Wilhelm Dilthey: Bevezetés a szellemtudományokba

Wilhelm Dilthey: Bevezetés a szellemtudományokba
I-III. fejezet
In: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban

I. Mi a célja a bevezetésnek a szellemtudományokba?
Megkönnyíti a politikusok, jogászok, teológusok, pedagógusok számára az őket vezetőtételek és szabályok összefüggését az emberi társadalom valóságával.
Francia forradalom -> megrázkódtatások-> civilizációnk számára létkérdéssé vált a társadalomban rendelkezésre álló gyógymódok megismerése. Ezért nő a szellemtud-ok jelentősége a termtudokéhoz képest. A modern életben a tud érdeklődés úgy alakult át, mint a görög poliszokban a Kr. E. V. és IV. sz. fordulóján (szofisták, Szókratész-> termfil mellett előtérbe kerülnek az emberrel foglalkozó kérdések is, pl. az állam).
II. A szellemtudományok önálló egészet alkotnak a természettudományok mellett
Szellemtudok értelmezése ebben a műben: amiknek tárgya a tört-társ valóság.
Tud: tételek olyan foglalata, melynek elemei fogalmak, amik meghatározottak és az egész gondolati összefüggésben állandók és ált. érvényűek. A pozitivisták a tudományfogalom tartalmát a termtud-os foglalatosságok során felmerült fogalom meghatározásából vezetik le. Ezért egyesek „rövidlátón és önhitten” elvitatták a történetírástól a tud rangját (ez tényleg nem volt szép dolog! =)). És azt gondolták, h azokat a tud-at, amelyek alapjául az imperativus-ok szolgálnak, nem pedig a valóságról szóló ítéletek, át kell alakítani.
A szellemtud kifejezés sem meríti ki teljesen a fogalmat, de még mindig ez a legjobb, mert John Stuart Mill Logikájánka köszönhetően általánosan érthetővé vált.

Az ember számára csak az áll fenn, ami tudatának ténye-> célja: szellemi tényállások létrehozása. A történelem birodalmának köszönhetően van egy terület az objektív szükségszerűségek világának (értsd: természet) közepette, ahol felvillan a szabadság, mert az akarat tettei itt létrehozhatnak vmit.
A középkor metafizikai fő műve, Aquinói Szt. Tamás Summa de veritate catholicae fidei c. könyve a teremtett világ olyan tagozódását vázolja fel, melyben a lényegi mivolt a léttől megkülönböztetett, míg Istenben magában mindkettő egy, a teremtett lények hierarchiájának legfelsőbb tagjaként a szellemi szubsztanciákat jelöli meg, amelyek testetlenek.
Az öntudat élménye a szubsztancia-fogalom kiindulópontja.

Csak ha a szellemi tényeknek a természet megismerés tényei alá rendelése kizárt, akkor mondhatjuk, h van határ, ahol a természet megismerés végződik és egy önálló szellemtud kezdődik. Minden tapasztalat immanens korlátba ütközik. Du Bois-R. szerint a szellemi folyamatok materiális feltételeikből érthetők meg, hiszen az anyagi rendszerek vmennyi részének helyét, mozgását és kölcsönös helyzetét is hiába értjük, attól még nem értjük, h egy atomnak miért számítana a helyzete és hogy hogyan mozog.
III. A szellemtudományok egészének viszonya a természettudományokéhoz
Az ember nem tisztán szellemi lény, mert részben az érzékszerveket kívülről ért affekciók határozzák meg. Idegrendszer fizikai működése.
Az ember, mint életegység kettős felfogása: szellemi tények összefüggéseként létezik számunkra addig, amíg a belső észrevevés ér, de testi egészként ott, ahol az érzékekkel fogjuk föl.
18-19. sz-i német transzcendentálfilozófia: a belső tapasztalatból indul ki, ezért a természeti tv-eket a tudattól függőnek tartja.

Mivel ez a mű a szellemtud-ok önállóságát igyekszik megalapozni, ezért ki kell fejtemie azoknak a függőségeknek a rendszerét is, amik miatt e tud-okat a természet megismerés határozza meg. Ebben a rendszerben ezek a tud-ok jelentik az utolsó tagot, és ők vannak a legmagasabb szinten abban a felépítésben, amely a matematikai alapvetéssel kezdődik.

Nem vak erők, hanem akaratok vagyunk. Függünk a természettől, a természeti folyamat, mint okok rendszere, megszabja a társadalmi-történelmi valóságot.

A szellemtud-ok természeti ismeretekhez fűződő viszonyának problémája csak akkor számít megoldottnak, ha megszűnik a természetet a tudatnak alárendelő transzcendentális álláspont és a szellemi fejlődést a természetnek alárendelő objektív empirikus álláspont közötti ellentét.