Garami átadja a miniszteri irodáját Landlernek és búcsúzkodnak, bejön egy fiatalember, aki „Egy ideig zagyván össze-vissza fecsegett s miután észrevette, hogy mindettőnknek terhére van, kiment. Megkérdeztem Landlert, hogy ki volt ez? – Az államtitkárom – mondotta s már nem emlékszem: vagy Rákos vagy Rákosi nevet említett. Soha sem láttam, sohasem hallottam erről az úrról semmit, tudtam tehát, hogy valami jövevény lehet a kommunisták közül. Kíváncsian érdeklődtem Landlernél, hogy miféle ember? Dühösen legyintett a kezével s csak ennyit mondott: Buta, barom.”
Garami Ernő: Forrongó Magyarország. Leipzig-Wien, Pegazus, 1922. Reprint: 1989. 125. o.
-> A másik rész, amiért nagyon fontos, az az "elvtárs" megszólítás megszentségtelenítéséről szóló fejtegetés. Valaha csak a legnagyobb tiszteletet érdemlő szocdemeknek járt ki, aztán boldog-boldogtalan megkapta, aztán - én teszem hozzá- rákényszerítették még azokra is, akik véletlenül sem voltak a szocializmus építésének elvtársai. Mennyire rosszat tettek ezzel! Olyan, mint egy felekezeti maszkot rákényszeríteni hitetlenekre. Egyébként Garami írása tudatosította bennem azt, hogy igenis mennyire fontosak az elméletek! Tényleg képtelenség együttműködnie azoknak, akik más történelmi modellben hisznek. Az ő esetében az volt a baj, hogy következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy még ha végső cél is a szocializmus, a feudalizmus után muszáj átmenni a polgári kapitalizmus fázisán, szocdemek többsége meg azt vallotta, hogy ki lehet hagyni.
Igenis alakítják az eszmék a történelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése