2010. november 13., szombat

Az iszlám 6. nov. 11.

Érden van a Pesthez legközelebbi minaret. Gül baba türbéjénél van egy szobor, ami elég bizarr muszlim szempontból.
A türbe nem imahely! Halottak közelében nem lehet imádkozni, ugyanazért, amiért Mohamed sírjánál nem szabad, a politeizmus veszélye miatt.
A müezin a minaretből mind a 4 világtáj felé elénekli az ázánt, az imára hívást. Maga a müezin szó is az ázánból jön. Ma már hangszóróból jön az ázán. L Emberi hang szemben a keresztények harangozásával és a zsidók sófár fúvásával.
Mindenhol a helyi idő szerint hívja a müezin imára a híveket.
Törekvés a mai Egyiptomban: egységesíteni az ima időpontokat és csak a 20-30 legjobb hangú meüzin hangján lejátszani az ázánt mindenhol egységesen. Ez ellen tiltakozott a Trafóban játszott Müezin Rádió. A mai egyiptomi vezetésnek a legnagyobb kihívást a fundamentalisták jelentik, ezért igyekszik ellenőrizhetővé tenni a vallási életet.
Mohamed egyik legnagyobb újítása a rendszeres ima bevezetése, ezzel formalizálta a hívő kapcsolatát Istennel. Ma is az első dolog, amit kérdez egy muszlim, amikor megismerkedett egy másik muszlimmal, h imádkozik-e.
A mecset funkciója jóval több, mint az ima helyszíne, a társadalmi élet központja. [~zsinagóga]. A nap bármelyik percében bemennek szocializálódni, tanulni, pihenni. A régi időkben éjszaka is nyitva voltak és be lehetett térni aludni. Ma már ált. bezárják éjszakára. Jótékonysági intézmény is, rendelőt, kórházat is fenntart. Oktatási funkció: az imaidőn kívül oktatók tanítanak.
A mecset formája régiónként különbözik.


Nincsenek megjegyzések: