A kabala vallásfilozófiája 6. (márc. 17.)

A Zohár
Zohár (=Ragyogás): „a kabbalisták bibliája”, a legismertebb kabbalista mű.
Keletkezéséről nem tudunk semmit.
Arámi nyelvű. 1. sz. végi palesztinai rabbik misztikus beszélgetései. Simon bar Jochá és tanítványai.
A görög nyelvű evangéliumokban leírják görög betűkkel Jézus arámi mondatait és utána írják le fordítva.
A 13. sz-ban bukkant fel először, akkor már 1000 éve nem arámiul beszéltek az európai zsidók.
A Talmud 80%a arámi!
A 12. sz. végén Spo. És D-Fro. Tele volt kabbalistákkal.
Mose de Leon franciaországi kabbalista egy titokzatos kézirathoz írt kommentárokat, ami csak neki volt meg és 1. sz végi palesztinai rabbik beszélgetéseit tartalmazta, ez volt a Zohár. A többi kabbalista levelekkel bombázta, h készíttessen másolatokat, hadd olvashassák ők is. Mose elkezdi terjeszteni a másolatokat és meggazdagodik belőle. De mindenki az Igazit akarja látni. Mose hirtelen meghalt, innentől az özvegyét ostromolják, aki kétségbeesett kötlevelet írt arról, hogy nem találja.
Gershom Scholem szerint Mose maga írta a Zohárt. DE a Zohár teljesen élő arámi nyelven íródott, az arámit a hétköznapokban használó emberek szólalnak meg benne, és Mose minden más műve nagyon középszerű a Zohárral ellentétben.
Scholem bizonyítékai:
- A földrajzi adottságok (helységek távolsága, folyók elhelyezkedése) annyira nem stimmelnek a Zohárban, h a szerző biztosan nem járhatott soha Palesztinában. Viszont mindent pont úgy ír le, ahogy a babiloni talmudisták (akik nem nagyon voltak tisztában Palesztina földrajzával).
- Rendszeresen felbukkan a guardien=őr spanyol szó, ami a héberben spanyol jövevényszó, de a szerző nem tudta, h spanyol szó, ezért azt hitte, h arámi. :)


Magyarra csak egy kis része van lefordítva.
Simon bar Jocchá: a világ minden micsodájáról tudni fogjuk előbb utóbb, h micsoda, de a Kicsodáról soha. A teremtő Kicsodáról sem, és önmagunkról sem.
Scholem: Jewish Misticism könyve főleg a Kerényi Károly asconai házában tartott tudományos üléseken megtartott előadásokból áll.
Általában mindig felismerjük, h egy szöveg misztikus-e vagy nem, de meghatározni nem tudjuk, h mi az. Aquinói Szt. Tamás: a misztika Isten tapasztalati megismerése, Istenről tapasztalati tudás. A 36. zsoltár 9. sorára hivatkozik Tamás: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr.” A héber ige szó szerint „ízleljétek”.

Egy vallás hagyományszerkezete a nemzedékek szavahihetőségének láncán alapul. Csak az első nemzedék tapasztalta meg a kinyilatkoztatást. A kialakuló történettudomány indítja meg a vallási tradíció ellen a végzetes rohamot (nem a természettudományos felvilágosodás!). Mert kétségbe von, rákérdez minden továbbadott dologra, nem fogadja el magától értetődően a szavahihetőségét. A forráskritika megöli a hagyományt (ez leegyszerűsítés persze).
Luther is kétségbe vonta rengeteg nemzedék szavahihetőségét a sola scriptura elvvel. Ez is egyfajta szkepszis, azt várja a hívőtől, hogy valamiféle saját tapasztalatot merítsen (ez misztikus élmény) az Írásból.
A keresztény misztikában központi szerepe van az uniómisztikának (Istennel való egyesülés), de a zsidóban nyoma sincs.
A Kabbalát megelőző zsidó misztikának két ága volt: Merkava és Héchalot.
Ezékiel első fejezete olv! „És láték valami emberhez hasonlót.” Merkava=Isten mozgó trónja Ezékielnél szerepel, amúgy héberül harci szekeret jelent, szó szerint száguldmány. A Merkava misztika célja Isten szemléléséhez eljutni (a zsidó misztikában elképzelhetetlen bármilyen egyesülés Istennel). Ezékiel vízióival sokat foglalkozik. A Héchalot csarnokot jelent, ez is arról szól, h közelebb kerüljünk Istenhez.
A 12. sz-ban a Kabbala teljesen visszaszorítja a Merkavát és a Héchalotot, de a kabbalisták olvassák az ő szövegeiket.
Scholem: önálló vallásként nem létezik misztika, csak valamelyik vallás „fiókjaként”. Az egyetlen közös minden misztikában a személyes tapasztalat.
Hiedelem: a miszticista vallási anarchista, szétfeszíti vallása kereteit. Scholem szerint ez hülyeség, a vallástörténet nem igazolja, a misztikus saját vallásának leghívebb gyermeke. Scholem magát tartja vallási anarchistának.
Scholem: Azt nem tudjuk megmondani, h mi a misztika, de azt igen, h mikor van olyan periódus, amikor biztosan NINCS misztika:
- amikor a világ tele van istenekkel, mert mindek, úgyis megtapasztalható bárhol 1-1 isten. Még köze nincs a vallásnak a transzcendenciához, a világ egységes. A kultusz annak az istenekkel való érintkezés szervezett kerete, senki nem akar csakúgy találkozni az istenekkel, mert félelmetesek és életveszélyesek egyben, de a kultusz csak az isten barátságos arcát fordítja az ember felé. E nélkül a szervezett kultusz nélkül bármikor bármi megtörténhet, veszélyes. A klasszikus kor végén tűnnek fel a misztériumvallások, amikorra megváltozott a görög gondolkodás.
- A nagy monoteizmusok születésének pillanata a természeti-mitologikus világ elhamvadása, amikor áthatolhatatlan szakadék keletkezik teremtő és teremtett lény között. Probléma: a semmiből teremtő létezése más minőségű létezés, mint a teremtmények létezése. A vallásos gondolkodást megelőző tisztán filozófiai gondolkodás pillanata a görögöknél. Aztán belépett ebbe a világba a bibliai gondolkodás.

Az orphikus misztérium beavatottjait egy aranylemezzel temették el, ami útlevélként szolgált az Alvilágba vezető úton, jelezte, h az illető „VIP halott”. =D
„Isten, mint a létezés semmije” gyakori kifejezés a zsidó és a keresztény misztikában is.
Dionüsziosz Aeropagitáról csak azt nem tudjuk, hogy hol és mikor éltJ. Csak ő tért meg Pál első athéni térítése alkalmával. Később Kis-Ázsiában Pseudo-Aeropagita ontja a zseniálisabbnál zseniálisabb ál-Dionüsziosz Aeropagita szövegeket. A Zohárhoz hasonló történet. Hiperusios a jellegzetes kifejezése: a létezés feletti létező. Nietzsche Übermensche p ont ugyanez.