemzetiségek ellen is irányult: balti németek, örmények, finnek.
·        1903 finn alkotmány felfüggesztése
·        A forradalmárok nyomán a libik is elkezdtek külföldön szervezkedni
·        1902 Felszabadulás c folyóirat és a Felszabadulás Szövetsége megalakul Stuttgartban, eleinte még radikális és szoci értelmiségiek is csatlakoztak
Forradalmi demokraták és radikálisok
·        A forradalmi mozg első képviselői a forradalmi demokraták-> Herzen, Csernisevszkij, Dobroljubov
·        Ezópusi nyelven írtak, h csak az értse, akinek szól: egyetemi ifjúság
·        Szovremennyik (Kortárs) c folyóirat: forradalmi demokraták orgánuma
·        Termtudos műveltség fontos nekik, ateizmus-> Turgenyev elnevezte őket nihilistáknak
·        1862 Zaicsnyevszkij (egyetemista) röpirata: Ifjú Oroszország
·        Bakinyin 1848ban emigrált, de kiszolgáltatták az orosz hatóságoknak-> sok év börtön, szökés
A narodnyikok
·        Lavrov: Történeti levelek
·        Lavrov is Genfbe emigrált
·        Herzen jelszava: v narod (a nép közé)-> a nép közé járás mozgalma
·        1878 Zemlja i volja: az első olyan szervezet, amelyet már pártnak is tekinthetünk
·        Plehanov (nemes) a forradalmi mozg egyik legjelentősebb alakja, a terror ellen volt-> ezért szakadt ketté a Föld & Szabadság, Plehanov megalapította a Csornij Peregyel (Fekete, tehát önkényes földosztás) c szervezetet
·        A terrorizmus módszerét választók alapították meg a Narodnaja Volját

Nemzetek és gyarmatok

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest, Maecenas, 1997. 

Az 1863-as lengyel felkelés
·        A Lengy Királyságban a jobbágyok a személyes szabadságot már 1808-ban megkapták (Napóleon), de a föld használatáért feud jellegű szolgáltatásokkal tartoztak
·        Oroszokkal együttműködni hajlandó szárny – Andrzej Zamoyski
·        Radikális szárny-> tüntetés évfordulókon és nemz hősök temetésein
·        1861 Aleksander Wielopolski lett a királyságbeli kormányzás vezetője. Tervei:
o       1832-es statútum visszaállítása, ami vmelyes önkormányzatot biztosított
o       Zsidó emancipáció
o       Paraszti szolgáltatások átváltása pénzjáradékra
·        Bevezették a helyi és kormányzósági önkormányzatot
·        De a tüntetések folytatódtak
·        Fehérek: az oroszokkal kiegyezést kereső mérsékeltek – Loepold Kronenberg vezette őket, konvertita zsidó, gyáros (hát itt nem annyira jött össze a PC megfogalmazás)
·        Vörösök: radikálisok, kp-juk Varsó, ahol létrehozták a Városi Bizottságot. Számukra a minimális program: az 1830 előtti helyzet helyreállítása, de valójában az Oroszországtól való teljes elszakadás volt a céljuk. Jaroslav Dabrowski vezette őket.
·        II. Sándor libi öccsét, Konsztantyin nagyhg-et nevezte ki lengy alkirálynak
·        Radikálisok merényletkísérlete Konsztantyin és Wielopolski ellen
·        Wielopolski sok fiatalt be akart vonultatni katonának, h elejét vegye a további zavargásoknak-> pont ezzel telt be a pohár-> felkelés 1863. jan. 22-én Varsóban
·        Igazából partizánharc, mert nem volt norm leny hadsereg, viszont az orosz hadsereg eleve Lengyelo. Területén volt
·        A felkelők reménytelen helyzetükben átadták a vezetést a fehéreknek, cserébe NYi segítségben bízva
·        Emigránsok lelkesedtek a felkelésért
·        Ősszel visszaadták a fehérek a vezetést a vörösöknek-> Romuald Traugutt lett a diktátor
·        1864 tavaszára az utsó csapatokat is felszámolta az orosz hadsereg
·        Merényletkísérlet Theodor Berg orosz főparancsnok ellen-> az orosz kormányzat a szigorú megtorlás mellett döntött-> Traugutt és rengeteg felkelő kivégzése
·        Divide et impera módszer a lengy nemesekkel és parasztokkal szemben
·        Gmina: a lengy faluközösség (nem obscsina egyáltalán)-> önkormányzatot kapott, nemesek és parasztok egyenlően képviselve benne
·        A lengy értelmiség rájött, h amíg a Lengyelo.t felosztó 3 nagyhat jóban van egymással, addig egy lengy felkelésnek sincs esélye-> áttérés a lassú gyarapodásra-> „szerves munka”: főleg gazd téren előrehaladni
·        Orosz kormányzat fokozódó oroszosítása
·        A lengy egyházat a belügyminisztérium alá rendelték
·        Az unitus egyházat feloszlatták, tagjait besorolták az ortodoxba
·        1876 bevezették Lengyel.ban az orosz igazságügyi intézményeket, de az esküdtszéket nem
Finnek, ukránok, Zsidók, tatárok, grúzok és örmények
·        Először kedvezés: Finno.ban az orosz kormányzat egyenjogúsította a finn nyelvet a svéddel
·        A balti térségben 1867-ben a német helyett az orosz lett a hivatalos nyelv
·        1850’-60’ észt és lett nemz megújulás
·        Krezwald: Kalevipoeg: észt népi költemények gyűjteménye (~Kalevala)
·        Kreuzwald az orosz uralom híve volt, mert attól rmeélte az emancipálódást a balti bárók alól
·        Christian Woldemars a letteknél képviselte ezt az álláspontot
·        A baltiaknál senki sem merte felvetni az orosz bir.tól elszakadást
·        Orosz Földrajzi Társaság DNY-i szekciója Kijevben: ukrán néprajzzal is fogl, 1874 orsz régészeti kongresszus Kijevben-> az orosz hatóságok betiltották a Földr Társaság DNY-i szekcióját
·        Hromada (Közösség): a radikális ukrán értelmiség titkos szervezete
·        Drahomaniv, Hrusevszkij: ukrán nemz mozg szervezői
·        „Letelepedési Sáv”: ahol szabad volt zsidóknak élni.
·        1856-tól a zsidókat is besorozták katonának
·        Ellenreformok kora: népi pogromok + kormányzat korlátozó intézkedései zsidókkal szemben
·        Numerus claususok: 1882 katonaorvosok 5%a lehet zsidó, 1887 a letelepedési övezetben 10 % lehet a közép-és felsőoktatásban résztvevők között a zsidók aránya (máshol 5%, a két fővárosban 3%)
·        Zsidó csak belügyminiszteri engedéllyel lehetett ügyvéd
·        1886 Kijevből kiutasították a zsidókat, 1891 ugyanez Moszkvában
·        1883 Pahlen gr vezetésével bizottság a zsidókérdés megoldására-> 1888-as jelentésük: az asszimiláció lenne a megoldás-> kormányzat elveti
·        -> zsidók körében egyre több forradalmár és szocialista lett
·        Cionizmus
·        Bund: zsidó munkások szervezete: szoci is és cionista is
·        Kazanyban és Krímben a tatárok nemz megújulása-> muszlim nacionalizmus
·        Iszmail Bej Gaszpirali: Orosz muzulmánság c könyv: modernizációt követel, női emancipációt, és az iszlámmal szoros kapcsolatban maradó nacionalizmust
·        Miután az orosz kormányzat a Távol-K felé kezdett orientálódni abbahagyta az örmények támogatását az Oszmán birodalommal szemben
·        Dasnakcutjunok (örmény forradalmárok) tör bir.ból Oroszo.ba menekültek
·        1905 Baku: tatárok progromja örmények ellen, orosz hatóságok tétlenül nézték
·        -> a lojális örményekből is sikerült forradalmárokat nevelni
Újabb hódítások
·        1865 Taskent elfoglalása, 1868 Szamarkand-> Buhara egy része orosz kézen
·        Aral-tó, Kaszpi-tenger és PErzsi közti terület-> fontos, mert az amerikai polgháb miatt akadályozott az Amerikából érkező gyapotimport, ami fontos volt az orosz textiliparnak-> Közép-Ázsia megszerzésével már lehetett termelni
·        1867 Alaszka eladása 7 millió dollárért az USÁnak

2011. június 5., vasárnap

Filippov Szergej: II. Sándor

A tizenkét legnagyobb orosz. Szerk.: Szvák Gyula. Bp., Russica Pannonicana, 2009. pp. 237-255.  

A trónörökös

·        Vaszilij Zsukovszkij költő volt a nevelője-> korszerű műveltség
·        Bejárta az európai Oroszo. kormányzóságait és Eu. országait. Eközben megismerte Mária hessen-darmstadti hgnőt (Oroszo.ban Maria Alekszandrovna)-> eleinte boldog házasság a nőfaló Sándor rengeteg kalandja ellenére
·        Idősebb fia, Nyikolaj gerince egy balesetben megsérült-> meghalt 22 évesen. Lib gondolkodású volt és benne látták Oroszo. reménységét.
·        Sándor beleszeretett a 30 évvel fiatalabb Dolgorukaja hgnőbe, felesége halála után feleségül vette-> botrány
·        A leendő III. Sándor sosem békült meg a mostohamamával és apjával
·        II. Sándor meggyilkolása után Dolgorukaja elhagyta Oroszo.t
·        Krími háború közben lett cár

A felszabadító

·        A krími háb kudarcai pillanatok alatt létrehozták az orosz közvéleményt-> tervezetek tucatjai
·        1856 koronázása alkalmából amnesztiát hirdetett a pol elítélteknek (dekabristák, 1830-as lengy felkelők, Petrasevszkij-kör)
·        Miljutyin a jobbágyreformnak is élharcosa volt
·        Jobbágyfelszab-> kortársak a „felszabadító cár”nak hívták
·        Parasztok személyi szabadságot kaptak
·        Földesurak szerződést kötöttek a faluközösségekkel
·        A parasztok nem kaptak annyi földet, amennyit a reform előtt használtak, hanem átlagban 20%-kal kevesebbet
·        A jobbágyokra nézve legkedvezőbb reform Lengyelo. Területén volt, h a cári kormányzat megossza a lengyel társadalmat

A reformer

·        Krími kudarc-> pénzügyi csőd is-> 1860 Állami bank
·        1863 Egyetemi Szabályzat-> rektor engedélye nélkül katonaság v rendőrség nem is léphetett az egyetem területére!
·        7 osztályos gimik és 4 osztályos előgimik hálózata
·        Leánygimik
·        1864 zemsztvók: földbirtokosok, városlakók, parasztok részvétele
·        Kormányzók jogot kaptak az önkormányzatok határozatainak felfüggesztésére
·        Igazságszolgáltatás reformja: TV előtti egyenlőség, nyilv tárgyalás, esködtszék, bírói és végrehajtói hat szétválasztása
·        Hadügyi reform-> ált hadkötelezettség
·        A nemesség fokozatosan elveszítette kiváltságait

„Halálra ítélve”

·        1858 korm engedélyezte a jobbágykérdés nyilvános megvitatását-> orosz közvéleményben megtörtént az ideológiai differenciálódás
·        Radikálisok előretörése
·        Föld és Szabadság: titkos forradalmi szervezet
·        Karakazov merénylete
·        Nyecsajev-ügy: Szergej Nyecsajev (Bakunyin hatott rá, a nem létező Egyetemes Forradalmi Szövetség képviselőjének adta ki magát)-> Népi Leszámolás nevű forradalmi szervezet. Nézeteltérése támadt Ivanov nevű eszmetársával-> likvidáltatta. A rendőrség felderítette a gyilkosságot és felszámolta a szervezetet.
·        1870’ narodnyik mozg.
·        1879 II. Föld & Szabadság kettészakadása-> „Népakarat” terrorszervezet, vezetősége a Végrehajtó Bizottság
·        1878 Vera Zaszulics forradalmárnő merénylete Trepov rendőrparancsnok ellen, akkoriban lépten-nyomon merényeltek meg hivatalnokokat és rendőröket
·        1879. aug. 26. Végrehajtó Bizottság hivatalos halálos ítélete II. Sándor felett
·        1880 Sándor döntése egy rendkívülinszerv létrehozásáról: Államrend és Köznyugalom Fenntartását Biztosító Legfelsőbb Intézkedő Bizottság (vezető Mihail Lorisz-Melikov)-> cél: mérsékelt libi ellenzék kormány oldalára állítása
·        Lorisz-Melikov elpterjesztése: „alkotmánytervezet”-> cár elfogadta
·        1880. márc. 1.  közölte fiával, h „ezzel megtette az alkotmány irányába vezető első lépést” és még aznap megölte egy narodnyik bombája
·        III. Sándor visszavonta Lorisz-Melikov előterjesztését azonnal

Sztolipin

A tizenkét legnagyobb orosz. Szerk.: Szvák Gyula. Bp., Russica Pannonicana, 2009. pp. 29-47. 

Fillippov Szergej: Sztolipin

A reformkor gyermeke

·        1862-ben szül. Drezdában, ahol anyja rokonlátogatáson volt.
·        Apja Lengyelo. Helytartója
·        Nagybátyja az a Gorcsakov kancellár volt, aki II. Sándor alatt az orosz külpol-át irányította
·        Pétervári egyetemen mat-fiz szak
·        1885 minisztériumi hivatalnok lett a földműv-sel és mezgazd iparral foglalkozó főosztályon
·        1889 áthelyezték a Belügyminisztériumba
·        Litvániában a kormányzósági nemesség vezetője
·        Az 1880’ és 90’ években III. Sándor és II. Miklós kormányai a helyi közig-ban igyekeztek a nemességre támaszkodni
·        Gazdpol kérdés a korban: ?Mi az jobb, a fokozott iparosítás v a mezgazd kiemelt fejlesztése?-> Sztolipin a mezgazd fejlesztése mellett volt-> szorgalmazta a birtokviszonyok rendezését
·        Nincs idő arra várni, h az orosz parasztság saj kezdeményezése változtassa meg a faluközösségeket
·        1903 Pleve belügymin. Szaratovi kormányzóvá tette-> vége a nyuginak

A forradalom felé

·        A gyors ip fejl ellenére a mezgazd megőrizte még meghatározó szerepét
·        Szergej Witte  pénzügymin: „az orosz Bismarck”-> stabil valuta: aranyalapú rubel, transszibériai vasút. Koncepció: ipar államilag szabályozott, erőltetett fejlesztése, külf tőke bevonása. De az agrárkérdés nem érdekelte, mert az nehezen befolyásolható állami eszközökkel.
·        1899-1903 gazd válság-> megmutatta a felülről irányított gazdfejlesztés korlátait + megváltoztatta Witte faluközösséggel kapcsolatos véleményét. -> konfl a korm-on belül: belügymin <-> pénzügymin
·        Pleve belügymin: fenn kell tartani a faluközösséget <-> Witte: a faluközössögek felbomlása elkerülhetetlen
·        1903-ban a cár félreállította Wittét. Ekkor érkezett Sztolipin Szaratovba.
·        1904 Pleve meghalt a szociálforradalmárok merényletében
·        Sztolipin Szaratovban parasztmegmozdulásokkal küszködött-> cárnak küldött jelentésében: ösztönözni kell az egyéni gazdaságok megerősödését-> az egyes gazdákból a forradalmárok hatékony ellensúlya jöhet létre-> felkeltette II. Miklós érdeklődését
·        1905. jan. 9. Véres Vasárnap-> újra vidéki megmozdulások (zavargások, gyújtogatások)-> Sztolipin kevesellte a rendelkezésére álló katonák számát
·        Pétervár elégedett volt Sztolipin rendteremtő intézkedéseivel-> 1906-ban II. Miklós kinevezte belügyminiszternek
·        A legfiatalabb kormányzóból a legfiatalabb miniszter lett-> irigységet és ellenszenvet keltett iránta
·        „az első alkotmányos belügyminiszter vagyok Oroszor.ban” írta feleségének

Az alkotmányos miniszter és a „rendteremtés”

