2010. július 2., péntek

Itália margóján

A római British School egy magyar által (Forgács Dávid) gondozott, Olaszországról szóló fotókiállításának címe. Eredetileg azért keltette fel az érdeklődésemet, mert hirdették Robert Capa-t az alkotók között. Tőle egyetlen darab kép van, de így is nagyon tetszett az egész, szerencse, hogy ott árválkodik az a Capa kép, mert különben talán nem néztem volna meg ezt a kiállítást. 
5 szekcióra van bontva:
1. Római perifériák
2. A Kelet-afrikai gyarmatok (szerintem picit túlzás többes számban beszélni arról a rengeteg egykori olasz gyarmatról K-Afrikában. :P)
3. Dél-Itália
4. Zárt osztályok
5. Mai bevándorlók

Az első rész az 1860as évektől az 1970-as évekig megy el, értelemszerűen a legtöbb fénykép közelebb esik az utóbbi időszakhoz. Pontosan azt mutatják, mint Pasolini Csórója. Egyáltalán nem keltenek dokumentarista benyomást, a kedvenc képeim olyanok, mintha véletlenül kapták volna le őket. Az egyiken egy cigány család táncol, a kisfiú mintha pont elrepülne, a másik egy nyomornegyedbeli barakk belsejét mutatja, boldogságtól kicsattanó szöszi kislány egzisztenciálisan szorongó munkásapával.A második szekcióból rengeteg újat is megtudtam, például, hogy Abesszínia gyarmatosítása idejéből egy csomó etiópok által készített fénykép fennmaradt, amit etióp szabadságharcosokról készítettek. Vagyis az etióp helyi lakosság, mint elnyomott csoport élt a fénykép technikájával, aminek az összes többi ábrázolt elnyomott csoport csak kiszolgáltatottja volt. Például mielőtt Olaszországban megtörtént a II. VH alatt a marzabotto-i lakosság lemészárlása a németek részéről, amiért páran a faluból együttműködtek a partizánokkal, és a Via Sistinában megmerényelt 33 német katona életét megbosszulandó 334 olasz civil megölése, azelőtt az olasz hadseregnek volt civilmészárlási tapasztalata Etiópiából. Addis Abebában megkíséreltek egy merényletet az olasz királyi helytartó ellen, amiért cserébe az olasz hadsereg 1 napig kaszabolta  a lakosságot. Ez csak azért érdekes, mert a jól meggyökeresedett közhely szerint az olasz hadsereg operetthadsereg volt, és mint ilyen nem működött jól és nem is vérengzett. Legalábbis a Sapienzán ezt tanították nekem... 
A harmadik rész összefügg egy vesszőparipámmal, Carlo Levi Krisztus megállt Ebolinál c kömyvével, mert az ráébresztette Ernesto De Martino etnológust, hogy nem kell elmenni a tengerentúlra élő mágikus hiedelmeket kutatni az 1950-es években, elég Lucaniáig menni.Így Dél-Olaszországban kezdte el dokumentálni ezt a témát, vitt magával fotósokat, mint pl. Franci Pinnát (ő a legtöbb olyan kép alkotója, ami megfogott engem ezen a kiállításon). Nagyon sokkol, hogy már létezett a Beatles, amikor Leccében még ördögűzéssel foglalkoztak a templomban! 
A negyedik fejezet kicsivv halványabb, a zárt osztályok fényképeiről szól, amiket azért dokumentáltak a 60-as-70es években, hogy felhazsnálják a pszichés betegek kényszerkezelése elleni harcban. 1978ban született meg az a törvény Olaszországban, ami kimondja, hogy az ember csak a saját beleegyezésévek kezelhető. 
Az utolsó rész szenzációja, az 1992-es Benetton plakát, ami egy albán menekültekkel teli Bariban kikőtő hajót ábrázol. Annak a hajónak az utasai könnyebben bejutottak a célországba, mint az Exodus hajón utazó Shoah túlélők annak idején, 20 év után viszont nem kerültek beljebb a perifériáról azok az albánok, és a gyerekeik sem, Olaszországban. 

Nincsenek megjegyzések: