címtelen

Mint látható, ritkán támad blogolhatnékom személyes témában. Általában csak valamilyen kiemelkedően jó vagy rossz élmény hatására, akkor sem mindig, de ha igen, akkor elég érzelgősre és összefüggéstelenre sikeredik:). Azt hiszem én sem tudnám követni az asszociációkat, ha nem a saját gondolataimról volna szó, dehát ez a naplóbejegyzések általános tulajdonsága:) Na most a Nyugat est volt rám katartikus hatással, és elkezdtek megint Ady versek pörögni bennem, és valami belső kényszer leiratja velem, hogy mennnyire örülök, hogy az a szomorú januáresti útra válás visszafordult. Mert azt az embert téptem volna ki az életemből és a lelkemből, aki a legjobbik énemet látta meg, és ezzel az "angyalszárnyakat" dobtam volna le. Olyan dolgot látott meg bennem, amit én nem, de az amber gyakran azzá válik, amilyennek látják mások, mert nagyon befolyásolják azzal, amit mondanak neki önmagáról. És most remélem nem voltam igazságtalan az összes többi hozzám közelállóval, mert lehet, hogy csak nem jött még el sosem a megfelelő pillanat, hogy kimondjanak hasonlókat. De az a meglepetésbulimon is megint kiderült, hogsy a baráti köröm a lehető legklasszabb emberekből áll:)