·        Witte írta alá a portsmouthi békét, ami szentesítette a Japánnal szembeni teljes vereséget
·        1905. okt. 17. II. Miklós aláírta a Witte által előkészített kiáltványt: polg szabadságjogok. Választott Duma kilátásba helyezése.
·        Megalakultak az első legális pártok
·        1906. ápr. 23. II. Miklós jóváhagyta az Orosz Bir. Alaptv-eit:
o       Cár nevezi ki a kormányt és csak neki felelős
o       1etlen tv sem léphet hatályba a Duma jóváhagyása nélkül
o       Eredmény: hibrid rendszer: csak a két fél együttműködése esetén volt működőképes
·        Az első duma kb. csak ellenzékből állt alkotmányos demokratákkal az élen-> Sztolipin a Duma feloszlatását kívánta és nem akarta bevonni az ellenzéket a hatalomba
·        1906. júl. 8. Sztolipint kinevezték a Miniszterek Tanácsának elnökévé, másnap II. Miklós feloszlatta a Dumát (jogilag korrekt müdon)
·        10 v 17 merényletet követtek el Sztolipin ellen pályája során
·        1906. aug. 12. a mineln fogadónapján a házához 2 csendőrnek öltözött ffi érkezett, a padlóra dobtak egy bombát-> sok sebesült és halott, de Sztolipin túlélte
·        „A forradalom idején a reformok nélkülözhetetlenek… Ott, ahol a kormány legyőzte a forradalmat (Poroszo., Ausztria) nem pusztán fizikai erővel ért el sikereket, hanem azzal, h erejére támaszkodva maga állt a reformok élére.”Sztolipin p. 40.

A Sztolipin-csomag

·        Alaptv-ek hírhedt 87. cikkelye: cár joga, h rendkívüli intézkedéseket hozzon a duma ülésszakai közti szünetekben-> az I. duma feloszlatása után 60 ilyen rendelet, az egyik:
·        1906. nov. 9. határozat: parasztok joga kiválni a faluközösségből és magántulajdonként vehetik birtokba a korábban csak használatukban lévő földeket
·        A II. Duma (1907. febr.) előtt kifejtett reformcsomagja: agrárreform, személyiségi jogok tv-i szavatolása, lelkiismereti szabadság, igazságügyi és oktatási reform, munkások helyzetének javítása. Vezérgondolat: jogállam megteremtése.
·        El akarta kerülni a nemzköz fegyveres konfliktusokat, amik megakadályozhatták volna a modernizációs folyamatot
·        A faluközösségek felbomlásától Sztolipin a mezgazd fejlődését várta és egy tulajdonnal rendelkező paraszti réteg kialakulását, amely stabilizálja majd a megújuló társadalmi rendszert. Állami eszközökkel kell siettetni az átalakulást.
·        Állam megszervezte a kincstári földek parasztoknak eladását
·        A Sztolipin-csomag szándékainak jelentős része nem valósult meg
·        Lenin gyűlölte Sztolipint, de elismerte, h jó úton indult el, hosszabb távon akár sikerülhetett volna is a sztolipini átalakítás.

Sztolipin és a duma

·        Világosan és szenvedélyesen beszélt
·        Konstruktívabb, munkaképesebb dumát akart, mint amilyen a II. duma volt, így államcsínyt hajtott végre a cár jóváhagyásával
·        1907. jún. 3. II. duma feloszlatása és új választási tv nyilvánosságra hozása (erre a kormánynak nem volt tv-es lehetősége)-> radikálisan csökkent a munkások és a parasztok és a nemzetiségi régiók képviselete-> a III. duma nemesi és jobboldali lett-> végre megvolt Sztolipinnek a megfelelő támogatás reformjai végrehajtásához
·        1907. nov. duma ülésén Fjodor Rogyicsev (alkotmányos demokraták szónoka) kikelt a korm represszív politikája ellen: a korm fő eszköze a kötél, amelyet a jövőben talán SZtolipin nyakkendőjeként fognak emlegetni. -> Sztolipin kiment az ülésteremből.
·        Sztolipin kihívta párbajra Rogyicsevet. R. bocsánatot kért, mire Sz. anélkül, h kezet nyújtott volna, „Megbocsátok önnek.”
·        A jobboldal túl libinek, a baloldal túl konzinak találta…
·        A hagyományos autokráciához tartozó ultrakonzik a cári hatalom sírásóját látták benne-> II. Miklós megorrolt rá
·        1911. szept. 1. a kijevi operában szünetben rálőtt egy ffi. Kórházban halt meg Sz. Valszeg magányos kalandor merénylete. Sztolipin szimpatizánsai: „Sem bal- sem pedig jobboldaliak nem tudtak ráijeszteni… ezért megölték.” p. 46.




2011. június 4., szombat

A nagy külpolitikai váltás

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest, Maecenas, 1997.

Három császár szövetsége
·        1857 Stuttgartban találkozott II. Sándor III. Napoleonnal
·        1858 orosz-fr titkos egyezmény: Oroszo. Eg fr-osztrák háb esetén seml marad
·        Aztán Fro befolyásának megnövekedésétől megijedt Oroszo.-> 1860 Varsóban találkozó a cár, az oszt császár és a porosz kir között
·        1863 lengy felkelés-> Bismarck segítséget ajánlott a cárnak, porosz területeken átengedett orosz csapatokat a felkelők hátába. De ez a segítség sértette az orosz korm büszkeségét. Anglia, Fro és Ausztria viszont támogatta a lengy felkelőket.
·        1866 Oroszo. Seml a porosz-oszt háborúban-> megkönnyítette a porosz győzelmet
·        1870 porosz-fr háb, Oroszo. Seml. De a porosz győzelem jó alkalmat adott a párizsi béke legmegalázóbb részének likvidálására: 1870. nov. Gorcsakov külügymin jegyzéke a párizsi békét aláíró nagyhatalmakhoz: A Fekete-tengernél flotta nem tartás és erőd nem építést többé nem tekinti kötelezőnek Oroszo. Max Anglia akart beavatkozni, de egyedül nem mert.
·        1870. jan. 18. Német császárság kikiáltása Versailles-ban. Katonai szempontból a legerősebb nagyhat volt az új Németo. -> Oroszo. Kicsit visszahőköl
·        1871 londoni konf: a nagyhatalmak elfogadják, h Oroszo. Módosította a párizsi békeszerződést, de kikötik, további változtatás csak az összes érdekelt egyetértése esetén lehetséges
·        1873 orosz területen találkozik: II. Sándor, Ferenc Jóska és I. Vilmos: háborús konfl esetén a 3 orsz konzultál egymással-> 3 császár szövetsége. Németo. számára volt előnyös egy fr, és Oroszo. Számára egy ang támadás esetén. Oroszo.nak kapóra jött távol-Ki ambíciüi miatt is
Szahalintól Szerbiáig
·        1854-55 tárgyalások Japánnal-> 3 kikötőt megnyitnak az orosz keresk előtt, a Kuril-szk-en megosztoznak és Szahalin szigete közös birtok
·        1858 tiencsini szerződés: orosz keres szabadsága Kínában
·        Orosz-kínai határ megvonása az aiguni szerződésben, Muravjov tábornok.
·        1875ös szerz. -> Szahalin orosz ter., japán keresk szabad Oroszo.ban
·        1858 Szláv Jütékonysági Társulat Moszkvában: szlavofil, komoly anyagi segítség a balkáni szlávoknak
·        1867 moszkvai néprajzi kiállítás: szlavofil szellemiség, az Osztr-Magy Monarchiából is hívtak szláv vezetőket
·        Moszkvai kongresszus: a szlavofília átfordul pánszlávizmusba.
·        Az orosz korm soha nem fogadta el hivatalos politikának a pánszlávizmust!
·        1875 Hercegovinában parasztfelkelés, Omladina (Ifjúság) nevű szervezet pol függetlenséget követel-> a felkelés nemzeti színezetet kap. Szerb fejedelemség támogatta a felkelést. 1876ban Bulgáriában is felkelés, a helyi török lakosság kegyetlenül elfojtotta. Jún. Szerbia hadat üzen az Oszmán bir.nak. A tör katonai fölény egyértelmű volt, úh lépnie kellett az eu diplomáciának
·        Erre Andrássy Gyula jegyzékben követelt közig reformokat a szultántól a keresztény alattvalók védelmében. A szultán elfogadta, de a felkelőknek ez nem volt elég.
·        1876 júl. Reichstadtban találkozott Ferenc Jóska és II. Sándor-> megállapodás: Oroszo. Visszakapja az 1855-ben elveszített D-Dobrudzsát, Bosznia-Hercegovinát meg felosztják Szerbia és a Monarchia között
·        A Balkán felosztásának lehetősége működésbe léptette Angliát-> támogatja a dolgot, ha közösen kidolgozank vele mindenfélét, ami védi az oszmán bir keresztény alattvalóit
·        Mindennek véget vetett II. Andul-Hamid szultán azzal, h alkotmányt adott népeinek, ami biztosította minden alattvaló egyenlőségét és sérthetetlenségét
·        1877. febr. béke Szerbia és a tör bir között. Előtte januárban Budapesten (!) Oroszo. Titkos egyezménye a Monarchiával: ha háb lesz, Oroszo. Létrehozhat egy bolgár vazallusállamot, a Monarchia pedig megszállhatja Bosznia-Hercegovinát. Nagy szláv államnak nem szabad létrejönnie a Balkánon.
·        Orosz-ang megegyezés alapján londoni jegyzőkönyv reformokat követelt az oszmán kormányzattól-> elutasította-> orosz hadüzenet
Orosz-török háború
·        Hadszínterek: Balkán, Kaukázus
·        1878 febr. San Stefano békekötés: Románia, Montenegró és Szerbia független. Bolgár Fejedelemség létrehozása, ami a szultán vazallusa.
·        Anglia elégedetlen, mert ez megsértette a budaoesti egyezményt-> nemzköz konferenciát erőszakol ki a béke felülvizsgálására-> Berlin-> Bulg egy részét (Macedónia és Trácia) visszaadták a tör bir-nak. Oroszo. Megkapta D-Besszarábiát, Románia Dobrudzsát. A 3 balkáni állam független lett, a Monarchia megszállta Boszniát és Hercegovinát. -> a Balkán NYi fele a Monarchia, Ki fele Oroszo. Elismert érdekszférája lett.
Francia szövetség
·        1887 orosz-német viszontbiztosítási szerződés: ha vmelyikük hűborúba kerül egy harmadikkal, akkor a másik seml marad. Kivétel: ném-fr, v monarchia-orosz háb. hideg, érdekviszony
·        1887 Oroszo. Megtiltotta, h NYi határterületein külföldiek földbirtokot szerezzenek-> német védővámok
·        1890 Bismarck távozása, II. Vilmos nem újította meg a viszontbiztosítási szerződést
·        1897 gör-tör háb: oroszok és németek a törökök mellett, NYi nagyhatalmak a görögök mellett
·        1897 Ferenc Jóska látogatása Szentpéterváron-> egyezmény II. Miklóssal, h mindenkivel szemben meg kell tartani a status quo-t, de ha felbomlana az oszmán bir, akkor a Monarchia annektálhatja Bosznia-Hercegovinát
·        1903 egyezmény bővítése: nemzköz csendőrség létrehozása a keresztények védelmében
·        1899 fr-orosz szöv megújítása
·        A 19. sz. végére tudomáyul vette Oroszo., h a Balkánon osztoznia kell a Monarchiával, mert addigra kiépítette közép-ázsiai gyarmatbirodalmát és a Távol-K felé kacsintgatott
·        A transzszibériai vasutat nagy távolság választotta el a vlagyivosztoki kikötőtől
·        1884 orosz-koreai keresk egyezmény
·        1894 japán-kínai háb, japán fölény-> japánoké Pot Arthur-> ez felháborította Eu-t-> orosz-ném-fr közös nyomás hatására Japán békét kötött. Kína hálás volt->oroszok vasutat építhettek É-Mandzsúriában
·        Keresztbe-kasul foglalgat kínai kikötőket minden eu nagyhat
·        1898 hágai leszerelési konf, az nem jön össze, de a nemzköz bíróság ma is működik
·        1899 ang-orosz egyezmény: Nagy Faltól É-ra orosz érdekszféra, Jangcétól D-re ang