Szt. Ágoston: Unde malum? – mindkét bibliai vallás számára alapprobléma.
Stanislaw Lem: Ahhoz, hogy megérthessük az univerzum jelentését, ismétlődnie kellene, másképp nem értünk meg jelet. A vallások viszont az aktuális világegyetem értelmét keresik.
Hans Jonas-> Túlélheti-e a bibliai istenkép a XX. sz. eseményeit? A hagyományos teológiai gondolkodás szerinte alkalmazhatatlan.
A Holocaust teológia isteni büntetésként állítja be a legborzalmasabb dolgokat is.
Jonas novellája egy mítoszt fogalmaz meg-> a Teremtő kiszolgáltatta magát a keletkezésnek.
Das Sein (a lét) nem létező! „Das Sein des Seienden” a létező léte kifejezést használja Jonas (és Heidegger is). A lét isteni alapja átadja magát önként a Werden-nek. Meg kell különböztetni a filozófiában egymástól: das Sein, das Werden! A lét isteni alapját arisztotelészi módon gondolja el Jonas, tehát szerinte sem jellemző rá a Werden. De szakított azzal, h ő a lét isteni alapja és átadta magát a keletkezésnek. Az Egy és Minden megtartotta magának azt, h Ő Egy, de lemondott arról, hogy Ő Minden. Lemondott a transzcendens arról, h transzcendens legyen. Tehát a világ immanens, nincs rajta kívüli isten. Az univerzum magára lett hagyva, nincs semmiféle gondviselés, hiszen Isten még önmagára sem visel gondot. Ugyanakkor Jonas elutasítja, hogy ez egy panteista elgondolás lenne. Isten és a világ nem azonosak! Ahhoz, h világ legyen, Isten lemond a létéről. A létezés egésze a lét, Isten hűlt helye. Most nem Ő van, hanem világ van-> ez a gondolat megengedi, h előtte Isten volt, és a világ után is lesz Isten. Isten reménye, h az idő kalandjától valamiképpen visszakapja Önmagát. De a kaland rosszul sül el, nem fogja visszanyerni magát, vagy ha igen, akkor sem fog már hasonlítani a bibliai Istenre az a lény, aki visszanyeri önmagát.
- analógia a hegeli Világszellem kalandjával. De Hegelben fel nem merül, h a végén kiderülhetne, hogy a Világszellem egy szörnyeteg. Szerinte nincs önálló pozitív gonosz, ez az európai keresztény filozófia öröksége: a rossz az hiány.
- Jonas szerint viszont még a feltevésnek sincs értelme, hogy a rossz a jó hiánya. Ezt bizonyította be számára a XX. sz. A gonosz pozitív létező.
[story: Linnét meg akarta ijeszteni egy kutatótársa, ördögnek öltözve felébresztette éjjel, és ráordított, h „Megeszlek!” mire Linné: „Olyan nincs, hogy hasított patájú és húsevő.”]
A világ természettudományos klasszifikációiban (pl. periódusos rendszer…) az individuális én fogalmilag elhelyezhetetlen.
Platón: mindennek és mindenkinek lehetséges, hogy van ideája, kivéve Szókratésznek.
Jonasnál az individuális, megismételhetetlen én-ek megjelenése a végtelenszámú isteni önmegismerések része. Az istenség megszámolhatatlan szemszögből ismeri meg önmaga lehetőségeit szakadatlan meglepetés sorozatban. Időben éli a maga örökkévalóságát, ezt jelenti, h kiszolgáltatta magát az idő kalandjának. Jonas nyitva hagyja azt a kérdést, h Isten tudtul adja-e magát az emberiségnek. Fenntartja a lehetőségét, hogy éreztetheti magát.
A Bibliában az emberi lélek Isten gyertyája, olyan fény, amivel Isten látja a világot. „Te magad vagy az Ítélő képe” Babits
Milyen lenne ez a jonasi gondolatmenet teológiának?
· Szenvedő Isten, a létezés maga ismétlődő szenvedés. A keresztény Isten egyszer szenvedett egy konkrét célért, és azt el is érte.
· A világhoz való viszonya szenvedő, passzív a teremtéstől fogva. A teremtés maga szenvedés. <-> bibliai Isten
· Isten érez: haragszik, remél… -> ez rokon a bibliai istenképpel, a filozófiától ez a lehető legidegenebb a Bibliában.
· Időben keletkezésben levő Isten, nem örökkévaló, nem öröktől fogva magától értetődően, változatlanul lét. A bibliai istenfogalomtól teljesen idegen arisztotelészi istenfogalom betüremkedett a zsidó és a keresztény teológiába is. Sőt, igazából, azóta lehet zsidó és keresztény teológiáról is beszélni, mióta átvették a görög filozófia fogalomtárát.
· Minden, ami a világban történik, hatással van Istenre <-> primus movens, a mozdulatlan mozgató.
· Mivel minden hat rá, Isten sorsa van az emberek kezében, nem Isten viseli az ő gondjukat. „veszélyeztetett Isten”
· A gonosz pozitív létező, nem a jó hiánya, de nem isteni princípium itt sem! Ha nem mondott volna le Isten az abszolút hatalmáról, akkor nem létezne a gonosz! Így azt is megússza Jonas, hogy azt kelljen mondania, Isten teremtette a gonoszt. Csak lehetővé tette a kialakulását.
· A világ tökéletlen, ez 2 dolgot jelenthet Jonas szerint: A) Nincs Isten. B) Isten kiszolgáltatott. Lemondott arról, h hatalmával garantálja célja (önmaga visszanyerése) teljesülését. Ennek az indítékát nem tudjuk, talán bölcsességből, talán szeretetből, kifürkészhetetlen a magyarázat…
· A tapasztalat fenntarthatatlanná tette azt az elképzelést, h Isten egyszerre jó és egyszerre mindenható. Ahhoz, h bármit is átmentsünk az istenhitből, le kell mondanunk a két fogalom valamelyikéről vele kapcsolatban. (Pl. A Holocaustot vagy nem tudta, v nem akarta megakadályozni, különben nem történhetett volna meg.)
[Hogyan keletkezett a monoteizmus? Nietzsche poénja: az egyik isten a sok közül kijelentette, h ő az egyetlen isten, erre a többiek halálra röhögték magukat és tényleg egyedül maradt.]
Az, ahogyan a bibliai Isten uralkodik az emberen, teljesen idegen a görög világtól, Zeusz csak az istenek királya, nem az embereké.
A héber Bibliában nem fordul elő a „mindenható” szó! Az אל שדי
fordítása lett mindenféle nyelvben az, hogy mindenható
- Az a kérdés, hogy melyikről mondjunk le: Isten jóságáról, mindenhatóságáról, v érthetőségéről. Akármelyiket is vetjük el, már nem ismerhetünk rá a bibliai Istenre, de Jonas szerint a mindenhatóságról kell lemondanunk ahhoz, h valamicskét átmentsünk a Istenből. (Az érthetetlenségét azért nem fogadhatjuk el, mert ha képtelenek lennénk megérteni Őt, akkor nem tartoznánk neki az erkölcsi parancsolatai betartásával.)
- Valami korlátozza Isten hatalmát, azért nem avatkozott be a történelembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése