Ateista teológia - még
Az Ateista teológia a Buber által uralt német vallásfilozófia elleni támadás miatt nem jelent meg. Nem világos, hogy maga a lap megjelent-e, ami közölte volna, ha nem, az tehermentesítené Bubert…
Jézus élete tárgyú történeti kutatásból egyre intenzívebben egy galileai csodarabbi bontakozott ki, akiben már nem tudta felismerni a 19. sz.-i keresztény a kereszténység istenemberét.
Elég abszurd az a jelenet, amiben a hívő zsidó tanítványok azt kérdezik a hívő zsidó Jézustól, h hogyan imádkozzunk… (pedig ebből az apropóból mondja el Jézus a Miatyánk szövegét)
A Miatyánk radikális újítása a keresztény teológiatörténészek szerint:
- „Atyánknak” szólítja Istent-> na de melyik zsidó imában nem szólítják annak?
Isten és ember paradox kapcsolatában az ÉS Rosenzweig megfogalmazásában történeti és történelem feletti ÉS.
Kierkegaard: Ha nem áll fenn a megbotránkozás (az ész megbotránkozása a paradoxonon) lehetősége, nem lehet hinni.
A judaizmusban a személyiség nem tölt be annyira központi szerepet, mint a kereszténységben, a népé a központi szerep. A kereszténységben a kinyilatkoztatás fókusza áttolódott a kinyilatkoztatást befogadó személyre. A keresztény és a zsidó teoretikus fejlődés között akkor teremtődik párhuzam, amikor a zsidóság figyelmének fókusza is áttevődik a kinyilatkoztatásról a népre. Ahogy Jézus az ideális ember lett, a zsidó nép ideális emberiség gyülekezet lett.
?Mi a viszony nép és emberiség között?
- Hegel: a népszellemek önmagukon túlmutató ideái alkotják a Világszellemet. A Világszellem konkrét megjelenése a világtörténelemben egy-egy népszellem (ez utóbbi egyedi). A konkrét népszellemek szülik az eszméket, amik előreviszik a Világszellem kibontakozását. Hegel hasonlata arra a népre, ami már megcselekedte a magáét a történelemben, de ezt túléli: elszáradt dió. Ilyen a zsidó népszellem is, ami érvényét vesztette a kereszténység megszületésével. Az Újszövetség beteljesítve felülmúlja az Ószövetséget – szokványos keresztény teológiai felfogás. És mégis létezik még mindig a zsidó nép, tehát elszáradt dió.
- Zsidóság: a nép örök. A zsidó nép örök fennállásra lett kiválasztva. Nem fér bele a német idealizmus népszellemes teóriája. -> olyan új népfogalomra volt szükség a zsidóságban, ami hasonló a keresztény teológiában a Jézus élete kutatás nyomán kialakult személyiségfogalomra, ahhoz, hogy párhuzam keletkezzen a zsidó és a keresztény teológiai gondolkodásban. Tehát egy „Goethe-népre”.
A romantika személyiség felfogása: teljesítményeitől függetlenül van óriási jelentősége. A 19. századi európai nacionalizmusok beilleszkednek Hegel népszellem fogalmába, teljesítményhez kötöttek. Az adott nép hatalmas értékét és létjogosultságát hatalmas teljesítményei alapozzák meg. A 20. sz.-i (na jó, 19. sz. legvégi) fajfogalom viszont már annál inkább megközelíti a teljesítménytől független érték eszméjét, a nemzet helyére betolakodott a naturalista (tehát szellemtelen) fajfogalom. A „faj” a puszta létéből meríti létjogosultságát. A nép megszűnt nép feletti célokért élni és halni, márpedig Hegel ezt tekintette a népek világtörténelmi feladatának! (Akkor is ha a nép erről nem tud-> az ész csele.) A fajfogalommal megjelent az Istentől függetlenül kiválasztott nép fogalma is! Hitleri beszédekben elhangzik a németekkel kapcsolatban a kiválasztott nép fogalma, amit a természet gondviselése választott ki-> a náci szövegek a Biblia paródiájaként is olvashatók.
Rosenzweig szerint ennek a naturalista népfogalomnak kellett megérkeznie a judaizmusba ahhoz, hogy ott is megszülessen az ateista teológia. Így állt elő az a helyzet, h a keresztényeknél a földi személyiség a hit titka, a zsidóknál meg a földi nép. Buber teológiájában a zsidó nép saját ideája között és az empirikus nép között van a polaritás, a zsidó népen belül, immanens polaritás.
Az ateista teológiák attól ateista teológiák, h az emberi világon belülre helyezik azt a polaritást, h Isten és ember között áthidalhatatlan távolság van. Ateisták, mert emberi teremtménynek tartják Istent, de teológiák, mert nem mondják azt egyszerűen, h hülyeség az egész téma…
David Friedrich Strauss használta először az Újszövetséggel kapcsolatban a mítosz szót (kb. 1835-ben)-> a Jézus élete kutatás összemosta a Kinyilatkoztatás és a mítosz fogalmát (amik addig világtörténelmi ellentétben álltak egymással), egyre inkább mítosznak tartotta a Kinyilatkoztatást is.
Mitikus: emberfeletti, de véges. Az emberi valóság szülötte.
„A zsidóságnak vannak dogmái, de nincs dogmatikája.” - sokak által idézett idézet nem tudni kitől.
„Isten nem kályha.” – vagyis nem egyenletesen sugározza magából a szeretetet, az nem szeretet, hanem kályha lenne. J T. Gy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése