Tavasz

Kevesebb, mint 2 héttel az egyetlen havas nap után beszáguldott a tavasz Rómába. Kabátra nem, napszemüvegre viszont már annál inkább szükség van február végén az utcán!

Esik a hó Rómában!

La prima cosa bella

Új olasz film, Stefania Sandrelli az egyik főszereplője. A Mamma mia és a Made in Hungária vonulatába tartozik egy kicsit, mert fő célja egy bizonyos slágercsoport felvonultatása, jelen esetben a 70es évek olasz slágerei képezik a nosztalgia tárgyát. A film címe is egy ilyenre utal. Az ilyen filmeket szerintem akár csak amiatt is érdemes lehet megnézni, hogy az ember szereti az adott számokat, amiket hallani fog. De ennek a filmnek a cselekménye és a dramaturgiája is jobban sikerült a fent említett műveknél.
A történet lényege egy szétszórt, felelőtlen, vidám anya, aki a 70es években színésznő akart lenni, ezt a férje nem tolerálta, úgyhogy a családon belüli erőszak miatt az anya a két kisgyerekkel lelépett. A gyerekkoruk azzal telt, hogy a szülők oda-vissza szöktették őket egymástól. Nagy sztár nem lett a mama, de egy Mastroiannis filmben azért statisztált és kicsit "elzüllött", például rászokott a dohányzásra (az első ciginél még majdnem kiköhögi a tüdejét). Mindez a kislányának iszonyatosan imponál, a fia, Bruno ellenben elégedetlen a rendhagyó anyával és végig duzzogja a gyerek- és kamaszkorát, majd az egész életét. Az ezzel a 70-es évekbeli szállal párhuzamosan fut, a mai, amiben az anya (akit ilyenkor Stefania Sandrelli játszik) haldoklik, így a húg nagy nehezen rábeszéli Brunot, hogy béküljön ki vele. A mama ugyan nagyon súlyos stádiumban van, de azért férjhez készül egy idős hódolójához, akire nem jutott elég figyelme a sok végigpasizott évtized alatt. Mindezt olyan butácskán, naívan, és főleg vidáman csinálja, hogy képtelenség rá haragudni a legfelelőtlenebb és legönzőbb cselekedeteiért is. És minden hányattatásnál a nagy slágereket tanítja a gyerekeinek figyelemelterelésül.
Persze van érzelgősség és hatásvadászat, én meg is hatódtam az erre szánt jeleneteknél, de ezek is természetesen hatnak ebben a filmben, ahogy még az is, hogy halálos ágyán az anyuka sajnálja, hogy olyan nehéz gyerekkoruk volt a gyerrekeinek miatta, "ma ci siamo divertiti tanto, vero?" (dehát annyit nevettünk, igaz?).
A film végén a nézők nem rohantak ki a teremből, hanem a meghatódottságtól székhez szögezve végigvárták a stáblistát, amit 30-40 éves olasz slágerek kísértek. (Én szinte mindig megvárom, mert megtanították nekem, hogy a film a stáblista végéig tart.)

Memento mori kapucínus módra

Nagyon szó szerint megjelenítették a memento mori-t a Via Veneto-n lévő kapucínus kriptában. Négyezer ember csontjait felhasználva dekorálták ki a kápolnák falát és mennyezetét, van külön a koponyáknak és a medencecsontoknak is helyiségük. Egyébként nagyon szép virágformába rendezett medencecsontok és egyéb csontokból összeállított arabeszkek díszítik a nem túl sok szabad falfelületet. A földtől másfél méteres magasságig kreatív csontkonfigurációk borítják a falakat, amiken egész csuhás csontvázakat helyeztek el, jelentős kapucinusok földi maradványait. Legalábbis, gondolom, ezzel magyarázható, hogy valakik kiemelt helyet kaptak, míg a háromezer-kilencszáz valahány sima halottnak szétszedték a csontjait és díszítőelemnek használták. Az egyik kápolna falába befalazták V. Sixtus dédunokájának szívét.
Az a legsokkolóbb, amikor az ember békésen olvassa a feliratokat, és egyszer csak odasiklik a tekintete jópár szemmagasságban lévő üres szemgödörre. Már épp kialakult bennem az a benyomás, hogy a Feltámadás nem annyira izgatja a kapucinusokat, mint a halál, de a végén, kifelé jövet áthaladunk vigasztalásul a feltámadás kápolnáján is. Így is korhatáros néznivaló!
Ez a kripta egy ferences templom (Chiesa dell'Immacolata Concezione) oldalában van. Magában a templomban temették el Sobieski János fiát és még sok mást. Szimpatikus, hogy nem pénzbedobással működik a képek megvilágítása, hanem sima villanykapcsolóval. :) Utólag utánanéztem, és Sobieski János szívét is egy kapucinus templomban őrzik, Varsóban.