Mikve

Hadar Galron kortárs izraeli drámaírónő darabja, iszonyatosan tetszik maga a darab és a Pesti Színházban megvalósított előadása is! Nagyon ütős színésznői gárdát vonultattak fel, a kilencből hatot ki is emelek: Pap Vera, Eszenyi Enikő, Igó Éva, Börcsök Enikő, Hegyi Barbara, és a kedvenc szereplőmet, Mikaélát Kovács Patrícia játssza. Csak a meghajlásnál tűnt fel nekem, hogy egyszer sem bukkant fel egyetlen férfi szereplő sem, egyáltalán nem hiányozott, és nem azért mert én vagy a darab elvakultan feminista lennék/lenne, hanem mert annyira működött ezekkel a színésznőkkel.
A mikve (zsidó rituális fürdő) jól megteremti a klasszikus hármas egységből a helyét és az időét is: kb. havonta jelennek meg ugyanazok a nők (mert a menstruáció után 7 "tiszta" nappal van mindenkinek a mikve-napja). A cselekmény gerincét az adja, hogy érkezik az ortodox zsidó közösségbe egy kívülálló, aki a mikvében dolgozva végül felforgatja a közösséget, mert bátorságot ad a nőknek, hogy fellázadjanak a vallási képmutatással bebetonozott nem éppen erkölcsös közösségi normák ellen. A fő robbanást az idézi elő, hogy rábeszéli a város legnagyobb kóvednek örvendő férfiúja, Moshe Wasserstrum feleségét (Hegyi Barbara) a férje elhagyására, mivel ő nem veszi be, hogy azért van tele kék-lila sebekkel, mert folyton elesik..., ahogy a régi fürdős asszony kifejezi magát, amivel elhallgatja, hogy a férje évek óta veri. És a kislányuk sem véletlenül néma persze, a darab legvégén meg is szólal.
Van benne egy nagy adag izraeli önirónia, azt hiszem az abból fakadó helyzetkomikum,  hogy bekerül a vallást nevetségesnek tartó szekuláris nő (Mikaéla) egy mikvébe és ott semmit nem ért, csak a mai Izraelben történhet meg, vagy legalábbis elég izraeli helyzet. Ugyanis a férje bekattant és elhatározta, hogy na most ortodoxok leszünk, és nem fekszik le vele, amíg tisztátalan (az ortodox előírás szerint a menstruáció utáni rituális merüléstől lesz megint tiszta a nő).
Mindenképp azt hozza ki a darab, hogy az ortodoxia jelentősen lecsökkenti az ember (főleg a nő) boldogságának esélyét. A támadás maga csak a képmutatás ellen irányul, de bennem egyértelműen ezt a benyomást erősítette meg az egésszel kapcsolatban. Egyszerűen nehéz olyan dolgokról lemondani, ami a környező emberek életének része, és ha titokban él az ortodox a technika bizonyos vívmányaival (ebben az esetben Hindi, akit Igó Éva játszik, a spermabankkal, a férje tudta nélkül), az meg hol kóser? Jó, a spermabankról túlzás lenne azt állítani, hogy a mindennapi élet része a szekuláris világban, de a fogamzásgátlás már annál inkább és a döntés lehetősége, hogy akarunk-e még több gyereket vagy nem.
Ráadásul ez az élmény ráerősített a Csokoládéra, amit nem rég olvastam és ott a katolikus vallási képmutatástól menti meg a kívülről "betolakodó" főhősnő a közösségbe tartozó nőt, akit a férje folyamatosan ver a közösség hallgatólagos tudtával.