1929. júliusában íródott, az 1929 őszén megjelenő Mendelssohn emlékkönyv számára.
A mendelssohni Pentateuchus fordítás tört jelentősége az istennév új fordítása: „Örökkévaló”.
Mendelssohn nagyon hű volt a héber szöveghez: a szövetséget nem kötik, hanem vágják (a héberben ez egy metafora, mert a szövetségi áldozat szétvágására utal).
Az Örökkévaló név bibliai eredete apokrif, csak a katolikus Bibliában van benne, a Baruch levél 4. és 5. fejezete.
Az „Úr” mint keresztény jelentéssel megterhelt szó, kiesett.
Exodus 3,14: „jelen vagyok” Isten Izrael népének.
Mendelssohn, mint Kant előtti ember számára Isten örökké létezéséből következett a gondviselő volta is, tehát az Örökkévaló az imádkozó ember által megszólított Istent is jelenti.
Mendelssohn kötötte elsőként a kinyilatkoztatáshoz a név fordítását. Az Úr mindig viszonyt fejez ki, miközben a héber Adonáj mellette állást is kifejez, nemcsak fölötte állást.
A genfiek mind a Septuaginta és a Vulgata tradíciójához kapcsolódva „vagyok, aki vagyok”nak értelmezik a csipkebokor jelenetben Isten megnyilatkozását. Mendelssohn itt lépett túl Kálvinon: „Én jelen vagyok”-> a teremtés Istenének egyesítése a nekem, neked és mindenkinek jelenvalóval.
A héber Bibliában 3 alakban jelenik meg az istennév: tetragrammaton, két msh-s, 3 msh-s alak. Digrammaton: Jáh: tiszta vocativus, csak ilyenként is szerepel, pl. Hallelujah! A trigrammaton: Jahúw/Jehów. Nagyon gyakori az 5. sz-i egyiptomi zsidók Elefantinében talált dokumentumaiban. Agnosztikus források Jaó-ja is a trigrammaton származéka.
A tetragrammaton használatát kerülik, h ne profanizálódjon a szent (~ muszlim névadásban Mehmed és Mahmud a Próféta neve helyett).
A tetragrammaton egyszerre név és mellék-név.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése