Teológiai alapproblémák a reformációban
· eukarisztia kérdésében új tanítás
· már a Jézus után következő első generáció is elég egységesen magához vette az eukarisztiát
· fractio panis: az utolsó vacsorán kívül az emmauszi tanítványokkal kapcsolatban is megjelenik az Újszövetségben, a kenyértörés után elillan a tanítványok köréből-> a kenyértörésből ráismernek, h ő Krisztus
· I Korinthus is leírja az utolsó vacsora történetét, mert Pálnak meg kell dorgálnia a korinthoszi gyülekezetet, amiért az agapén mindenki a maga által hozott ételt ette és egyenlőtlenség keletkezett-> Pál elmagyarázza, h ez kultikus étkezés, nem az evés a lényege
· -> források arról, h a keresztény kultusz lényegéhez tartozik az eukarusztua/oltári szentség/úrvacsora (felekezete válogatja az elnevezést) már a kezdetektől fogva
· szereztetési igék/szerzési igék: „Ez az én testem, … amely érettetek megtöretik a bűnök megbocsátásáért…” Jézus halála áldozati cselekmény, ez a tudás már az evangéliumokban is megvan, de még jobban kifejti Pál Zsidókhoz írt levele: a zsidók templomi kultuszát magyarázza meg úgy, mint Jézus küldetésének előzményét, Jézus a végső főpap
· a Zsidókhoz írt levél a páli korpusz utolsó tagja, a bibliakritika elvitatja tőle
· vallásfenomenológiailag egyrészt a vegetációs istenségekkel kapcsolható össze Jézus, mint meghaló és feltámadó istenségek, másrészt az utolsó vacsora révén a communio totemisztikus kultuszával, amit a proto-sémi vallásosság alapmotívumának tartott R. Smith
· Jézus korára a Pészach jelentősége a többi zarándokünnep fölé emelkedett jelentőségben, az lett a par excellence zarándokünnep
· a pészachi bárányból mindenki zsidó eszik, így köti össze Izrael minden tagját minden más tagjával
· a Kr. utáni első évezredben nem volt kereszténység az eukarisztia vmilyen formája nélkül
· Nagy Szent Leó pápa az 5. sz.ban még kifejezetten eretnek gyakorlatként írja le az egy szín alatti áldozást is meg az ostya belemártását a borba is
· az ostyát direkt az eukarisztiához fejlesztették ki, mert a pászka túlságosan morzsálódik J
· a bor elhagyása a praktikum miatt alakult ki (járványveszély, bort nehéz eltartani) és teológiailag lehetővé tette az, h teológiailag ki lett mondva, h Krisztus teljes mértékben jelen van a kenyérben is-> eretnekség volt azt állítni, h csak a két szín alatti áldozás a tökéletes áldozás, viszonylag késői probléma, 14. sz.tól
· Wycliff is felvetette, h a laikus hívek is áldozhassanak két szín alatt-> laikus emancipáció
· mise kegyelmi hatása problémakör: minden egyes mise újabb kegyelemforrás, vhova irányítható a kkori purgatóriumhívő keresztények képzetében-> kanalizálható a halott rokon lelki üdvének biztosítására és purgatóriumi szenvedéseinek megrövidítésére is. Kívánatos, h minél több pap minél több misét mondjon, mert így halmozódik a kegyelem, ez nagyon nyugati jelenség.
· szentségi jelenlét kultusza: 12. sz.tól úrfelmutatás gesztusa, nem fogyasztják el az egész eukarisztiát. Ez abból ered, h a betegeknek, akik nem tudtak elmenni a misére, elvitték a szubdiakónusok, h otthon megáldoztassák őket. -> őrzési edények (tabernaculum)… Itt egy jó példa arra, h a kultikus gyakorlat megelőzheti a teológiai állásfoglalást! Mert ha később is lehet ugyanazzal az ostyával áldoztatni, akkor nyilván megmarad benne Krisztus jelenléte a mise után is! hoppá… a gyakorlathoz alkalmazkodnia kell a teológiának: az eltartott szentség a 12. sz.ban maga is kultusz tárgyává válik.
· NY-Európában egyre inkább átkerült a hangsúly a pap áldozásáról az úrfelmutatásra, ami edifániaként tűnik fel, szentségmutató edények, a kkorban gótikus tornyot utánoztak, később a Napot idézik. Nem veszik magukhoz (nem eszik meg), hanem adorálják (pl. litániázással).
· az egyház mindig fenntartotta azt az igényt, h világos legyen Jézus történetisége
· a kkor végére tendencia volt, h egyre ritkábban áldozott az egyszerű földi halandó, inkább látás útján érintkeztek a szentséggel, ezt szolgálja az úrfelmutatás és szentségmutató
· permanens prezencia: Kr. valóságos jelenléte a kenyérben és a borban, a permanencia azt jelenti, h meg is marad Kr. valóságos jelenléte egészen addig, amíg a bor bor és a kenyér kenyér <-> Luther: az istentisztelet kontextusán kívül már nincs meg Kr. jelenléte a színekben
· transz-szubsztancializáció tétele: Aquinói Szent Tamás az arisztotelészi kategóriákat hívta segítségül: minden jelenségről lehet beszélni a szubsztancia és az akcidens révén. Szubsztancia: amitől a dolog az, ami. Akcidens: járulékos tulajdonságok, amik segítenek felismerni a dolgot, de azok nélkül is önmaga lenne a dolog. A misén a kenyér és a bor szubsztanciája változik meg, az akcidenseik meg nem. A kenyér és a bor szubsztanciája is kicserélődött Krisztus szubsztanciájára.
· a protestantizmuson belül a két szélsőség az eukarisztiával kapcsolatban: Luther és Zwingli. Luther a legeukarisztia-pártibb, Zwingli a legeukarisztiaellenesebb.
· Luther hideglelést kapott az áldozat (Opfer) fogalmától, de Kr. prezenciáját az eukarisztiában elfogadta. Felfedezte a krtisztocentrikus lelkiséget, amire szerinte sok dolgot rápakolt a kkori egyház. Párhuzam a humanizmus „Ad fontes!” hozzáállásával.
· a krisztocentrikus lelkiséggel kompatibilis dolgokat Luther megőrizte a kkori katolicizmusból, ami azt relativizálta, azt Luther blaszfémiának tekintette, ezért volt áldozatellenes. Ha a misének kegyelemgeneráló hatást tulajdonítunk (ahogy tette a 15. sz.i NYi kereszténység), azzal tökéletlennek tekintjük azt az áldozatot, amit Krisztus a halálával hozott. Akkor kiáradt a kegyelem és punktum, azóta nem generálhatunk kegyelmet semmivel. Ugyanakkor nem elég emlékezni Krisztussal, hanem a jelenben kell személyesen találkozni vele, ezért van az áldozás, erről Krisztus nem mond le.
· Luther radikális tehetetlenség szemlélete: az ember abszolúte nulla Istenhez képest, a 15. sz.i egyház szerint viszont le tud tenni az ember dolgokat az asztalra: szentek érdemei, mise… ez az emberre vonatkozólag optimistább szemlélet. Luther ezt radikálisan elutasítja. Különben sem kell semmit csinálni, mert ingyen kegyelem van (szerette azzal a képpel érzékeltetni, h az Isten egyoldalúan rántja ki az embert a ganéjból). Luther mindent a nagyuraktól várt, a kisemberektől csak engedelmességet.
· Zwingli: humanista műveltségű, tehát ad az ember megismerő képességére, az emberi döntés jelentőségére. Svájci polgári háttérből jött, a civil önszerveződést megbecsülte. Intellektuális belátásra épített, az igehirdetésre, intellektualizáló hozzáállás. Luther egy érzelmesebb Isten-kapcsolat hirdetője, ezért sem bántotta az egyházi művészeteket. A svájci reformáció viszont durván egyházi művészet-ellenes-> képrombolás, és zene kitiltása a templomból.
· Bullinger és Kálvin a következő nemzedék képviselői. Szembenéztek azzal, h a zwingliánus reformáció nem tud kitörni az intellektuális szubkultúrából, a lutheri eukarisztiatan viszont következetlen. Lényegében meg akarták őrizni a zwingliánus teológiát és kialakítani mellé egy lutheri praxist, mert úgy látszott, az emberek igényelték a lehetőséget a Krisztussal egyesülésre. Sikeresen meg is tették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése