Káldy-Nagy Gyula: Harácsszedők és ráják

Káldy-Nagy Gyula: Harácsszedők és ráják – Török világ a XVI. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1970. 71-89. o.

A harács-szedés

Török tapasztalat a XVI. sz. közepére: az adózási törvényeket előnyösebb a meghódított országok jogszokásaihoz igazítani. Mo-n e célból átnézték az egykori királyi törvényeket, erről említést tesznek 1545-ben egy szultáni rendeletben. A magyar törvényekhez igazodva vetették ki a legfontosabb állami adót, a dzsizjét.

A dzsizjét említik filori-ként (Ft adó), magyar források meg császár adajaként.

Rája: Török bir. alattvalója.

„Aki házán, szőlőjén és földjén kívül, marháit, házán belül lelhető holmiját és hordaiban levő borát számítva 300 akcsét érő ingósággal rendelkezik, annak évente 50 akcse harács-adót kell fizetnie. Egy házban akár egy rája egyedül, akár fiaival együtt, vagy egy apától származó két-három olyan testvér lakik, akiknek kenyerük, vetésük vagy kereskedésük egy helyen van és együtt élnek, nem külön-külön számítanak, hanem együttesen ötven akcse harács-adót fizetnek. Ha azonban egy házban olyan testvérek vagy atyjukkal élő gyermekek laknak, akiknek kenyerük, vetésük vagy kereskedésük külön van és egyenként 300 akcsét érő ingósággal rendelkeznek, mindegyikük külön ötven akcse harács-adót fizet. Mindazoktól azonban, akik 300 akcsét érő ingósággal sem rendelkeznek, semmi se szedessék.” (72.o.)

-> ez megfelel a magy országgyűlés 1547/10. tc.-ének, amiben a megszavazott hadiadó (subsidium), a telkenként szedendő rovásadó kivetéséről így határoztak: „mindazokra rójják ki az adót, akiknek hat forintot érő dolgaik és javaik vannak, s ezek mindegyike fizessen rovatalt.” (72. o.) A 6 Ft akkoriban pont 300 török akcsét ért. Ennyi volt akkoriban egy ökör átlagára.

Nagyon nehéz volt harács fizetésre kötelezni a vándorló pásztorokat az Alföldön. „minden olyan vándor pásztortól, akinek tíz marhánál, illetve ötven birkánál több állata van, attól a kincstár részére ötven akcse harács-adó szedessék.” (73.o.) Tehát a jómódú pásztorokra sokkal enyhébb feltételek vonatkoztak, mint a városi és a falusi lakosságra, akiknek már akkor 300 akcsét kellett fizetnie, ha 1 marhája volt.

Harács alól felmentve a bírók, h a török adószedőknek segítsenek. Azok is, akiket vhova kirendeltek híd- út v várjavításra. Néhány szandzsákban, pl. a budaiban a papok is felmentést kaptak.

A kincstár a harács beszedésére minden szandzsákba egy emint (biztost) küldött a kincstár és egy írnokot. Az írnok összeírta név szerint az adófizetőket, h annak alapján elkészítse az elszámolási jegyzéket, a dzsizje-deftert. Megbizatásuk csak egy évi harács beszedésére szólt, mert annak az elvégzése is gyakran 3-4 évig tartott. Minden adózó mindkettőnek 1-1 akcsét tartozott adni, így díjazta őket a kincstár. Ha az emin volt egy személyben az írnok is, akokr mind a 2 akcse őt illette meg.

A XVI. sz. második felében a harács-szedők egyre kevésbé tisztelték a törvényt. Pl. az esztergomi szandzsákban lévő Ágó faluban 1570-ben 24 harács-fizető volt, de a harács-szedők 31 ember harácsát követelték. A defterből kiderül, h tényleg csak 24 személy volt rajta. Néhány év múlva már maga a kincstér követte el az ilyen típusú törvénysértéseket, a bir rossz anyagi helyzete miatt. 1578 rendelet: minden családfő és minden nőtlen önálló kereső, vagyoni helyzetétől függetlenül, fizessen harácsot.

