Franz Rosenzweig: Nem hang és füst. Tatár György utószava

Nem hang és füst a név (Utószó)

Rosenzweig egész életművét nem tekintette másnak, mint kommentárnak A megváltás csillagához (ami 1921-ben jelent meg), amit viszont a Buberrel közösen készített Ószövetség fordítás előre megírt kommentárjának minősített.

Eredeti nyelvén, németül ma már szinte kizárólag a zsidóságon kívül hat.

„Rosenzweig életműve ugyan a történelem legszennyesebb szökőárjától eltemetett Atlantisz mélységéből szól hozzánk, ám egy olyan álláspontról, amellyel szemben a történelem tehetetlen… mert a megtapasztalt és formálisan is megfogalmazott álláspontjának integráns részét alkotja az a történeti idővel szembeni szabadság, ami végső soron közösségének pusztulásában is szerepet játszott.”

F. R. 1886-ban született a Bismrack utáni német társadalomhoz és kultúrához mélyen asszimilált családban.

Tehetséges történésznek és filtörténésznek indult, Meinecke legígéretesebb tanítványa volt.

R: „Valamit felfogni annyi, mint azt felfogni, hogy mi végre van… Egyedül az, hogy a teremtett (ami nem jelent egyebet, mint: nem csupán álmodott) dolgok a vég kedvéért lettek teremtve… - egyedül ez ad tudást.”

Az ITT szó jelentése az, ami R. kinyilatkoztatás-fogalmának nyelvelméleti alapját alkotja. A tér Bárhol-jának és az idő Bármikor-jának álma a saját és a közös metszéspontján válik rendezetté, vagyis valóságos világgá. Ennek a metszéspontnak a helye a nyelv.

A Faust 1. részében Faust Margitnak: minden csak érzés, hang és füst a név. -> R.: amit egy egész közösség, egy egész világ nevez ugyanazon a néven, azt úgy nevezik, annak az a neve. Nem hang és füst a név. A teremtett világ előtti világban mindent lehetett akár másképp is nevezni, mert minden lehetett akár másképp is, de a kinyilatkoztatás nyelvének megjelenésétől, mióta „a név betört a megnevezhetetlen káoszába”, megszületett a világtörténelem színhelye és tartalma. Nevekbe tájolt, rendezett világ a kinyilatkoztatás utáni világ.

R. az I. VH után hátat fordít az egyetemi pályának és Frankfurtban megalapítja a Szabad Zsidó Tanházat.

A megváltás csillaga enciklopédikus tudást átfogó, a legparányibb részekig megkonstruált rendszer. R. szerint az abszilút igaz kettéhasadt módon, mint zsidóság és kereszténység van jelen a világban és annak történetében. Az igazság igazzá bizonyulásához (Bewährung) mindkettőnek szükségszerű a jelenléte.

Filozófiailag A megváltás csillaga támadás az egész, a görögöktől a német idealizmusig terjedő filozófiatörténeti korszak ellen, radikálisan korlátozza e korszak érvényességi körét.

R. a Hegel utáni korszak  kezdeményezőinek Kierkegaard-t, Schopenhauert és Nietzschét tekinti, mint az egész hagyományos fil kritikusait. A fil olyan vállalkozás, amelyben a Mindenség-rendszerre irányuló totalitás-gondolat mindent nem-létezőnek tekint, ami személyes egyediségénél fogva e totalitás nyelvére lefordíthatatlan.

Isten kilép magából az ember némán magába zárkózó önmaga felé, ez a szólító megnyílás a kinyilatkoztatás, a jelenidejűség szüntelen megnyílása. Az ember válaszával lép ki magából a világ és embertársai felé. A kinyilatkoztatás nyelve ember és Isten közös nyelve. Az összes nemzedék kinyilatkoztatás táplálta jelenideje borítja a történeti idő világa fölé a jövőidejűség örök égboltozatát. Ez az örök jövő a megváltás ideje.

„Az ember nem Istenben, mint faktumban hisz… Az ember a világban mint faciendumban hisz.” R.

Az időbeliség az egymás felé megnyílt és kapcsolatba lépő elemek élete, a megnyílások közege a nyelv. A nyelv mint kinyilatkoztatás áll A megváltás csillagának középpontjában. A 3. részben a zsidó és a keresztény kultuszt vizsgálja R., a szociológia, az esztétika és a teológia területén elemezve.

è    A zsidóság mint a történelmen kívüli örök nép, már a célnál van, már részesül az örökkévalóságból. Azzal, h ezzel egyedülálló, jelzi, h a megváltás még nem jött el.

è    A kereszténység a cél felé vezető örök úton van, amelynek mindkét vége bizonyos számára: Krisztus emberré válása és a parusia.

è    Zsidóság és kereszténység viszálya a történeti időben, egymásrautaltságuk. Az igazságot együtt hordozzák (egy drámában az igazságot nem vmelyik hős hordozza, hanem maga a dráma).

A beszéd, a nyelv mivoltát egyedül a dialógisfil képes érvényre juttatni.

Teológia és filozófia egymásra utaltsága.

Befogadóképes-e a rosenzweig-i fil, azaz megőrzi-e értelmező erejét az európai zsidóság elpusztulásával és Izrael állam megalapításával szemben?

R. szerint az emancipáció óta a zsidóság kettészakadt asszimiláltakra és cionistákra. Noha az asszimilált zsidóság fennmaradása a nehezebb, éppen a nehézség következményeként nehezebben fog megfeledkezni, arról, amiről a történet szól.

A cionizmusban két erő harcát látta: az utópikus-apokaliptikus elemet, a tökéletes nép tökéletes államának messianisztikus törekvését, másfelől a „nép akarunk lenni, mint a többi nép” ősrégi vágyát.

R. abban reménykedett, h az esetleg létrejövő állam megmarad az összdiaszpóra egy állammá szervezett részének. A körnek valóban szüksége van egy középpontra, de a kört kerülete és nem középpontja definiálja.

A megváltás csillagában a kereszténység teológiai antijudaizmusa szükségszerűségként jelenik meg, mivel térítő igénnyel lép fel vele szemben. A megátalkodott nép meg nem térése, azaz megátalkodottsága értelmezhetetlen jel. Csak dialógus által válna értelmezhetővé, de ahhoz az kéne, h a kereszténység ne múltbeli gyökerének tekintse a zsidóságot, hanem örök gyökerének, hiszen a múlttal nem lehet párbeszédet folytatni. A jel értelmezhetetlensége démonizáló magyarázatot keres, amit az újkorban a szekularizált kultúra közvetít.

Az Újszüv Ószövetséget beteljesítő karaktere kedvez minden újmarkionita felfogásnak, amely a kereszténységet ószöv-i gyökere nélkül is életképesnek tartja. A markionita megváltásgondolat szerint a Megváltó nem a történelem fölé növő történelemből ered, hanem a mítosz történelem előttiségéből tör be a tört-be, a szekularizált korszak vezérkultuszainak pszeudomessiási robbanásaiban ölt testet.

A megváltás csillagának fogalmi és gondolati konstrukciói a felfoghatatlan pusztítás után is beszédképesek maradtak.

A megváltás csillagának 3., a megváltást tárgyaló része az In tyrannos címet viseli, mert a messiási kort erőszakkal sürgetőket, és ezáltal azt késleltetőket arícimnek nevezik, ami melléknévként hatalmasat/kegyetlent/erőszakost jelent, főnévként pedig zsarnokot.