Jerome Bruner: A gondolkodás két formája

A gondolkodás két formája: a történet (narratív) és az érvelés (paradigmatikus).
Az érvelésük igazságukról, a történetek hitelességükről győznek meg.
Karl Popper: a tudomány főleg a feltevések falszifikációjából áll.
A paradigmatikus/ logikai-tidományos mód a leírás formális, matematikai ideálját igyekszik kielégíteni.
A paradigmatikus képzelőerő/intuíció alapvetően különbözik az íróétól v a költőétől.
A történet egyedi, a oaradigmatikus mód ellenben a partikuláris meghaladására törekszik., megragadva az absztrakciót.
Paul Ricoeur: a narratívum az emberi jelenségekben való érintettségünkre épül, a történetnek komikus, tragikus, v abszurd végkifejlete van.
A tudomány működéséről sok ismeretünk van, de formális értelemben keveset tudunk arról, hogyan lehet jó történeteket létrehozni.
A történetnek 2 mezőt kell egyszerre megteremtenie: a cselekvés mezejét és a tudatosság mezejét (ez arról szól, h mi van a szereplők tudatában).
A nagy ird-hoz nélkülözhetetlen az intuíciók kifejezése egy szimbolikus rendszerben.
Todorov, Hayden White és Vlagyimir Propp szerint létezik a narratívumnak egy kényszerítő mélystruktúrája, és a jó történetek ennek jól megformált konkrét megvalósulásai. Barbara Herrnstein nézete alapvetően más.
A narratívum az emberi intenciók viszontagságai körül forog. Az intenció intuitív módon felismerhető, nme kell hozzá kifinomult értelmezési aktus. A gyerekek alapvető kategóriája az intenció: a fizikailag kiváltott eseményeket pszichikus szándék eredményeinek látják.
Fabula: a történet alapanyaga, mélyszerkezete. Kenneth Burke szerint ez magában foglalja a karaktereket, akik egy cselekvés során, célokkal felruházva, vmilyen elrendezések keretében, bizonyos eszközöket alkalmaznak. A dráma akkor jön létre, amikor ezeknek a résztvevőknek az arányában megbomlik az egyensúly.
Bruner szerint nem elég a fabula leírásához sem a szabványtól való eltérés, sem a krízis-orvoslás, sem a burke-i fogalomötös, mert vannak a történetnek olyan elemei, amik a szereplőkön nyugszanak, nem a cselekvésen.
Propp szerint a népmesében minden szereplő funkcionális.
A népmese és a modern regény hasonlósága: a cselekmény a karakter konkrét elrendeződéséből történő kifejléséből származik.
Bruner kérdése: hogyan rendeződik egybe a történetben a létállapot, a szereplő és a tudatosság?
Jakobson: a szelekció és a kombináció 2 alapvető nyelvformáló aktus, a vízszintes (kombináció) és a függőleges (szelekció) tengely.
Topic: az ismertnek, adottnak tekintett tudás. Comment: az új információ.
Verifikacionista elmélet: a jelentés a predikatívumok alakjában megfogalmazott állítás által generált igazolható kijelentések halmaza.
Wolfgang Iser: Az olvasás aktusa. A narratívumról: „az olvasó azáltal fogadja be, hogy megkomponálja”.
Az indetermináltság eleme hívja a szöveget az olvasóval való kommunikációra.
A diskurzusnak lehetővé kell tennie, h az olvasó megírja saját virtuális szövegét. Ennek módjai:
1. előfeltevés megteremtése
2. Szubjektivizáás: a valóságot a szereplő tudatán keresztül mutatjuk.
3. a többszörös perspektíva: prizmák sorozatán át láttatja a világot.
Egy megvalósított (vagyis megértett) narratív beszédaktus személyhez kötött világot hoz létre.
Paul Grice a hétköznapi társalgást vezérlő Együttműködési elve a következő maximák betartása: 1. mennyiség (csak annyit mondunk, amennyit kell) 2. minőség (igaz és érthető) 3. relevancia (csak odatartozó dolgot mondunk). A szándékos szabálysértéssel is jelentést közvetítünk, hézagokat hozunk létre, h azokat kitöltsék.
A pragmatikus és a narratív gondolkodásmód is az előfeltevéseket aknázza kiA tudós előfeltevéseinek felismerhetetlennek kell lennie, az írónak viszont kioldószerkezeteket kell használnia, h legyen csattanó.
Freud: A költő és a nappali álmodozás c. műve szerint a költő saját belső szereposztását a történet szereplőivé válogatja szét- „külsővé tett belső dráma”.
Todorov szerint a transzformációk lehetővé teszik, h a szöveg jelentésre tegyen szert anélkül, h puszta információvá válna. A transzformációtípusok: megjelenés, tudás, feltevés, leírás, szubjektivizálás, attitűd.

Bruner Barthes-sal együtt úgy véli, az író azzal adja a legnagyobb ajándékot az olvasónak, ha segít neki íróvá válni. Barthes-on túllépve pedig: a nagy író azzal ajándékozza meg az olvasót, h jobb íróvá teszi.
A narratív művészetek történetében a legnagyobb hőstett a népmesétől a lélektani regényig ívelő ugrás volt, mert a cselekedetek motorját áthelyezte a szereplőkbe a cselekmény helyett.
A jellem, a helyzet és a cselekvés egysége mélyen gyökerezik a narratív gondolkodás természetében.
Amélie Rorty elemzése szerint a szereplők lehetnek:
Karakterek: vázlatosan ábrázoltak, a görög hősök alakjából nőttek ki.
Figurák: tanulságra kihegyezett történetekben
Ének: saját tulajdonságaik birtokában vannak
Individuumok: ők az integritás középpontjai.
A karaktereknek nincs identitásválságuk, mert nem feltételezzük őket egységesnek. A hős tragédiája az, hogyha olyan körülmények közé kerül, ahol nincs rá szükség.
A személyeket tartjuk a felelősség forrásainak, el vannak jegyezve a res cogitans-szal.Ha jogok és erők birtokosainak látjuk őket, akkor Selfek.
Az individualitás a lelkiismerettel kezdődik, és a tudatossággal végződik. Az ilyen történetek tengelye a társadalom versus egyén dichotómia.
Hayden White: kiegészítjük az annales kemény adatait, krónikákká alakítjuk át, majd végül történelemmé.
Azt a lélektani és kulturális realitást teremtjük meg ezáltal, amelyben a történelem résztvevői ténylegesen élnek.