Quine: Arról, hogy mi van

Willard Van Orman Quine: A tapasztalattól a tudományig c. könyvében.

Arról, hogy mi van

Minden ontológiai vitában hátrányban van a negatív oldal képviselője, mert nem ismerheti el, h ellenfele nem ért vele egyet. Ez a nem létező platóni problémája, vagyis Platón szakálla, mert már annyira régi. McX (egy fiktív filozófus) érve: ha Pegazusnem létezne, akkor semmit nem jelentene a Pegazus szó, márpedig értünk alatta vmit, akkor is, amikor azt mondjuk, h nem létezik. Tehát Pegazus létezik.

Wyman egy kicsit élesebb elméjű fiktív filozófus, mint az előző (why+man- > rákérdez a dolgokra), ő differenciálja a létezések fogalmát. Pegazus léte nem aktualizált lehetőség, de aktualizálható lehetőség. Ezzel túlnépesíti az univerzumot, ami veszélyes. Quine cáfolata: Wyman rendszere szerint lehetséges létező a Berkeley College kerek 4szögletű kupolája, pedig önmagában is lehetetlen, tehát létezése is lehetetlen.

Lehetetlen általánosan alkalmazható tesztet találni az ellentmondásosságra. Russel szinguláris leírásokról szóló elmélete alkalmazható a komplex leíró nevekre, pl. „a jelenlegi fr király”, „a Waverley” szerzője. A látszólagos név leíró kifejezés.

A nyelv a probléma kulcsa az ontológiában is.

Az Alkonycsillag ugyanazt a dolgot nevezi meg, mint a Hajnalcsillag, mégsem azonos a jelentésük. Tehát a jelentés különbözik a megnevezett tárgytól. McX összekeverte Pegazust, a megnevezett tárgyat a Pegazus szó jelentésével, ezért hitte azt, h Pegazusnak léteznie kell, ahhoz, h a Pegazus szónak legyen jelentése.

McX hisz az attribútumokban is: mivel vannak vörös házak, vörös naplementék és vörös rózsák, ezért szerinte az a vörösség attribútuma, ami ezekben a vörös dolgokban közös. De Quine szerint nincsenek attribútumok, attól még, h vannak fehér kutyák, nem kell lennie sem fehérségnek, sem kutyaságnak.

Létezni annyi, mint egy névmás referenciatartományába esni. A névmások a referálás alapvető eszközei, a főneveket helyesebb volna névmás-helyettesítőknek hívni.

A klasszikus matematika el van kötelezve az absztrakt entitások ontológiája mellett.

Az univerzálékra vonatkozó 3 középkori álláspont: realizmus, konceptualizmus, nominalizmus. A 20. sz-i matematikáról szóló filozófiában is ezek az irányzatok születtek újjá a logicizmusban, az intuicionizmusban és a formalizmusban.

Realizmus: platóni tan, az univerzálék/absztrakt entitások az elmétől függetlenül léteznek, az elme felfedezheti, de nem teremtheti őket. Frege, Russel, Whitehead, Church és Carnap gyakorlatilag ugyanezt képviselik a logicizmusban.

Konceptualizmus: az univerzálékat az elme alkotja. ~intuicionizmus: Poincaré, Brouwer, Weyl.

A logocosták v realisták képesek Cantor növekvő rendű végtelen számosságainak megragadására, míg az intuicionisták kénytelenek feladni még a valós számok pár klasszikus tv-ét is, mert leragadnak a legalacsonyabb rendű végtelenségnél. A logicizmus és az intuicionizmus közti vita a végtelenségekre vonatkozó nézetkülönbségekből ered.

A formalizmus Hilberthez fűződik, a nominalistákhoz hasonlóan nem ismeri el az absztrakt entitások létezését.

„Létezni annyi, mint egy változó értékének lenni” szemantikai megfogalmazás.

Az intológiai vita hajlamos átcsúszni a nyelvről szóló vitába.

Az egyszerűség elve vezérlő maximánk az érzetadatok tárgyakhoz való hozzárendelése során . Két fogalmi séma rivalizál egymással: a fizikalista és a fenomenalista. Quine szerint mindkettőt érdemes fejleszteni, mindkettőnek megvan a maga előnye az egyszerűség szempontjából. A fenomenalista ismeretelméletileg, a fizikalista fizikailag alapvető.

A matematika alapjait érintő második nagy válság (1931 Gödel: lenniük kell az aritmetikában eldönthetetlen állításoknak) kiváltójának régóta megvolt már a párja a fizikában: Heisenberg határozatlansági elve.