Rákosi Jenő a Budapesti Hírlap főszerkesztője volt évtizedeken át, főleg újságíró, de szépirodalmi dolgokat is írt. 1842-től 1929-ig élt, még a szabadságharcról is voltak emlékei, és utána az egész dualizmust, a forradalmakat és az ellenforradalmakat is átélte és a Bethlen-féle konszolidáció nagyobbik felét is. Mivel ő fedezte fel Vázsonyit, és az 1905-ös koalíciós időkben ugyanazon a platformon voltak, nevezetesen, hogy a Fejérváry-kormány csak csalinak vetette be az általános választójog eszméjét, hogy a szocdemekkel összefoghasson a koalíció ellen, ezért gondoltam szentel Vázsonyinak pár szót, de nem. Mindenesetre érdekes ez is, mint minden emlékirat. Vicces, hogy 84 évesen (1926-ban írta) azzal kezdi, hogy ő soha nem jegyzetelt le semmit, csak azt fogja itt leírni, amire emlékszik... :) És minden fejezet elején van valami ilyen típusú bölcsesség, mint pl. : „A házasság az élet prológusa, a halál az élet epilógusa.” :)
Rákosi Jenő fiatalon:
 |
| Rákosi Jenő idős korában |
„Azonban ma már rájöttem, hogy a legjobb és legbiztosabb
üzlet az, hogy az embernek hitele és becsülete, a közönségnek pedig az emberre
nézve illúziója legyen.” p. 8. J
A bevezetésben (Általánosságok c. fejezet) megmondja, h
nincsenek semmi feljegyzései, csak az emlékei alapján ír.
15. fejezet. A Budapesti Hírlap
1881. jún. 1.
Rákosi J. kikötötte, h se pártlapnak, se kormánylapnak nem
szabad lennie. Az egész magyar közönség lapja legyen, független nemzeti irányú.
Jelszó: a magyarságért. Utasítás: magyarosan, magyarul, magyarán.
megemlékezik Móric szolgáról, aki ipolyvidéki zsidó fiúként
Matzner Móricként került az újsághoz és ott Madarász Móric lett.
A B. H. politikai alapelvei, 43 éven keresztül, amíg Rákosi
J. főszerkesztette:
1.
ragaszkodás a 67-es kiegyezéshez
2.
kifejlesztése az ebben a kiegyezésben meg nem
valósított, de fenntartott nemzeti jogoknak: magyar hadsereg és gazdasági
függetlenség
3.
mindennek támogatása, ami a magyarság ügyét
szolgálja
Általános választójogi háború 1905-ben-> a szocdemek
megostromolták a B. H. székházát.
„Andrássy Gyula gróf a választójogi probléma útvesztőiben
kereste és nem találta a Minotauruszt, melyet le kellett volna bunkózni.” p.
234.
„A hebehurgya és a gőgösségig fennhéjázó Justh Gyulát
ültették a képviselőház elnöki székébe…” p. 234.
csakhamar elkezdődött a kormány és a koalíció agonizálása,
csak a B. H. tartott ki mellette az utolsó napig. A koalíció pártjai
visszamentek az ellenzékbe, ekkor a B. H. szembefordult velük, mert „Mit fognak
csinálni, ha még egyszer győzedelmeskednek?”p. 235. miután így elbénázták a
kormányzási lehetőségüket.
„Az általános választójog lehet elvben igen szép, lehet igen
demokratikus, lehet modern. De a gyakorlatban meglévő intézményeinkre,
elsősorban a parlamenti kormányformára romboló hatású. Én tehát a nemzet
szolgálatában el vagyok szánva küzdeni ellene, amíg a derekamat bírom.” p. 235.
Tisza István ezt mondta Rákosi Jenőnek, mielőtt kiment volna
a harctérre: „Nézze, én mindennap jól megterített asztalhoz ülök. Én minden
este fűtött szobában fekszem le szépen megvetett ágyamba. És ott megrohannak a
gondolatok. Látom szegény katonáinkat állandó veszedelemben. Az ellenség
tüzének célpontjai. Hóban, fagyban, jeges hegyek oldalán éjjel, pusztulva
tűztől, fagytól: én ezt nem bírom el. Ott akarok velök lenni.” p. 237.
Az őszirózsás forradalom után
A B. H. székháza előtt egész éjjel nagy csődület, a munkások
tüntettek és a ház lerohanására készültek. Végül kora reggel a B. H. igazgatója
elment a Nemzeti Tanácshoz és bejelentette csatlakozását, ezt egy szedőmunkás
kihirdette a szerkesztőségből, ezzel a veszély el volt hárítva. Megkérdezte az
igazgató Rákosi J-t, h mit szól, erre ő: az igazgató jól tette, amit tett, mert
veszélyben volt a vállalat, de Rákosi J. nevét le kell venni a B. H.ról, mert ő
nem csatlakozik és nem hódol be a forradalomnak. Ezután tényleg az ő neve
nélkül jelent meg a nap, és széltében azt beszélték a városban, h Tisza után R.
következik… (mármint a halottak sorában)
Pár hét múlva a B. H. munkásainak deputációja elment
Rákosihoz, h visszahívják. Vissza is ment és írt, amit a körülmények
megengedtek.
„Ady egy ritka, de megtévedt költői talentum…” p. 245.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése