Kesergő

Ha én francia zsidó lennék, azt hiszem, a toulous-i tragédia másnapján alijáztam volna. Az eszemy magyar zsidóként is teljes mértékben igazat ad Herzl-nek, lehet itt erőlködni az asszimilációval, meg egyik európai országból a másikba vándorolni, de hosszú távon sok értelme nincs. Egyre nehezebb felfognom a tényt, hogy a Soá után is hazatértek túlélők azokba az országokba, ahol ez megtörténhetett. Kívülről tudom az érveket emellett, tudom, hogy egy csomó mindenkit csak a külvilág tartott zsidónak, és hogy ugye az érzelmek is ott voltak, tényleg egyszerűen Magyarország volt a hazája mondjuk az én nagyszüleimnek. És az érzelmek engem is iszonyatosan Budapesthez kötnek, mégis nehéz felfognom, hogy a nagyszüleink nemzedéke mondjuk Maudhausenből hazajött.

Toulouse-on kívül még sok mindennek kellett történnie ahhoz, hogy ennyire belefáradjak abba, hogy önmagam és másokat győzködök, hogy hú de mennyire nagyon idetartozom. Miközben nyilvánvaló, hogy amíg csak az emléke is él annak, hogy valaki zsidó származású, addig sújthatja antiszemitizmus. Valami olyasmit érzek, amit Károlyi érezhetett a 10-es években, amikor rájött racionálisan, hogy az egész környezete tarthatatlan, és nem élhet benne tovább, de pár évig még tovább élt benne, mert nagyon nehéz érzelmileg elszakadni.

Legalább annyira elkeserítő, hogy Izrael sem lett az, aminek kéne lennie, olyan hazának, ami minden zsidónak jár, mint az, hogy az antiszemitizmus mindent túlél(t eddig). Tudom, hogy ugyanaz a szívózás megy Izraelben azzal, hogy ki az, aki elég zsidó, mint Magyarországon az izommagyarkodással, hogy na most akkor kik is a vérmagyarok... Tudom, hogy a saját izraeli rokonaim sem tartanának zsidónak, ha véletlenül csak apai ágon lennék az. És nem elhanyagolható a rengeteg (50%-nyi) nem zsidó felmenőm sem.

Azt is tudom, hogy nagy hülyeség ilyen blogbejegyzést írni manapság, ha az ember valaha állást akar Magyarországon. De van egy olyan pontja az elkeseredésnek, amikor ezt is meg kell írni . Még az is lehet (sőt tartok tőle), hogy egy idő múlva folytatom az önámítást, amit az emancipáció óta folyamatosan teszünk, mert hát igaz, hogy volt Tiszaeszlár, meg nagy magyar civil közreműködés a holokausztban, DE voltak magyar Világ Igazai is, meg hát nem szívesen mondanék le arról, hogy a gyerekeim is magyar anyanyelvűek legyenek.

És az önámítástól függetlenül is jó, hogy itt vagyunk, és csináljuk Szarvast, van Bálint Ház, és Izraeli Intézet Pesten.