2012. február 29., szerda

Szembesítés az ősök jogfosztásával

Ez a My land című francia-marokkói dokumentumfilm tétje. A rendező anyai ágon tunéziai zsidó, apain marokkói muszlim. A film lényege, hogy interjúkat csinált Libanonban olyan palesztinokkal (meg az unokáikkal), akiket 1948-ban elüldöztek Izraelből és azóta menekülttáborban élnek. Azután megmutatta izraelieknek, akik azokban a bizonyos észak-izraeli kibucokban élnek az egykori arab falvak helyén és szembesítette őket. Nagyon gondolatébresztő és jó a mondanivaló, hogy egy kis információátadással-rádöbbentéssel ki lehet csiholni együttérzést és megértést. Én is rosszul érzem magam attól, hogy zsidók, akik 2000 éven át száműzetésben éltek, amint tehették száműztek másokat.
Az viszont nem tetszett, hogy az izraeli szereplők nagyon atipikusak voltak, úgy lettek összeválogatva, hogy szélsőségesen nem reprezentatív lett a minta. A 8-9 megszólaltatott izraelibe betettek egy hippi fiút és egy a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó lányt (aki nem akar a zsidó államért harcolni, mert ha deklarálva van, hogy zsidó, akkor ez automatikusan másodrendű állampolgárokká nyilvánítja a nem zsidókat. - na ezt még én sem tudom érvként elfogadni, pedig igazán nagy híve vagyok a politikai korrektségnek, de ezért nem vállalni vmit, ami egyszerűen kell az ország fennmaradásához...ez már nekem is sok). És egyáltalán nem érinti a film, hogy a palesztin menekültek 64 éve tartó nyomorúságát a libanoniak is fenntartják azzal, hogy nem adnak nekik libanoni állampolgárságot, hiszen meg akarják tartani őket a Palesztinába vágyakozás állapotában, nehogy a végén még boldoguljanak máshol és ne legyen mire hivatkozva szítani az anticionista indulatokat...
A legtöbb palesztin szereplő amúgy egy nagyon érdekes narratívát képviselt: 48 előtt tökéletes békében éltek együtt a zsidókkal, mindent a hülye európai cionisták tettek tönkre, amikor odamentek...
Elhatároztam, hogy utánanézek a dolog jogi hátterének, van-e ma bárki is Izraelben, aki egy a Bevándorlási törvényhez hasonlóval ugyanúgy lehetővé tenné a száműzött palesztinok utódainak visszatérését, mint ahogy a diaszpóra-beli zsidók számára lehetséges?

Nincsenek megjegyzések: