Az emlékezés napja

A sokféle római Holocaust emléknap alkalmából rendezett program közül egy konferencián voltam jelen, amit minden évben más téma köré szerveznek, idén aköré, hogy a cionisták és Izrael hogyan viszonyult hozzá. A kerekasztal beszélgetés kevésbé volt érdekes, úgyhogy máris átugrunk a többire. Az egyik főszervező Anna Foa volt, aki sapienziás tanár, nagyon szeretem, és egyébként egy híres antifasiszta ellenálló (Vittorio Foa) lánya. A legjobban Nava Semel olvasótalálkozója tetszett, aki egy izraeli írónő, művészettörténész, a Yad Vashemben is dolgozik. Most jelent meg olaszul egy új regénye, ami Ulickaja Daniel Stein-jéhez hasonlíthat szerintem a felolvasott részek alapján. Egy lengyel katolikus papról szól, aki megment egy zsidó kislányt. Ezzel kapcsolatban Nava Semel elmesélte, hogy amikor felnőttként elszánta magát arra, hogy megkérdezze a mamáját, hogy pontosan mi történt vele Auschwitzban, a megmentőjével kezdte, egy SS-essel, aki titkos helyen hagyott neki gyógyszereket és élelmet, és hogy a legjobban az kínozza, hogy nem volt alkalma megköszönni neki, mert a németek természetesen a felszabadítás előtt elhagyták a tábort. Azokról, akiket elveszített, egyáltalán nem beszélt. És mivel az irodalom egy második esély az embernek (legalábbis ha író), Nava Semel regényeiben megtörténnek olyan dolgok, amik sosem teljesültek be. Nagyon megmaradt bennem az a mondata, hogy
"Megtisztelő számomra egy olyan nagy emberről írni, mint Stanyiszláv atya, még ha nem is létezik, csak az én szívemben."
Most megfogalmaztam magamnak, hogy az a nagy dolog, ha egy író nem magáért, hanem a szereplőiért rajong. Magával kapcsolatban azt mesélte el, hogy egy tipikus 50-es években született izraeli, vagyis Holocaust túlélő, európai bevándorlók a szülei (anyja lengyel, apja német), akiknek az előélete nyilvánvaló volt a gyerekeknek is, legalábbis az Auschwitz szót mindig is ismerték, de arról semmi konkrétumot. Arról már sokat hallottam, hogy Izraelben miért és mennyire nem beszélhettek a túlélők a traumáról, mert a cionizmus új zsidó-képébe nem fértek bele azok az európai zsidók, akik "hagyták magukat a vágóhídra vinni". Nava Semel viszont ezt a másik oldalról fogalmazta meg: a gyerekek sokkal okosabbak, mint a felnőttek, ezért ráéreztek, hogy a felnőtteket meg kell óvni a saját emlékeiktől, nem beszéltetni róluk. Amikor a tanítónéni megkérdezte az iskola elején, hogy hol születtek a gyerekek szülei (szinte mindenki európai menekültek gyereke volt), ő azt mondta "Auschwitzban", mert azt hitte, hogy az egy ország.

Megnéztem ugyanezen a rendezvényen egy dokumentumfilmet Enzo Sereniről, az olasz Szenes Hannáról. A 20-as években alijázott és kibucot alapított a feleségével. Utána mások alijázását szervete, a felesége (Ada Sereni) a bevándorlók fogadásával foglalkozott. Még 33 után is járt Németországban, hogy segítsen a német zsidóknak elmenekülni. A világháború alatt a brit hadsereg Zsidó brigádjában harcolt, méghozzá Szenes Hannával együtt ejtőernyősként. Észak-Olaszországban vetették be, a Linea Goticától északra (vagyis náci megszállás alatt lévő területre), és Szenes Hannához hasonlóan elfogták, megkínozták többször is, de őt mielőtt megölték volna, össze-vissza hurcolták különböző koncentrácios táborokba, végül Dachau-ban halt meg. A nevéhez méltóan derűs ember volt (sereno=derűs), szeretett énekelni és táncolni, és ezenkívül szimpatikus dolgokat is vallott, például egy levelében 42-ben:

"A mi háborúnk nem a németek ellen van, a mi háborúnk egy nép ellen sincs... a fasizmus és a nácizmus ellen viselünk hadat... De egy olyan háborút, mint a miénket, nem kísérhet a ygűlölet. Mélyen bánt, amikor azt hallom a munkásmozgalom vezetőitől, hogy az ellenség gyűlöletét prédikálják. Nem vagyok annyira szentimentális, hogy ne értsem meg a gyűlölet értékét, és azt kívánom, hogy megtanítsuk a fiataljainkat gyűlölni a gonoszt. Vagyis ellenzek minden megalkuvást és közönyösséget az élet különböző kihívásaival szemben, és mindenkinek ellene vagyok, aki arra hív fel, hogy ne ítélkezzünk és ne foglaljunk állást... De az a gyűlölet, amit én akarok kiváltani és fenntartani, az az eszme gyűlölete, a rezsimé és nem az embereké."


Enzo Sereni