A harács kivetésére felállított vagyoni kategória alsó határa, a 300 akcse jövedelem érvényben volt némelyik földesúri járandóság megállapításánál is. Pl. iszpendzse-adó/kapu-adó: „Az a rája, aki harács-adó fizetésére képes, vagyis házán, szőlőjén és földjén kívül, marháit, házán belül lelhető holmiját és hordóiban lévő borát számítva 300 akcsét érő ingósággal rendelkezik, földesúrának kapuadó címén Szentgyörgy napkor 25 akcsét fizessen.” Buda és Pest rájái kapuadót nem fizettek, mert „a királyok korában sem szoktak fizetni”. Azok sem fizettek kapuadót, akik a harács alól fel voltak mentve: bírók, hadi munkát végzők és egyes szandzsákokban a papok.

Aki harács- és kapuadó fizető is volt, az szénával és tűzifával tartozott a török földesúrnak. Ezeket később pénzben kellett megváltani és egy kocsi széna/fa 10 akcsének számított.

A verekedésért, testi sértésért fizetendő pénzbírságnál is alapul szolgált a 300 akcsényi értékhatár. (Fejbetörés 300 akcsével nem rendelkezőknek 100 akcse, azzal rendelkezőknek 200 akcse, még jobb múdúaknak 300 akcse.)

Szabad birtokok:

• Szultán hász-birtoka
• Ziámet-birtokok: évi 20ezer-100 ezer akcse jövedelmet hozó szolgálati birtok
• Defter-írnokok tímár (évi 20 ezer akcsénél kevesebb jövedelmet hozó szolgálati birtok) birtokai
• Defter-csausok tímár birtokai
• Várnagyok tímárbirtokai
• Azaz a birtokos szabad akaratától függ, kit enged birtokára lépni, legyen az akár a törvény embere.
• Az ilyen birtokokon lévő pénzbírság ügyek teljes egészében az adott földesurat illették. A nem szabad birtokokon a földesúr a büntetéspénzeknek csak a felét kapta, a másik fele a szandzsákbégnek járt.

A háziállatok okozta kártevésért járó pénzbírságot rendszeres földesúri bevétellé tették azzal, h minden harács fizetésre kötelezett családfőre kiróttak 2 akcsét mezei kártevés címén. Egyébként a magy földesurak is pénzkereseti lehetőségnek tekintették a bíráskodási jogukat.

A magyar ráját a tized is terhelte, sőt ha földje egy másik falu határában volt, akkor az ott lerótt tizeden kívül még saját földesurának harmincaddal tartozott. Szulejmán korában a mohácsi szandzsákban a rája, ha borát más fau határában termesztette, a tizeden kívül a szüretelésért kellett fizetnie minden 32 kapás szőlő után 60 kg árpát (2 kile v fertál), 2 kenyeret, 1 tyúkot és négy cseber bort. (A nagycseber 100, akiscseber pedig 50 → iccét tartalmazott, azaz 85, ill. 42,5 liter volt. - Magyar Néprajzi Lexikon). 1571-ben ezt megszüntették Szokollu Musztafa budai pasa javaslatára, az a földesúr, akinek a falujában lakik a rája, minden 30 pint mustból 1 pintet kap. (pint: Egy magyar pint kb. 1,7 liter kislexikon.hu)

A ráua nem adhatta el addig a borát, amíg a kincstárét el nem adták. (a magy földesurak sem engedték Szentmihály napja [szept. 29.] előtt bort mérni a jobbágyot)

Dönüm=939 négyzetméter. Ha muszlimnak volt szőlője, 1 dönüm után fizetett 4-6 akcsét.

Ha a veteményeskertben a magy rája csak magának termelt, dönümönként 4 akcsét fizetett. De ha terményét el is adta, akkor tizedet fizetett.

A földművelés helyett más munkával foglalkozó ráják föld meg nem művelési adó címén 150 akcsét fizetnek a tímár birtokosnak. (1571es szultáni rendelet).

A XVI. sz. végén már annyi megműveletlen föld volt, h aki akarta művelni attól nem szedtek birtoklási illetéket, sőt helyenként még egy-két éves adómentességet is kínáltak. A faluban maradtaknak kellett megfizetnie az adót az elköltözöttek után is, ezért gyakran elmentek hozzájuk, h visszatérésre bírják. De a beglerbégeket és a kádikat is utasították az elkötelezettek visszahurcolására, akik a szultáni hász birtokról ziamet v tímár birtokokra költöztek kevesebb, mint 10 évvel azelőtt.

Adó az aprójószágból is. Mézpergetés idején méh-kas-tized. Megávltható kasonként 2 akcse fizetésével. Minden 1 évnél öregebb disznó után 2 akcse.Ha egy másik földesúr birtokán legeltette, akkor ott is kellett fizetni 1 akcse makkoltatási adót. Juh: v juhonként fél akcse, v minden tizedik bárányt a földesúrnak kell adni.

A Szeged környéki pusztákon, „szállásokon” a fő megélhetés a szarvasmarhatartás volt. A muszlim törvények nem írnak elő semmilyen adót disznóra, szmarhára v lóra. DE 1560-ban a szegedi szandzsák összeírója önkényesen marhánként 1 akcse legelődíjra kötelezte a rájákat. Érdekükben a szegedi szandzsákbég írt a szultáni dívánnak  és az adó kivetését betiltották, de ennek ellenére beszedték. Sőt, 1580ban már a budai szandzsákban is előírták a legelő-adó fizetését minden marha után.

Halászattal ált a szegényebbek foglalkoztak. Folyóban fogott halból tizedet, halastóból fogottnak a felét kellett a földesúrnak adni. Vita állandóan: melyik halászhely halastó. Pl. 1573ban Máma falu (Tisza) panasza.

Malmok után 50 akcse, ha csak félévig járatták, akkor 25 akcse. De malomméret szerint is változott (Gyöngyösön 300 akcse, szerémi szandzsákban kisebb malmok után 32 akcse)

Egyes szandzsákokban a templomokat is megadóztatták évi 50 akcsével.

A rája földesúri adót fizet, ha lánya férjhez megy (ez olyan mint a lakáseladás utáni illeték :D). A menyasszony-adó 30 akcse, vagyis két bárány ára. Özvegyasszony férjhezmenetelekor csak a felét kell fizetni.

Szulejmán Buda birtokbavétele után: „A budai vilájetben mindenki maradjon a helyén, sem maguknak, sem gyermekeiknek soha senki bántódást nem okoz. A birtokukban levő ingóságuk, a városokban és a falvakban levő házaik, boltjaik és más épületeik, valamint szőlőik és kertjeik ültetvényei a saját tulajdonuk, birtokolják azokat úgy, ahogy akarják. Jogukban áll azokat eladni, elajándékozni vagy bármiképpen tulajdonjogba adni s haláluk esetén a tulajdonjog szerint szálljanak örököseikre. Az általuk megművelt szántók is maradjanak birtokukban, de nem tulajdonbirtokként, mint a fent említett javaik, mert ezek mint a többi jól védett tartományban kincstári föld néven ismert ország földjei lesznek s a mohamedán kincstár földtulajdonaként csak kölcsönadás útján jutnak a rája birtokába. Szőleik és kertjeik is ilyen birtokok lesznek, amikor a szőlő és a kert puszta lesz, helyüket úgy birtokolják, mint szántóikat s ne képzeljék saját tulajdonuknak.”

Kiküldött összeíró biztosok: lakott helyek rájáit nyilvántartásba vették, nevüket ahhoz a településhez írták, ahol már 10 éve laktak, aki még nem, azt korábbi lakhelyéhez írták be. A családfővel egy háztartásban élő összes férfit összeírták. A névsor után jön a defterben a harács fizetők száma, aztán a falu szolgáltatásainak pénzbeli értéke, de ebbe nem számították bele azokat az adókat, amiket a szultán nem engedett át szolgálattevőinek (harács, templomadó, juhadó…) A termények tizedét 3 év termésének átlagából kellett kiszámítani. Személy szerint nincs össeírva, h ki miket fog fizetni. A defterben szereplő összeg kincstárba kerüléséért ezért a falu kollektívan felelős. Ha a defterírás és a behajtás között meghalt v elköltözött vki, ugyanúgy behajtották a pénzt… 10 évenként írtak új deftert.

A hódítás után csak a defter alapján döntöttek arról, h melyik falu lesz szultáni hász és melyiket engedi át egy szolgálattevőjének. Évi 6000 akcse jövedelmen aluli szolgálati birtok kiutalására a beglerbég fel van hatalmazva, de azon felüliről a szultán v a díván dönt és állít ki diplomát.

Az elkészült deftert futár vitte Isztanbulba, amikor onnan lepecsételt zsákocskában visszaküldték, az összeíró megkapta az írásbeli engedélyt arra, a szultáni hászok kiválasztása után , az utalványok alapján kijelölheti a szolgálati birtokokat.

Ha vmelyik település lakossága v termelőképessége növekedett, a következő defter írásnál átsorolták szultáni hász birtokká. Pénzhiány miatt egyre több szultáni hász birtok jövedelmét kellett átengedni a várak őrségének zsold gyanánt.

A szultáni hászok jövedelmeit egy külön ügyosztály kezeli a beglerbégségben, a defterdár alárendelt tisztségviselőkkel. Kincstár bevételét v az adószedő szedi be, v a lakosság maga fizeti be. Adószedők főleg a kereskedelmi utakon lévő városokban, mert ott nap mint nap vámot is kellett szedni. Vörösmart, Pécs, Báta, Tolna, Paks, Földvár, Szfehérvár, Ráckeve, Buda, Esztergom, Nagyoroszi, Vác, Szolnok, Szeged. Ezekhez pénzügyigazgatásilag hozzásorolták a közeli hász birtokok falvait.

Az adószedők napidíjat kaptak a kincstártól, másrészt ők ajánlották meg, h az egyes településekről mennyi adót szednek be. Ha ajánlatukat a kincstár elfogadta, ált 3 évre adott megbízást, de azzal a kikötéssel, h azt egyből visszavonja, ha vki más többet ígér. Ezért az egymásra licitálással az adószedők elviselhetetlen terheket róttak a lakosságra, folyamatos adóemelés.

Ahol nem volt nagy vámbevétel, ott a lakosok maguk fizethették be a budai kincstárba adóikat és tizedeiket átalányösszegben. Ez kivételes helyzet, a XVI. sz. közepén pl. Jászberény, Gyöngyös, Pásztó, Miskolc, Nagymaros, Cegléd, Kőrös, Kecskemét.

„az elfoglalt terület egyötöde a szultánt, mint Allah helytartóját illeti, a vallás céljaira; a föld négyötöde kiosztandó az Iszlám győzelmes harcosai közt” Szekfű Gyula: Magyar történet III. 409. Ezt Szekfű abból a muszlim jogszabályból vezette le, h a zsákmány egyötöde a szultánt illeti. DE a szultánok a meghódított országot nem felosztandó zsákmánynak tekintették, hanem az ő kizárólagos tulajdonuknak.

Kétfelé adózó ráják

1572-ben Mehmed nagyvezérnek a „Kőrösmentében való szegénynépek” panaszkodnak az erdélyi vajda birodalmában valókra. Latrok, rablók stb.

„avagy fölségöd engedjön azoknak a magyaroknak fizetnünk és szolgálnunk, avagy azoktul oltalmazzon meg fölségöd az hatalmas császár éltejért és jó szerencséjért, hogy legyünk egyfelé, mert ekképen teljességgel el kell pusztúlnunk, meg nem maradhatunk.”

A török közvitézek pont olyan szegények voltak, mint a hajdúk.

Minden tehertételnél nagyobb csapás volt a lakosság rabságba hurcolása.

Kátib Cselebi török krónikás.