A hit ereje a gyógyulásban

A tegnapi napomat egészen 16:20-ig a szorongás árnyékában töltöttem, ahogy az előtte lévő éjszakát is, mivel szerda este megtudtam, hogy a mononukleózis is kezdődhet azzal az állapottal, amiben én voltam kedd reggel óta. Kínszenvedés volt nyelni és megduzzadtak a nyirokcsomóim, de semmi köhögés, berekedés, krákogás, torokkaparás. Hajnali fél 5kor, amikor felébredtem, már magam előtt láttam, amint több hetes ágyhoz kötés és láz miatt nem utazhatok el szombaton Rómába, nem tudok járni a nyelvtanfolyamra és egy pesti kórházban magányoskodom, miközben a családom Rómában van, a lakásunkat meg már kiadtuk. A nappali fényben már kicsit kevésbé láttam sötéten a dolgokat, de azért megváltásként vártam a délután 4 órát, amikor kezdődött a körzeti orvosom rendelése, és főleg azt a pillanatot, amikor kijelenti, hogy NINCS mononukleózisom. Persze kiderült, hogy csak torokgyulladásom van (amire mondjuk antibiotikumot kell szednem, pedig erre ritkán volt még példa) és estig szép lassan csökkent a nyeléssel járó fájdalom és a torkom kezd úgy viselkedni, ahogy egy normális fájós toroknak kell, vagyis köhögök és berekedek. Szerintem ebben elég feltűnő az orvos szavának hatása, amit főleg az segít elő, hogy sok embernél jobban bízom az orvosban meg az orvostudományban. De az ilyen mértékű hatás csak hipohondereknél fordulhat elő, azt hiszem. Már csak azt nem értem, hogy mért most vagyok tele szúnyogcsípésekkel, ősszel a BelvároS közepén, amikor a nyár nagy részét vízpart-közelben töltöttem és ott nem csíptek meg a szúnyogok?