Filozófiatörténet 9. (ápr. 6.)

David Hume
Locke ideaelméletéből indul ki. Túl tágnak tartja Locke idea fogalmát, nehezen megkülönböztethető attól, amit képvisel. A külső világ tárgyait képviselik az elmében lévő ideák.
Locke-kal szemben Berkeley-re támaszkodik. Berkeley is bírálta már Locke ideaelméletét, mert nem állja meg a helyét az elsődleges (kiterjedés, forma, ami benne van magában a dologban) és a másodlagos minőségek (szín, hő, csak kapcsolat során alakulnak ki) ideáinak megkülönböztetése. Locke ujj-vízbe-mártogatós kísérlete.
Berkeley szerint minden minőség a Locke szerinti másodlagos minőségek közé tartozik, így értelmetlenné válik az elsődleges és a másodlagos elválasztása. Locke realizmusát (vagyis h hisz egy külső világban, amelyben léteznek azok a dolgok, amiknek az ideáink a másolatai) is bírálja Berkeley, mert mindenki csak az ideáit látja, nem ténylegesebben létező dolgokat.
Berkeley: Isten mindent érzékel, ez biztosítja az objektivitást, az én érzékelésem nem, de a többieké sem, hiszen az sem biztos, h léteznek.
Locke ideaelmélete reprezentacionista: az ideák képviselői egy valóságos és objektív világnak.
Hume szerint Locke idea fogalma az ideát is jelenti (ami mindig egy másolat) és azt is, aminek a másolata az idea, ezeket két csoportra kéne választani. Benyomások és ideák. Az ideák a benyomások másolatai. A benyomás jelen idejű, az érzékelési folyamat része. AZ ideát utólag is fel lehet idézni. Csak 1 mód van a benyomás és az idea megkülönböztetésére: az elevenség foka alapján, az idea halványabb.
A benyomások képviselik a valóságot! A benyomások is az elmében vannak.
A benyomás és az idea is képzet. A benyomást nem tudja befolyásolni az elme, az ideákat viszont az elme alkotja. Eközben nagyon el tud szakadni a benyomásoktól, nagy a fantáziája, kreativitása óriási. De vannak jó és kevésbé jó ideapárosításai.
Ideák asszociációja=ideák társulása. Ennek 3 típusa van: hasonlóság alapján, érintkezés: térbeli v időbeli, ok-okozati kapcsolat: pl. a seb ideája felidézi a fájdalom ideáját.
Értelmünk vizsgálódásának tárgyai kétfélék: az eszmék közötti viszonyok/a priori tételek és tényállítások.
A priori tételek: tapasztalat előttiek, igazságukat nem kell tapasztalati alapon megvizsgálni ahhoz, h meggyőződjünk róluk. Tagadásuk feltétlenül ellentmondást foglal magában.
3 féle tény lehetséges: közvetlen érzékelésre támaszkodik, emlékezetre, ok-okozati kapcsolatra hagyatkozó.
Hume ismeretelméletének központjában az okság van.
A matematikai tudományok a prioriak, a többi tapasztalati tud., azokon belül vannak leíró tud-ok.
Okság: ha az adott ok minden esetben magával vonja az adott okozatot, csak akkor hívjuk annak az okának. Az okozat mindig követi az ok megjelenését és megszűnését is. Az ok és okozati jelenségek a tények körébe tartoznak, ezért nem képelhető el esetükben levezetés. A tapasztalat teszi lehetővé számunkra, h belássuk két jelenség szoros összetartozását. Nem egyedi tapasztalat! Csak egy irányba eső, ismétlődő tapasztalatok sora erősíti meg bennünk két dolog összefüggését. Az okság nem szükségszerű kapcsolat, mert az csak a priori összefüggéseknél létezik, vagyis csak ott nincs kivétel semmilyen esetben sem. Tehát tényállításoknál nem szabad szó szerint érteni a „mindig”et, csak többszörös tapasztalatról van szó. Markáns eltolódás vmelyik lehetséges kimenetel felé, vagyis nagy valószínűség.
Az okozat bekövezkezéséhez bizonyos körülmények is szükségesek, pl. a gyufa meggyújtása a láng oka, de oxigén nélkül nem lesz láng.
Következmény reláció: logikai következtetés
-> Hume szigorú metafizika-ellenes következtetésekre jutott. Ha egy kijelentés se nem apriori, se nem tapasztalati; akkor nincs helye a megismerésben sem és a tudományban sem.
-> Hume-ra vezethető vissza minden metafizika-ellenes elmélet.