Presser

Tök jó lesz a január 24-i koncert! És én már most tudom:P Ugyanis a műsor nagy részét már tegnap este hallottam egy nyilvános próba féle koncerten:)

Kiegészítés

Az előbbihez: a szarvasi közösségbe (arra tényleg máskor térek majd ki) is a Látókör révén kerültem be, ahol szintén sok közeli barátot ismertem meg és a második szerelmemet.

Látókör

Ha már az előbb leírtam, hogy örülök, hogy látókörös vagyok, akkor nem árt kitérni arra is, hogy mi az a Látókör. Nem, nem szemorvosok klubja, nem is jósok és spiritiszták társasága, hanem egy olyan közösség, ahol a "küzdelmes kamaszévek" sűrűjében sikerült megéreznem, hogy valahol az "én" a "mi" része. A mostani közeli barátaimnak egy jó részével itt ismerkedtem meg, egy máshonnan ismert legjobb barátnőmet is becsatlakoztattam később, na meg az első szerelmemmel is itt talállkoztunk. Egyébként a Látókör sokkal régebbi, mint ahogy én a tagja lettem, 15 éves, én 5 éve járok. Két tanárnő alapította azzal a szándékkal, hogy legyen egy közösség, ahol nem iskolai keretek között tanulnak a gyerekek gondolkodni, kérdezni, vitatkozni. Szóval nem tanítják őket, hanem bevonják. Mióta madrichnak készülök (na arra majd egy másik bejegyzésben térek ki, hogy mi fán terem) úgy fogalmaznám meg, hogy Mária néni és Éva néni informális oktatási módszereket alkalmaztak, bár talán ők nem hívták így (Éva néni helyett most Zsófink van). Mária néni vezetgeti a "beszélgetős-gondolkodós-vitatkozós" szekciót, Éva néni illtve a Zsófi pedig a szerepjátékosat. Mária néni pótnagymama számomra, Éva nénit is bármikor felhívhatom, hogy megbeszéljük a "nagy kérdéseket", és Zsófi pedig miközben olyan igazi anyuka, akinél mindig szóba kerül az ő imádott Marcija, kamaszként játszik velünk. Na nem mintha Mária és Éva néni nem csüggnének a gyerekükön/unokáikon:) Most nem vagyok aktív tag, mert péntek délután órám van az egyetemen, meg hát kezdek nem annyira kamasz lenni, de a Látókör mindig is olyan hely lesz, ahol jól érezhetem magam péntek délutánonként, meg a közösen szervezett teázásokon és a találkozókon. Ugyanis aki egyszer látókörös lett, az az esetek nagy részében az is marad, továbbra is oda tartozik. Az iskolai szünetek alatt Mária néni mindig szervez nekünk kiállításnézést tárlatvezetővel, aki hagy minket is szóhoz jutni, szóval interaktívnak is mondhatnánk:), ennek is köszönhető, hogy megszerettem a múzeumokat, amiket nem nagyon kedveltem kisebb koromban, és ez egy történészpalántának nem árt:) Egyébként körülbelül 5 évvel ezelőtt a Látókörben tudtam meg, hogy mi az a blog, amikor is szóba került, hogy ki ír/írna ilyesmit, és én váltig állítottam, hogy na én aztán nem... Erre itt van. Szóval természetesen sok minden változott bennem és körülöttem, de az nem, hogy látókörös vagyok.

A Másik

A Néprajzi Múzeum A Másik című kiállítása nagyon izgalmas, ezért is nagyon örülök, hogy látókörös vagyok, mert Mária néni nélkül sosem tűnt volna fel nekem, hogy ez egy olyan dolog, amit látni kell. Pedig az! Mindenféle szempontból bemutatja a népek egymás iránti előítéleteit (öltözködés, testékszer, vallás, étkezés, kinézet...), a bábeli nyelvzavart plafonról lógó mikrofonokból szivárgó különféle nyelvű szövegfoszlányok segítségével érezhetjük át, a testalakítás jelentőségét nyújtott koponyák, fűzők és piercingek jelenítik meg, egy fülhallagtón keresztül hallgathatunk Josephine Baker slágereket, megnézhetünk mindenféle népi hangszereket és a hangjukat is meghallgathatjuk, középkori kódexekben gyönyörködhetünk azokban a képekben, amik a nem európaiakat ábrázolják mindenféle szörnyekként, megtudhatjuk, hogyan mérték a fizikai antropológusok a koponyatérfogatot és mindez hogyan járult hozzá a Shoához és az Apartheidhez, végül pedig, hogy mit tesz az ENSZ a resszizmus ellen. Szóval szerintem érdemes megnézni, és erre március 31-ig lehetőség van!

"Bye bye Londondondondon, good bye!"

Na hazatértem az annyira nem is ködös Albionból. Rengeteg múzeumlátogatással, gyaloglással, és vidám barátnőzéssel töltött órával, meg teával és képeslappal gazdagodtam:) Barátnőm és egyben régi osztálytársam, Rebi négy hónapja Londonban dolgozik, őt látogattuk meg Orsival. Így aztán nem is holmi szállodában laktunk, ami nagyjából mindenhol egyforma, hanem egy echte londoni házikóban (Islingtonban), amit a Rebi 6 másik kinn dolgozóval együtt bérel, így egy kis magyar kolóniát alktonak. Én is és Orsi is rengeteg tervvel (Orsi 3 memóriakártyával is) és nagy elszántsággal vágtunk neki a város felfedezésének, szerencsére Rebinek is volt két szabadnapja a héten, így vele is tudtunk közös programot csinálni. A "kötelezők" közül láttuk a British Museumot, a Towert, a Tower Bridge kiállítását, a Hyde Parkot, a Buckingham palotát, a Big Bent, a parlamentet, a St. James Parkot, a St. Paul's Cathedralt, a Westminster Abbeyt és a Trafalgar Square-t. A greenwichi fényképezkedésről lekéstünk, a London Eye-t meg Rebivel elszabotáltuk, de Orsi szerencsére meg tudott bocsátani nekünk:)


De saját szemfülességünknek és Rebi helyismeretének köszönhetően számtalan "nem annyira kötelező" érdekességet is felfedeztünk azon kívül is, hogy a londoniak vérfagylalóan jól bírják a hideget... Felfedeztük a Tate Modernt és a Tate Britaint, lefényképezkedtünk a Fitzroy Square 29. előtt, ahol Virginia Woolf és Bernard Show is lakott, megnéztük az Imperial War Museumot és a Cabinet War Roomsot is, sétáltunk a Sohoban, Chinatownban és az Oxford Streeten... Ja és megörökítettük egymást a King's Cross pályaudvar 9 és 3/4ik vágányánál! És a Camden Market-on is vásároltunk.





Sokadszorra jutottam arra a következtetésre, hogy igazából minden múzeum egy teljes napot igényel, de ha hozzáveszzük, hogy egy idő után elfárad az ember és nem tud ugyanolyan intenzíven befogadni, akkor igazából sok teljes napot. Így sok múlik a véletlenen, hogy hol mit látunk meg és mi tetszik meg. A British Miseumban előre elhatároztuk, hogy a görög, a római, az egyiptomi, a mezopotámiai és a kora-európai részeket nézzzük meg, hát igen, már megint az iszlám és Ázsia maradt ki (ezeket a louvre-ban is kihagytam)... Viccesen jött ki, hogy nayjából egy hónapja voltam Athénban és most láthattam az onnan elhurcolt Kariatidát és az Elgin márványokat. Az Imperial War Museumban az I. VH-s, a II. VH-s, és a holocaustos kiállítást néztük meg részletesebben, a két VH-hoz élményfolyosó is társul, amik nagyon izgalmasak és ami azt illeti, elég ijesztőek is, a Shoánál talán nem baj, hogy nem volt ilyen. A Cabinet War Rooms volt a kormány bunmkerje az angliai légicsata alatt, pont úgy van berendezve, ahogy akkor volt, és mellé berendeztek még egy Churchill Museumot is, ahol szintén hihetetlenül jó interaktív módszerekkel tesznek mindent átélhetővé. Például érintős monitoron ki lehet keresni életének minden napját és az azon történt világtörténelmi vagy életrajzi eseményeket képekkel. A Tate Modernben viszont felfedeztem magamnak Giacomettit, a Tate Britainben pedog Rosettit.

Az is érdekes, hogy az Imperial War Museum és a British Museum, szóval amik nagyon egyértelműen hirdetik a Brit Birodalom dicsőségét ingeynesek, a többiért meg elég sokat kell fizetni:)

Egyik este egy francia étteremben, a Le Mercurie-ben költöttük el romantikus gyertyafényes vacsoránkat Orsival, ahol Rebi is dolgozik. És mivel Rebi jó munkaerő és jóban van a managar-rel, 3 ajéndék desszertet is kaptunk:)

A Sohoban felfedeztünk egy magyar éttermet is, a Gay Huszárt, ami saját bevallása szerint az egyik legszínvonalasabb magyar étterem Európában. Hát az árszínvonala valószínűleg, úgyhogy talán nem is baj, hogy előtte az Oxford Streeten betévedtünk egy kínaiba:) A nemzeti specialitások közül a fish and chips valahogy kimaradt, de a tea és a muffin nem.

És igen mély tanulságokat is levonhattunk ebből az nintenzív barátnős-városnézős hétből: 1. Orsinak továbbra sem lesz a mirelit currys csirke a kedvenc étele:) 2. a magyar szellem igenis zseniális, hogy feltalálta a dupla ablakot (na jó, lehet hogy csak rosszabbul bírja a hideg szelet, mint a brit lélek) 3. szeretem a gyömbérsört. 4. A rosszul fizetett állásokat nagyon nagy százalékban bevándorlók és színesbőrűek töltik be (ezen nem lepődtem meg...).

Minke tagadjam, el tudnék tölteni hosszabb időt is Londonban, és hosszabban is írhatnék róla, de egyelőre zárom soraimat egy Illés idézettel: "bye bye Lon-don-don-don-don good bye"..."egyszer még talán viszontláthatunk"...

Elmegyek, elmegyek...

Holnap este elutazom Londonba, így jövő heti jegyzetek nem fognak felkerülni, legfeljebb a hétfő reggeli előadásról.

Jó szomszédság

Apróság, de nagyon jó kedvre derített. Tegnap este, fél 12 körül, amikor ugyan még nagyban olvastam, de már nem Alkibiádész életrajzát, hanem a kicsit kevésbé komoly Rémes régiségek című opust, és szép lassan sikerült az elalvás mezejére lépnem, megszólalt a telefon. Kicsit csalódtam, amikor kiderült, hogy nem az én személyem váltotta ki ezt a kései hívást, hanem egy vészhelyzet, ugyanis a szomszédunk kulcsa valamiért nem nyitja a bejárati kaput. Hát az nem is könnyű, úgyhogy nagyot sóhajtva kaptam fel valami hálóingnél egy fokkal melegebb ruhadarabot, és vágtam neki a lépcsőházunknak. Nekem sikerült kinyitnom a zárat, csak beszorult a kulcsom, de addigra benn volt a szomszéd lány és együtt poénra véve az esetet vidámabban vettük az akadályt (a percekig tartó rángatást-forgatást). Majd elbúcsúztunk. Ma este (nem fél 12kor) becsöngetett és kaptam egy nagy doboz Raffaellot az éjszakai "életmentésért". Szeretem az ilyen apró figyelmességeket (is). :)

Nyugtával

Nyugtával dícsérd a napot... ez vajon kiterjeszthető arra is, hogy egy házasságra csak a váláskor lehet azt mondani, hogy jó házasság volt? Vagy lehet, hogy még azután is tovább ronthatják, és egyáltalán minden hibánkat tovább ronthatjuk és tényleg csak a halál után lehetne azt mondani, hogy boldog életünk volt?

A hullám

Ma délután láttam A hullámot. Iszonyatosan jó film, azzal együtt is, hogy a dramaturgia néha megbicsaklik, de az alaptörténet zseniális. Elvileg igaztörténeten alapul a cselekmény. Én nem szoktam komoylan venni ezt a kitételt, de mindenesetre (sajnos) valószerű a történet. Egy német gimi 12-es osztálya és egy tanáruk a főszereplő. A projecthéten az autokrácia témáját dolgozzák fel. Elég interaktív müdszereket vet be a tanár, azzal a céllal, hogy a diákok megtapasztaljanak belőle valamit a saját bőrükön, hát...végül túl sokat sikerül átadni. Látszólag ártatlan dolgokkal kezdődik a szemléltetés: egyenruha (farmer+fehér ing), logo, aztán jön a hullám-intés... Az a legdurvább, hogy a tanár nem akarja manipulálni őket, egyszerűen későn jön rá, hogy ilyen egyszerű kialakítani egy közösséget, amiben mindenki lesi az autokrata szavait és kiközösít és megbélyegez mindenkit, aki kilőg a sorból. Na a történetet nem ragozom tovább, szerintem nézzétek meg!

Ez meg az

Hát úgy volt, hogy ez a blog csak jegyzetek közzétételéről fog szólni, de nem tudom megállni, hogy ne írjak ezt-azt "csakúgy" is, mint egy naplóba. Na nem azt, hogy melyik nap mi történt velem, hanem tényleg csak ezt-azt. Ezeket a dolgokat a "Személyesebb" névre hallgató címke alá sorolom, úgyhogy remélem nem fog zavarni senkit, aki céltudatosan szeretne jegyzetet szerezni.

Athénban.

Jegyzetek

Ezt a blogot első sorban az egyetemista társaim számára hoztam létre. Feltöltöm az órai jegyzeteimet, aki használhatónak találja töltse le nyugodtan!

Üdv
Ági