· Eszkatológiai fejtegetések az utolsó könyvekben, átemelve elemek pogány filozófusoktól, teljesen más kontextusba áthelyezve.
· A filozófusok a földi életben vélték meglátni a lényeget, pedig a földi élet nyomorúságos.
· Terentius Varro műve, amiből Ágoston itt idéz, elveszett.
· Használat és élvezet közötti distinkció.
· Görög fil hagyomány: mindent a boldogság elnyerése és a boldogtalanság elkerüléséért választunk, mert az elpbbi a legfőbb jó és utóbbi a legfőbb rossz.
· -> Ágoston: Az erények önmagukért választandók, nem a boldogságért.
· Antiokhosz nyíltan szakított a szkepszissel és újra felfedezte Platón dialógusainak pozitív részeit és azt is hozzávette a platóni tanítás csomaghoz, ami azzal kompatibilis volt a sztoikus mávekből.
· Varro: az ember test és lélek együttese. Az erényeket és a természetes szükségletek kielégítését önmagukért választjuk. Különösen a barátságot. -> ez leginkább a peripatetikus hagyományhoz csatlakozik, ami hangsúlyozza, h azért a külső szükségletek sem lényegtelenek.
· A sztoikusok szemére hányja, h a szenvedést nem ismerik el rossznak, hanem jónak állítják be és öngyilkosságra buzdítanak. Seneca tényleg írt róla, h megvan a módja, annak, hogy az ember kilépjen az egészből. Pl. Cato öngyilkos lett, amikor világos lett számára, h oda a köztársaság és elkerülhetetlen az egyeduralom.
· Ágoston szerint ellentmondanak maguknak a sztoikusok, mert ha a szenvedés nem rossz, akkor miért kell öngyilkosnak lenni?
· Ugyanakkor a sztoikusok lehetségesnek tartották az életben boldognak lenni.
· A római állam a cicero-i kritériumok alapján nem is mondható államnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése