Júniusi hétköznap...

Újra kiadták Körmendi Ferenc egyik regényét, a Júniusi hétköznapot. Körmendi Ferenc a 30-40-50-es években nagyon sikeres író volt, én Rómában hallottam róla először, amikor a Sapienzán az egyik tanáromnak Márai Sándor után a következő magyar, aki eszébe jutott, Körmendi volt. Ugyanis a Bompiani kiadó az utóbbi években is ki szokta adni a regényeit. Itthon eléggé feledésbe merült, de mivel a jelenlegi magyar politikai rezsim a 30-as évekbelinek a karikatúrája, itt a remek alkalom az akkori irodalom reneszánszára. A Júniusi hétköznap egy zsidó kisember és hungarista ismerősének ugyanazt az egy júniusi napját követi párhuzamosan (1939 júniusáról van szó). A zsidó fiatalember felismeri, hogy Magyarországról menni kell. De áldozata lesz a Dohány utcai zsinagógánál rendezett merényletnek, aminek a hungarista ismerős pedig szervezője.
A tegnapi könyvbemutatón magáról a könyvről sajnos alig esett szó, mert a regény témája annyira aktuális sebeket tép fel, hogy teljesen lekötötte a bemutatóit a jelen politikai környezetének vitatása: Vári Györgyöt, György Pétert és Groó Diánát. A történész szakértő alig jutott szóhoz. Szerintem fölösleges volt ennyit taglalni Körmendi aktualitását, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Napvilág Kiadó 2011-ben miért ad ki újra egy a 30-as évekbeli magyar antiszemita környezetről szóló könyvet és azt miért a Spinozában mutatja be...

Vigyázat, most unalmas és enyhe paranoiára utaló bekezdés következik, zárójelbe is teszem, hogy könnyű legyen átugorni: 
(György Péter jól megmondta, hogy ne higgyük, hogy csak zsidónak lenni rossz ma Magyarországon, mindenki másnak ugyanannyi oka van rosszkedvűnek lennie attól, hogy itt él. Ebben igazat adok neki, engem például vigasztal, hogy hát ha nagyon nem akarnak itt magyarnak tekinteni, akkor abszolút van számomra hely máshol e világon... És egy kis fekete-humorérzékkel sok mindent lehet értékelni.
Azt a helyzetet, hogy 1-2 szélsőséges nacionalista megkérdőjelezi több százezer honfitársának nemzeti identitását (hiába született itt és hiába anyanyelve a magyar, de nem tekintik annak, mert cigány vagy zsidó emellett), vigyük végig a gondolatmenetet, hogy kiderüljön az abszurditása: mi van, ha kitöröljük a magyar irodalomtörténetből és a magyar Nobel-díjasok névsorából a "nem árja-színmagyar" írókat? Akkor is nagyon sok mindenki marad, akire büszkék lehetünk. De miért baj az, hogy Petőfiék mellett magyarként büszkék lehetünk Örkényre, Neumann Jánosra, Teller Edére, és Radnótira is?)

VISSZATÉRVE:
Mindamellett kiderült számomra a könyvbemutatón, hogy Molnár Ferencet illik lenézni irodalmi körökben. Támadt bennem egy halvány gyanú, hogy olvasni sem illik, hiszen Lukács óta mindenki tudja, h kispolgári szemetet írt, tehát ciki... Mert ha olvasnák az irodalmárok, akkor nem kéne ennyire lenézni szerintem. Azt hiszem, hogy egy pici irodalmi érzék szorult belém, és egy csomó kedvenc írómról tudom, hogy nem zseniális. Például Isaac Bashevis Singer nem feltétlenül zseni, tudatában is vagyok annak, hogy azért szeretem, mert egy engem érdeklő világot örökített meg minden írása. De Molnár Ferenc írásaiban szerintem ott van az a többlet, ami megkülönbözteti az irodalmi tehetséget a profi újságírótól. De hát ha Molnár Ferenc kispolgári író, akkor jelentem kispolgár vagyok... De töri szakosként legalább nagyra tudom értékelni, hogy bemutattak Standiesky Évának :)