Oikymene: gazdasági-társadalmi-információs közösség
A kereszténység viszonya az antik vallás(ok)hoz
· Patrisztika: polemikus, ellenséges hozzáállás. A pogány istenek démonok.
· Symmachus római szenátor mozgalma küzdött a hagyományos római vallás visszaállításáért a kereszténységgel szemben. Szt. Ambrus nagy vitapartnere volt. A Curiában álló Victoria oltárt eltávolította a keresztény államhatalom, Symmachusék vissza akarták állíttatni, de Ambrus nyert.
· Symmachusék: a Birodalom hanyatlását az okozta, h elhagyták a római isteneket és a kereszténység lett az államvallás.
· Macrobius: Saturnalia c dialógusgyűjtemény. Saturnalia idején összegyűlt római értelmiségi társaság beszélgetései, fel akarják támasztani a régi rendes vallásosságot -> közvetve forrás a római ünnepekkel kapcsolatban.
· Plutarkhosz, Dionysius Halicarnasseus-> források a régi görög vallásosságról
· Dionysius Halicarnasseus: Római régiségek: görög nyelvű mű
· A hagyományőrző pogány szerzőkkel perlekedő keresztény szerzők, akik igyekeztek hitelteleníteni az antik vallásosságot is megőriztek információkat arról. Pl. Szt. Ágoston: De civitate Dei. Sok antik római szokásra kitér: pl. élcelődik azon, h a rómaiak hány féle istent hívtak segítségül egy-egy nászéjszakához.
· Arnobius: A pogányok ellen. Pamfletszerűen írja le, h milyen marhaság volt a római állatáldozat: egy ökör monológja arról, hőt vágják le az emberek bűneiért, miközben ő senkinek sem ártott.
· A misztériumvallásokról szóló források csak külsősöktől származhatnak-> fenntartásokkal kell kezelni, pl. Alexandriai Szt. Kelemen.
· Az újpogány szerzők persze szelektálják a hagyományt, h megmentsék, a keresztények meg azt emelik ki, ami ciki. -> egymást kiegészítő források lehetnek.
· -> tehát a tudományos foglalkozás az antikvitással már az ókor végén elkezdődött
· Theodosius betiltotta az eleusziszi misztériumot-> szimbolikus dátum
· Amikor már nem kellett félnie a kereszténységnek a pogány kultúrától, mint riválistól, akkor megjelent az a gondolat, h a Gondviselésnek célja volt azzal, h pont a római pogány világban bontakozott ki a kereszténység-> Arisztotelész, Platón tekintélye. Az antikvitás a keresztény kultúra második kánonja lett. Pozitív fordulat a patrisztika korához képest. Pl. Dante Vergilius-szal vezetteti magát.
· A középkorban az antik mitológia kanonikus mesevilággá lép elő, a kora-újkorban is így marad. Monteverdiék első operái is a görög színjátszást akarták feleleveníteni (nem jött össze).
· A mitológia kanonizálásával elveszett a mitológia természetes divergenciája.
· Tudományos szinten a kibékülést a kereszténység és az antik kultúra között az allegorizáló módszer hozta meg. Közben az önreflexió és a lázadás eszköze is lett az antikvitás, minden korszakban felbukkant ez az irányzat, amikor Európa megkérdőjelezte önmagát: reneszánsz, klasszicizmus, 20. sz.-i humanizmusok (van I., II., és III. humanizmus). Spengler: az antikvitás Európa apa-komplexusa. Spengler faustinak nevezte az európai kultúrát, szerinte idegen tőlünk az antik kultúra, csak tekintélyként hivatkozunk rá, nem értjük belülről.
Romantikus vallásbölcselet/vallástörténet/vallástudomány
· F. M. t. ú. saját terminus technicusa egy jelenségcsoport összefoglalására
· Német tudósok szemlélete, eltér a francia és angolszász vallástudomány szemlélettől.
· Comte: pozitivizmus-> helyezzük olyan alapokra a társadalomtudományokat, amilyenek a term. és műszaki tudományoknak vannak. A mi önképünkbe kevésbé épülnek már be a technikai újítások, mint a 19. sz. emberének, mert annyira hozzászoktunk a technikai fejlődés folyamatos gyorsulásához. A 19. sz.-ban a köztudat metafizikai ténynek érzékelte a technikai fejleményeket-> a bölcsészek rehabilitálni akarták a tudományukat. Jól leírható sémák alapján akarják értelmezni a vallási jelenségeket is. Angol és francia területeken uralkodott.
· A pozitivizmus axiómiái a vallással kapcsolatban:
o A vallási jelenség az álcázása vmi másnak. Pl. „a vallás a nép ópiuma”, mimetikus rítusok vegetációs céllal (pl. annak érdekében, h jó legyen a termés).
o A vallási kultusz célnak rendelődik alá.
· -> na ez ellen lázadt fel a német romantika. Kerényi Károly szerint a modern ember érzelmileg elsivárosodott, ezért folyton stimulálni kell. Az ilyen tespedt kultúrában élő modern vallástudós ezért feltételez a régi korok emberéről a világon mindent. Nosztalgiákat vetít beléjük, de közben abszurd szokásokat is lát bennük. Kerényi szerint a másik probléma az, h a források pont egy szűk rétegtől származnak, az értelmiségtől, ezért torzítanak. Ráadásul a 20. sz. vallástalan, ezért a tudósai eleve irracionálisnak bélyegzik a vallást. A vallási tartalmak elszegényedése vezet a vallásgyakorlat formalizálódásához, így rendelődik alá minden kultusz céloknak, két megnyilvánulása van: a babona és a szkepszis. A szkepszis betölti a rendelkezésére álló legnagyobb kulturális teret.
· A 20. sz. során egyre jobban rehabilitálódott a vallás, egyre inkább main stream az a valltud irányzat, amely logikus dolognak tartja a vallási folyamatot. Bachofen fémjelzi ezt az irányzatot.
· Bachofen konkrét eredményeit ma már senki nem veszi komolyan, de maradandó impulzusokat adott a tudománynak. Sokat hivatkozott rá Engels és a marxisták, ez is hozzájárul mai népszerűtlenségéhez. Engels elfogadta Bachofen elméletét, miszerint az ősközösség matriarchátus volt.
· Bachofen: Az anyajog a legismertebb műve.
Bachofen
· Ügyész volt és római jogot tanított Baselben, klasszika filológus is volt
· Szerencsére sokat örökölt, így visszavonulhatott és a valltudnak szentelhette magát J
· A 1. sz.ban a gimn. olyan klasszikus műveltséget adott, ami ma egy klasszika filológusnak is díszére válna
· Etnológiai szemléletet vallott Bachofen jóval annak elterjedése előtt. Egyes népek vizsálata terepmunkával, ez alapján általános következtetések levonása az emberiséggel kapcsolatban. Az etnográfia leíró tudomány, egyes népeket akar leírni és kész, nincs akkora általánosító igénye.
· Etnológiai vs etnográfiai szemlélet.
· Bachofen elővette az antik szerzők forrásait, akik az antik világ primitívjeit írták le. Pl. Hérodotosz.
· Történeti evolucionizmus uralkodott a 19. sz.ban. Vmilyen cél felé haladnak a dolgok. Ma is meghatározza az eu. tudatot a fejlődésben való hit, az evolucionista séma.
· A történeti evolucionizmus kiegészül egy kult-etnológiaival és egy pszichológiaival. Ebben a sémában a csecsemő lélektana megegyezik az emberiség régi korának kollektív lélektanával. Ebbe a sémába illeszkednek az „emberiség gyermekkora” és hasonló kifejezések.
· Az antik etnológia felhasználása Bachofen nagy újítása volt.
· A romantika nem civilizációs gőgből vallotta az evolucionizmust, hanem nosztalgiával viseltetett a primitívek és a régiek iránt, önmaga korát érezte dekadensnek!
· Kollektív tartalmakban való hit is jellemzi Bachofen iskoláját. Egyéniség és közösség szembenállása. Ikonikus személyekhez kötjük a történelmi fordulatokat, pl. Lutherhez kötjük a reformációt stb. Ezzel szemben a romantika forradalmi gondolata volt, h nem egyes individuumok határozzák meg a mozgásokat, hanem az emberiség organikus módon működik. Pozitivista olvasat: A szabad akarat szerepe minimális a törvényszerűségekhez képest. Pl. nem Attila rendelte el a népvándorlást. J A romantika hozzáteszi, h a népeknek is egyénisége van- népszellem, az általános és az egyedi összjátéka határozza meg az egyéniséget a kollektívumok és az egyének esetében is.
· Bachofen is feltételez görög karaktert, mindenféle nép karakterét és ezek mind egy dráma szereplői.
· Goethe és Hölderlin költészetét kell elképzelni Bachofen ird háttereként, akkor nem állt olyan messze egymástól műv és tud.
· Sok szerző szerint a gör és róm történetírás őstörténetei a mitológia historizálásai, Bachofen is lebontja ezeknek az írásoknak a historizálásait, nem a történeti realitásukat kell nézni szerinte.
· A legújabb korban jött be az a szemlélet, h műveltségen a humán műveltséget értjük. Bachofen a jogot, a hadászatot, a településszerkezetet és ilyesmiket is a nép egyéniségének megnyilvánulásainak tartja, nem csak a művészetét-> vívmány
· K és NY kölcsönhatásban van Bachofennél, és szemben áll egymással. Sok ókori nép Ki eredetet tulajdonított magának. Hérodotosz: nőrablások K és NY között, nagy civilizációs háborúkat jelenítenek meg, pl. Trója és az akhájok. BAchofen továbbviszi az ókoron K és NY ellentétét és hogy melyik nép hogyan viszonyult ehhez. Pl. a Kről származó Aeneas NYra tart, de Dido mint nő, és így mint K, vissza akarja őt rántani. Antoniust is azzal vádolták, h megrontotta a római szellemet azzal, h Cleopátrán keresztül a K szolgálatába akarta állítani. Róma azért győzött, mert képes volt integrálni Ket NYba. Az antikvitás az egyensúly kultúrája.
· A romantika dinamikus egyensúlyt tulajdonít az antikvitásnak, nem olyat, mint a klasszicizmus. Az antik ember nem kötelezte el magát henoteista módon 1 isten helyett, hanem igyekezett mindegyiknek megfelelni. Az istenek világaspektusokat jelenítettek meg, mivel sok volt belőlük, az antik ember sok szempontból tudta szemlélni a világot. Hippolytus megbűnhődik azért, amiért egyoldalúan állt a világhoz, csak Artemiszt tisztelve (szűzies, hideg, vadász világaspektus).
· Bachofen: Az anyajog. A Kről, a női primcipiumról szól. A civilizáció fejlődése a patriarchátus, a NY felé halad, a NYnak integrálnia kell a K-et. Ezért volt sikeresebb Róma a görögöknél, mert nem volt nőgyűlölő, hanem integrálta a női elvet.
· A gynaikokrateia (nőuralom) nem ugyanaz, mint a matriarchátus!
· Bachofentől A Tanakvil monda lesz köt olv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése