2009. október 10., szombat

Egy kis illusztráció

Ma hajnalban negyed 3kor elég váratlanul oldódott meg a hazajutásom kérdése. Az említett időpontban a San Giovanni in Laterano téren 3 darab 117es buszt láttam és három trécselő buszvezetőt, sehol egy lelket, aki igénybe akarná venni az éjszakai buszt. Láttam, hogy nem nagyon jó az útvonala, úgyhogy megkérdeztem a sofőröket, hogy szerintük hogy menjek haza, mire az egyikük azt mondta, szálljak fel, elvisz valameddig! És tényleg elvitt kb. a Via Nazionale közepéig, a járat megállói közül egyedül a Colosseumnál álltunk meg, ott sem szállt fel senki. A Via Nazionale azt jelenti, hogy több, mint félútig vitt hazáig. És közben még hangsúlyozta is, hogy mennyire örül a társaságomnak=D. Na ez egy kis illusztráció akart lenni ahhoz a közhelyhez, hogy Olaszországban mennyire szervezetlen minden, viszont mennyire segítőkészek az emberek, és úgy látom, tényleg meg lehet oldani sok ilyen kilátástalan helyzetet kommunikációval, mert egyszerűen természetes, hogy rohannak segíteni egy külföldinek. Viszont reggel a buszon (mostmár majdnem mindig busszal járok, ne aggódj, Peti;) ) ugyanolyan fáradtan és agresszívan néznek ki a fejükből itt is, mint bármelyik BKV buszon. Még illúziónak sincs kitéve tábla, hogy melyik busz mikor hány percenként jár. Az a kedvencem, hogy a megállók úgy vannak feltüntetve, hogy "8 megállónál megáll a Via Nomentana-n". Hát köszi. Ennyi erővel a kisföldalattira egyszerűen kiírhatnánk, hogy 'megáll 10 megállónál az Andrássy úton'.

3 megjegyzés:

Péter írta...

Mekkora jó arc már a buszsofőr... Kíváncsi lennék, itthon mikor csinálna ilyet bármelyik BKV alkalmazott? De azért látom, nem csak a BKV szervezetlen... De biztos meg fogod szokni a kinti tömegközlekedési viszonyokat is, és akkor már fel sem fog tűnni, hogy milyen kaotikus az egész. És amikor majd hazajössz, a buszmegállókban el fogsz veszni az információrengetegben... :D

zsö írta...

Engem Szombathelyen elvitt a sofőr busszal a vasútállomásig a kávészünetében.. Jó, nem bkv, de azért nem rossz:)

Ági írta...

Akkor a szombathelyi buszsofőr is jó arc volt nagyon! Biztos a BKVnál is lehet találni ilyet=)