2012. március 13., kedd

Ki lennék én 1500 körül?

Ha egy 15-16. századi európai sorsot kéne választanom, akkor egy, a mainstream katolicizmushoz tartozó nemesi férfi lennék, mert különben nem lenne szinte semmi esélyem tanulni és tudományokkal foglalkozni. Kedvtelésből tanulgatnék, de mindenképpen a hivatalos egyház által megszabott keretek között maradnék, mert jóhiszeműen feltételezném, hogy az egyháziak mind az én lelki üdvöm érdekében munkálkodnak és terelgetnek engem, és különben sem akarnám kockáztatni, hogy a végén nem megszentelt fölbe temessenek el és kiátkozzanak, vagy esetleg a gyerekeim öröksége kerüljön veszélybe. Azt hiszem még akkor is így lennék vele, ha mondjuk egy albigens területen lennének a birtokaim és a környezetem akadályozná, hogy hűséges maradjak Rómához.

Amennyiben szegény sorba születnék, akkor szerzetesi pályára lépnék, méghozzá egy koldulórend tagja lennék, azon belül a ferences rend a legszimpatikusabb nekem, és mindent megtennék, hogy egyetemre járhassak. Miután sok tudományt magamba szívtam és pár éves tapasztalatot szereztem arról, hogy milyen egy egyetemi, tehát nagyvárosban élni, a szegény tévelygő nép helyes vallási irányba terelésének szentelném az életem, hiszen meg lennék róla győződve, hogy én tudom, mi a helyes vallási irány és hogy hogyan biztosítsam az üdvözülésüket, és hogy ők ezt nem tudják maguktól. A munkám kedvenc részei a gyerekkeresztelés és a gyóntatás lenne, mert a keresztelésnél még megvan rá a remény, hogy az illető kisbaba jó keresztény lesz, abban a korban még mindenki az üdvösségre méltónak tűnik, a gyóntatáskor meg lenne alkalmam megismerni az egyszerű nép gondolatait és érzéseit, amelyek iránt nagyon érdeklődnék, mert bár fiatal koromban elszakadtam tőlük, de erős szolidaritás fűzne hozzájuk. Bár a földi életet rövid ármenetnek tartanám, mégis hálát adnék Istennek minden egyes nap, hogy nekem nem kell jobbágyi rokonaim életmódját élnem, hanem a spiritualitás jegyében telik a földön töltendő pár évtizedem is.

Ha még férfinak sem sikerülne születnem, hanem a szegénység mellett azzal is meg lennék verve, hogy nő vagyok, apáca szeretnék lenni és az emberek szolgálatának szentelni az életem, egy gyógyító rend kötelékében.

A legkönnyebben azonban egy converso származású nő sorsába tudom beleélni magam, szinte biztos vagyok benne, hogy a reformációt megelőzően Spanyolországban született spirituális katolikus irányzatok vonzanának. Bár már sok nemzedék óta katolikus lenne a családom és mélyen vallásos lennék, erős converso identitástudatom lenne, hiszen a társadalom egyfolytában emlékeztetne rá, hogy nekünk nem tiszta a vérünk és tulajdonképpen idegenek vagyunk, bármilyen régen is élünk az ő országukban és követjük az ő vallásukat. Szerencsének tartanám, hogy nagyszüleim megtértek és az én családomnak nem kell a Szent Ágoston által megírt zsidó sorsban vergődnie, vagyis a végidőkig tévelyegni és csak akkor megtérni. Nagyon örülnék, hogy én már az igaz hitben születtem, de a keresztény hittestvéreim közül azokkal tartoznék össze legszorosabban, akik maguk is converso családból származnak. A titokban judaizáló conversok tévelygése és makacssága mély fájdalommal töltene el, haragudnék is rájuk, ugyanakkor nehezen tudnám elviselni, hogy időről időre fellobbannak az őket elpusztító máglyák. Szinte biztos vagyok benne, hogy alumbrád lennék.

1 megjegyzés:

mezei nelli írta...

nem tudom, mennyire szántad viccesnek, de én azon, hogy "ha még férfinak sem sikerülne születnem", nagyot nevettem. nagyon izgalmas, hogy ki kit választ, és miért :)