2009. december 8., kedd

A modern Európa születése (dec. 1.)

Zubor Zalán

Csavargók kezelése (folyt.)

- dologházak, szegényházak: a „rossz szegények” elkülönítésére és átnevelésére szolgáltak. Kötelezően dolgoztak és imádkoztak, ezzel akarták elérni, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba (bár nem mindig lehetett innen kikerülni). Az első ilyen ház Amszterdamban nyílt, ahol a lakók festéket készítettek, Franciaországban „közkórháznak” nevezték őket.

Az olvasás története:

A korszakban a nyomtatás hatására átalakulnak az olvasási szokások. Forrásaink:
- végrendeletek: megtudható, mennyi és milyen könyveket tartottak egy átlagos háztartásban. Probléma, hogy gyakran csak az értékes könyveket örökítik, a ponyvairodalom vagy a pamfletek nem kerülnek bele a végrendeletekbe.
- maguk a könyvek: jó forrás, gyakran széljegyzeteket és aláhúzásokat is találunk bennük, ebből következtethetünk az olvasási szokásokra vagy egyes szerzők népszerűségére.
- naplók: néha az emberek leírják, mit olvastak.
- periratok: a tiltott irodalmat lehet megismerni belőlük.

Kérdés: kik olvasnak és mit?
A többség még mindig nem tudott olvasni, az olvasók aránya a falvakban volt a legkisebb (1-10%), de a városokban akár 40-60% is lehetett.
A korszak városaiban gyorsan terjedt az olvasás, pár helyen 50 év alatt 2-3-szorosára is nőhetett az olvasni tudók aránya.
A falvakban egyáltalán nem voltak nyomdák, iskolák vagy könyvtárak, de nem is szükség írásra a mindennapi életben. A városokban a céhes ügyek intézéséhez meg kellett tanulni írni-olvasni.
Az írástudás arányának forrása lehet, ha megvizsgáljuk, mennyi igazi aláírás van a szerződéseken (bár ez sem 100%-os, mert sokan tudnak írni, de lusták aláírni, másoknak vezetik a kezét stb.)
Általában a protestánsok között több volt az olvasni tudók aránya, mint a katolikusok között.
Makroszinten: Északnyugat-Európában általában többen olvasnak.
Általában a férfiak nagyobb arányban tudnak olvasni (20-30 %-kal), de a nemeseknél a nők körében nagyobb az arány.

Olvasás terjedése:
Pár helyen az állam tudatosan tanítja olvasni a népet, ez rendkívül sikeresnek bizonyul: a protestáns Skandináviában pl. kötelező megtanulni, anélkül nem lehet pl. házasságot kötni. Itt az olvasottság arány a 80-90 %-ot is eléri!
De Európa többi részén is már mindenki találkozik könyvekkel legalább egyszer életében. A nyomtatás miatt az analfabéta köznép is hozzá tud jutni könyvekhez.
Akik nem tudnak olvasni, gyakran mágiára használják az írott szövegeket, főleg a Bibliát (esküt tesznek rá, gyógyítanak vele).
Kisebb falvakban elég, ha egy ember tud olvasni, aki felolvas a többieknek. A jelenség a városokban is előfordul, pl. ha hirdetnek valamit, a plakátok mellé egy felolvasót is alkalmaznak. Ezért fontos az illusztráció is, mert így az is élvezheti a könyvet, aki az írást nem érti (a korszak illusztrációi nagyon részletesek, az egész történetet meg lehet belőle érteni). Így a műveltség egészen széles rétegekhez eljut, még azokhoz is, akik nem olvasnak.
A középkorban a kezdetleges sokszorosítási eljárások miatt kevés könyv volt használatban. Az egyetemeken és kolostorokban diktálással, pécia-rendszerrel (mindenki egy kis részt másolt le, abból raktak össze egy könyvet) másoltak. A diákok is maguk másolták a tankönyveiket.
A tömeges nyomtatáshoz szükség volt a papír megjelenésére is, mert a bőr-pergamen túl drága volt. A 15. századi Gutenberg-féle nyomtatás elődje a fametszet volt (képekre és szövegekre is használták), az újítás az volt, hogy a betűket ki lehetett venni. (A metszeteket is gyakran újrahasznosították illusztrációként, pl. egy város képét több könyvben más-más városként tüntették fel.) A 15. század végére már mindenhol elterjedt az eljárás: Itáliában Velence, Franciaországban Párizs és Lyon, Németországban Nürnberg, Lipcse és Wittenberg, Angliában az egyetemi városok voltak a könyvnyomtatás központjai. Híre nyomdászok (vagy nyomdász-családok):
- Aldus Manutius (Velence)
- Badius Estienne (Párizs)
- Gryphe-család (London)
- Plantin-Moretus (Antverpen: övék volt a Biblia-kiadás monopóliuma)
- Elzevier (Amsterdam)
1600-ra már 13 millió könyv volt Európában, kb. 20 000 író műávei.

Az állam persze mindenhol megpróbálta ellenőrizni (vagy betiltani):
- nyomdász céheket alapítottak, monopóliumokat adtak ki
- bevezették az utólagos vagy előzetes cenzúrát (pl. Franciaországban csak királyi engedéllyel lehetett bármit kiadni)
- Anglia: csak egy kiadó, a Stationers’ Company működhetett. Törvényben (Copyright Licensing Act) szabályozták, mit lehet kiadni (ez előzetes cenzúra volt)
- katolikus egyház: Index Librorum: a tiltott könyvek és szerzők listája

Az egyetlen kivétel Hollandia volt, ahol semmilyen cenzúra nem létezett. ezért francia és angol nyelvű könyveket is itt nyomtattak ki, virágzott a tiltott (felforgató vagy pornográf) irodalom.

Új foglalkozások jöttek létre:
- nyomdászok: a nyomdász céhekben dolgoztak. Inasok vagy mesterlegények voltak, tehát a hierarchia alacsony fokán álltak, de tudtak olvasni, műveltek voltak, felvilágosult, lázadó szubkultúrát alkottak.
- korrektor: anyagilag megszorult értelmiségiek (pl. Rotterdami Erasmus) tipikus foglalkozása volt. Pénzért vállalták a könyvek kijavítását. Mivel széles irodalmi műveltségük volt, tanácsot adhattak arra is, mit érdemes kiadni, milyen témák vagy szerzők népszerűek.
- könyvkereskedők: házaltak, vagy piacokon kereskedtek, alacsony színvonalú könyveket vagy imakönyveket, Bibliákat árultak (a ponyvaregény szó innen származik: ezeket a könyveket a vásárokon kitett ponyváról lehetett megvenni).

Új műfajok:

- Régi könyveket adtak ki (pl. antik szerzők műveit) a legnagyobb példányszámban (a kortársak közül csak Erasmus könyvei közelítették meg őket). Mivel a kolostorokban tartott példányokat másolták le, észrevettek és kijavítottak filológiai vagy tartalmi hibákat. A kinyomtatott könyveket könnyen össze lehetett hasonlítani, ezzel megjelent a szövegkritika.

- újság, pamflet, röpirat: ld. az előző jegyzeteket. Új jelenség még a könyvismertető újság (Franciaország)

- Almanac: éves vagy féléves kiadványok egy témában

- hetilapok: ezek kiadása igényelte a legnagyobb szervezettséget, egy egész hírszerző szolgálat kellett hozzá.

- regény: a korszakban nem volt megbecsült, ponyvairodalomnak tartották, ma már a magas kultúrához soroljuk.

- vallásos írások: a kiadványok több mint a fele ilyen: népnyelvű Bibliák, katekizmusok, szentéletrajzok, értekezések pl. a jó halálról stb.

- hóráskönyv: egy évben folyamatosan kell olvasni, minden napra volt valamilyen üzenete pl. leírta a szentek ünnepit, a napi ima és mise szövegét stb.

- kalendárium: a hóráskönyv világibb, szórakoztató változata.

- ponyvairodalom, népi olvasmányok: szórakoztató (pl. lovagregény) vagy jámbor célú művek (szentéletrajz, csodaleírások). Kis terjedelműek voltak, rossz minőségű, olcsó papírra nyomtatták, sok képet tartalmaztak, figyelemfelkeltő címük volt („A háromfejű fiú, aki megette az anyját” stb.). Népszerű műfaj volt még a távoli tájak csodás leírása vagy a közelben történt furcsaságok gyűjteménye (hasonlított a mai bulvársajtóhoz).

- közhelygyűjtemények: több könyvből szedett bölcsességeket gyűjtöttek össze.

Átalakult az olvasás mikéntje is: a nyomtatás előtt az intenzív olvasás volt jellemző: az ember kevés könyvet olvasott nagyon alaposan, azokat akár meg is tanulva. A nyomtatás után az extenzív olvasás jellemző: sokat olvasunk, gyorsan, de felületesen.

Nincsenek megjegyzések: