Szent Ágoston: Vallomások X. könyv

I. Csupán Istenben van reménységünk és örömünk
II. Ismeri az Isten titkainkat. Mit jelent tehát az Istennek szóló vallomás? „Ha rossz vagyok, a neked szóló vallomás nem egyéb, mint hogy nem tetszem magamnak. Ha pedig jó vagyok, nem egyéb a vallomásom neked, mint hogy ezt ne a magam érdeméül rójam, mert Te Uram az igazat megáldod, de előbb a bűnöst megigazulttá teszed.”
III. Milyen célból vallja meg, nem hogy mi volt egykor, hanem hogy mivé lett? „hisznek majd mindnyájan nekem, ha fülüket a szeretet nyitja meg szavaim előtt”. Példamutatás, reményadás a még meg nem térteknek és örömszerzés a már jóknak.
IV. Milyen célja és haszna van ennek a vallomásnak?
V. Az ember nem ismeri teljesen magát. De Isten azt is ismeri bennünk, amit mi nem. „Lám, most tükör által homályosan látunk, s még nem színről színre.” Nem tudom, milyen kísértéssel szemben van elég erőm, és milyennel szemben nincs. Ezért kell megvallanunk Istennek, h mit tudunk magunkról és mit nem.
VI. Mit szeretünk, ha Istent szeretjük? Miképpen ismerjük meg teremtményeiből az Istent? Isten a belsőbb ember fénye, dallama, illata, eledele és ölelése. Ragaszkodás van ott, de soha meg nem rontja a csömör. Kérdezte a földet, vizet meg mindent, de önmagában egyikben sem volt Isten. Csak azt mondták Róla: „Ő alkotott minket”.
VII. Érzéki vagy testi erővel Istent nem találjuk.
VIII. Az emlékezet hatalma. A megtapasztalt dolgok és az érzékek szállítják ide az emlékeket.
IX. A tudományok emlékezete.
X. A tudományok elemei nem érzékeink útján kerülnek emlékezetünkbe, hanem az emlékezet rejtettebb zugaiból törnek elő. A hangokkal jelzett dolgokat semmilyen testi érzékkel sem ragadtuk meg.
XI. Mit jelent a tanulás? A gondolkodás segítségével gyűjtjük össze az emlékezet különböző zugaiban eltűnt emlékeket, így keletkezik a tudás, de ha nem idézzük fel elég gyakran, akkor megint szétszaladnak az emlékezetben azok az elemek. Előkényszerítjük őket, azért hasonlít Ágoston szerint a cogo (kényszrítek) és a cogitto (gondolkodom) ennyire, ahogy az ago (cselekszem) és az agito (gyakran cselekszem) is. Szóval a gondolkodás az előkényszerítés, összegyűjtés egy speciális esete, azé, amelyik a lélekben történik.
XII. A matematikai dolgok emlékezete. „A szavak másképpen csendülnek görögül, másképpen latinul, a fogalmak azonban sem nem görögök, sem nem latinok, sem nem tartoznak semmiféle nyelvhez.”
XIII. Az emlékezésre is emlékezünk.
XIV. Hogyan őrzi meg emlékezetünk a lélek érzelmeit és miképpen emlékezünk örömeinkre szomorúságunkban. „Az emlékezet ugyanaz, mint a lélek.” Lelkünk gyomra az emlékezet. Az öröm és a szomorúság édes és keserű ételek. 4 zavarója van lelki nyugalmunknak: vágy, öröm, szomorúság, félelem.
XV. Távoli dolgokra is emlékezünk.
XVI. A feledésnek is van emlékezete. Mert tudjuk, h egy valamit elfelejtettünk, tehát tudatában vagyunk a felejtésnek. A feledés csak maga alá temet dolgokat az emlékezet mélyén.
XVII. Nagy az emlékezés ereje, de túl kell rajta lépnünk, hogy Istent megragadjuk. Emlékezete az állatoknak is van. De ha nem az emlékezetemben van Isten, akkor megfeledkezem róla. Akkor hol keressem?
XVIII. Nem találnók az elveszített dolgot, ha nem őrizné emlékezetünk. A drachmáját elveszített asszony története. A szem elől elveszhet valami, de az emlékezet elől nem. A képére emlékszünk, és amint rátalálunk, ráismerünk a belső kép alapján.
XIX. Mit jelent az emlékezés? Az emlékezet is elveszíthet valamit. De akkor már nme keressük, mint elveszített dolgot, mert nem tudjuk, hogy elveszítettük. Ilyenkor nincs remény megtalálni.
XX. A boldogságot minden ember óhajtja, tehát szükséges, hogy előbb ismerje. Emlékezetünkben őrizzük a fogalmát.
XXI. Miképpen őrzi emlékezetünk a boldog életet? „A boldog élet szemmel nem látható, mert nem testi valóság.”
XXII. Hol van és milyen a boldog élet? Az igazi boldogság, amikor Istennel kapcsolatban örülünk.
XXIII. A boldog életről tovább. A boldog élet az igazságon való örvendezés. De az igazságon különböző dolgokat is érhetünk, azért van, aki nem Istennek örül, vagyis az igazi boldog életet éli, mert mást hisz az igazságnak.
XXIV. Örvendezik, mert emlékezetében ott van az Isten.
XXV. Az emlékezet melyik fokán található az Isten. Nem testi kép, nem hullámzó emberi érzelem, de az biztos, h az emlékezetben lakozik.
XXVI. Hol találjuk meg az Istent? Nincs szó semmiféle helyről.
XXVII. Hogyan ragad meg az Isten szépsége minket. „Megízleltelek. Már éhezek reád és szomjúhozlak téged.”
XXVIII. A földi élet nyomorúságai. Ágoston örömei és fájdalmai csatároznak belül, ezért Isten könyörületét kéri. Az emberi élet folyamatos küzdelem.
XXIX. Istenben van minden reményünk.
XXX. Megvallja a testiséghez való viszonyát. Alvás közben magával ragadják azok az emlékképek, ez ellen is Isten segítségét kéri.
XXXI. Küzdelem a torkosság ellen. Senki nem lehet önmegtagadó, akinek ezt nem adja Isten.
XXXII. Az illatok csábítása.
XXXIII. A hallás élvezetéről. EZ megérinti Ágostont is. Szerinte hasznos, hogy szép a zene a templomban. De ingadozik az érzéki élvezet és az ének üdvös mivolta között. Nem szabad, h a dallam szépsége leterelje a figyelmet a szöveg értelméről.
XXXIV. A szemek kívánsága. „A színek királynéasszonya a mindenen elömlő fény.” Az értelmes ember a fényben is Istent imádja, mert az az örök Szépségből ered.
XXXV.A kíváncsiság kísértése. A lélek kívánkozása. A megismerés és a tudomány ürügyével kendőzzük el. Még Ágoston fölséges ténykedését is megzavarja a mezőn nyulat üldöző kutya vagy a legyet fogó gyík.
XXXVI. A kevélységhez való viszonya. Amikor azt karja az ember, h Isten helyett őket féljék és szeressék az emberek.
XXXVII. Milyen hatással van rá az emberi dicséret. Ha olyat dicsérnek benne, ami szerinte is jó, akkor azért Istennek hálás. Ha olyat, ami enm igazán jó, akkor fájlalja a dicséretet.
XXXVIII. A hiú dicsőség veszedelme. Nem szabad, h kedvesebb legyen az emberi dicséret, mint az isteni adomány, amit dicsérnek bennünk.
XXXIX. Az önszeretet ereje és természete. Az se jó, ha vki kisujját se mozdítja mások tetszése érdekében. Isten tetszését is eljátsszák.
XL. Magában és a mindenségben kutatta az Istent.
XLI. A hármas kívánság. Kapzsiság, hazugság-> elveszítette Istent, mert nem akart a hazugsággal együtt az övé lenni.
XLII. A gonosz lelkek segítségül hívásáról. Aki gőgösen keresi, a Sátánt találja meg helyette, aki a világosság angyalának tetteti magát és könnyű összekeverni Istennel, mert neki sincs teste. A közvetítőnek Isten és ember között félúton kell lennie, az emberekkel közös tulajdonsága a gonoszság és (hosszú távon) a halál is, mert az a bűn zsoldja.
XLIII. Krisztus az igazi közvetítő. Az alázatosság példája. Erős győző, mert egyúttal áldozat.